Az első alkalommal Bdcher Ivánnal, Fullajtár Andrea és Elek Ferenc színművészekkel, valamint a badacsonyi Laposa Pincészet boraival találkozhatnak a vendégek.
Megdöbbentette az angolokat az a kegyetlen támadás, amelyet egy elismert írónő intézett Vilmos herceg várandós felesége ellen. Heves kirohanásában nem spórolt a sértő jelzőkkel.
Az atv.hu azt írta: a bölcsészkar hallgatói önkormányzat éveken át listázta a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján.
A két helyi idős lakost még decemberben a kora reggeli órákban megtámadtak a tettesek. A sértetteket megverték, az értékeiket elvették, majd külföldre menekültek. Elkapták őket.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás keretében hozzávetőleg 650 millió forint támogatást fizet ki mintegy 1300 kérelmező számára.
A Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. igazgatója úgy véli, a termékbővítés nélkül tönkrementek volna az üzletek, mert idehaza messze elmarad az árrés a nyugat-európai átlaghoz képest.
A január 1-jén bevezetett új adókkal drágábbak lettek a banki szolgáltatások, így még inkább érdemes odafigyelni, hogyan tudjuk megfogni az ilyen jellegű költségeinket. Megfelelő bankszámla és bankkártya kiválasztásával akár éves 25 ezer forintot is spórolhatunk, de banki szokásaink tudatos kezelése is jelentősen csökkentheti banki költségeinket. Bonda Balázs, a Bankmonitor.hu szakértője…
A pénzügyi jogok biztosa múlt csütörtökön jelentette be, hogy azt javasolja: 45 nappal hosszabbítsák meg a március 1-jén hatályát vesztő kilakoltatási moratóriumot.
Háromszoros túljegyzésre hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetett összeg felett 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Radiátorlés kávét ittak két évig a svédországi Blekinge légi támaszponton, mert rosszul kötötték be a központi fűtést, és annak egyik csöve a kávéautomatába torkollott.
A német alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette azt a szabályt, miszerint tilos örökbe fogadni a partner korábban örökbefogadott gyermekét.
Budapest - Kilenc NB I-es csapat bundázott 2009-ben? – teszi fel a kérdést egyik anyaga címében a rangado.hu internetes oldal, amely rendre meg nem nevezett ügyészségi forrásokra hivatkozik.
Zürich - Hosszú évek és nagy botrányok után a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vezetői engedtek a közakaratnak – bevezetik az „elektronikus gólbírót".
Évekig nem volt hajlandó beszélni róla a nyolcévesen elrabolt Natascha Kampusch, de most végre bevallotta: igen, egykori fogva tartója rendszeresen megerőszakolta, és a kezét megbilincselve magához kötözte éjszakára.
A 47 éves férfinál csak a börtönben diagnosztizálták a tumort, miután gépfegyveres támadásért és rablásért lecsukták. Azóta megműtötték, a bíróság pedig enyhítette a büntetését.
A szigetországban élők csaknem fele lakáson belül is csak mobiltelefonon vagy más elektronikus távközlési eszközzel tudatja mondandóját családtagjaival.
Budapest - Medveczky Ilona (71) közel hét éve gerincproblémával küzd, amit meggyógyítani ugyan nem tudnak, de megtanult együtt élni a problémával, és méltósággal kezelni.