Bérleteket váltanak vissza és hazamennek a síelők és pihenni vágyók a Mátrából, mert a sorozatos, több órás áramszünetek miatt a szállodai szolgáltatások is akadoznak.
Folyamatosan zaklatja édesanyját egy kisvárdai férfi, annak ellenére, hogy az asszony már korábban távoltartási végzést kért 39 éves férfi ellen. Hiába zárta be az ajtót, a fia bemászott a kerítésen és pénzt követelt nyugdíjas nőtől.
Budapest – Nem sokáig lehet büntetlenül randalírozni a BKV villamosain, buszain. A rongálók, firkálók, verekedők és zsebtolvajok tevékenységét rövidesen kamerák örökítik meg a károkozókat felkutató rendőrségnek.
Az Ab kedden kihirdetett határozatával megsemmisítette a Fővárosi Törvényszéknek az LMP tavaly március 15-i rendezvényével kapcsolatos döntését, mert az sértette a békés gyülekezéshez való jogot.
Ragyog a boldogságtól az énekesnő, és szentül hiszi, hogy ezúttal sírig tart a szerelem Chris Brownnal, aki korábban jól megverte. Hozzá is megy feleségül.
Budapest — Csupán egy-egy sáv lesz az autóknak és a busznak, ha a BKK megvalósítja elképzelését és alaposan átalakítja a Rákóczi utat – adta hírül az urbanista blog.
Pasi Tuominen, Finnország budapesti nagykövete a keddi ünnepélyes megnyitón elmondta: a szervezet elindítását az motiválta, hogy a világgazdaság megváltozott, és egyre nagyobb hangsúly van a külgazdasági kapcsolatokon.
A Fidesz szerint Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője hiába próbálja tisztára mosni pártját, ugyanis, "ha a szocialistákon múlna, a magyar emberekre csak a megszorítás várna".
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. 6,587 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el a 2012. október 1. és december 31. közötti negyedévben, ami 24 százalékkal magasabb az előző év azonos negyedévénél - közölte a társaság.
Az első dabasi böllérversenyen résztvevőknek a magukkal hozott vagy a helyszínen kapott disznókat kell feldolgozniuk reggel 6 és délután 2 óra között mondta el az MTI-nek Dávid László, az egyik szervező.
A zakkant férfinél ráadásul egy egész fegyverarzenált találtak, a késektől a puskán át a bozótvágóig, de volt nála egy paprika-spay, egy maszk és egy Valentin-napi üdvözlőlap is.
Jerez — Túl nagy lábon él Nico Hülkenberg (25). A Sauber Forma–1-es pilótája nem a pénzt szórja, egyszerűen „kinőtte" az autóját – legalábbis a német versenyző a 43-as lábával a jerezi teszteken nehezen tudta kezelni a pedálokat.
Szó sincs új kémprogram felállításáról - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel, a jobbikos Mirkóczki Ádám azon kijelentésére reagálva, miszerint 155 millió forintból ezt tervezi a kormány.
Lóhúst találtak Franciaországban a Picard mélyhűtött ételkészítményeket forgalmazó francia vállalat két, elvileg marhahúst tartalmazó bolognai lasagne-termékeiben.
A kilencvenes évek egyik legnépszerűbb fiúbandája idén ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját. A csapat új albummal és turnéval is készül a különleges születésnapra.
Budapest és Gödöllő lesz a házigazdája a világ legnagyobb éves kutyás eseményének, a kutya világkiállításnak, amelyet május 16. és 19. között rendeznek meg.
Romániában a kormányváltás után kicserélik az állami hatóságok megyei kirendeltségeinek teljes vezetőségét is, ami nehezebbé teheti a magyarság érdekképviseletét.
A módosítás oka, hogy a közbeszerzési eljárások európai uniós ellenőrzése során az Európai Bizottság auditorai diszkriminatív közbeszerzési gyakorlatnak minősítették a 2007 óta bevett eljárást, amelyben a mérnök kamarai tagságot minden ajánlattevőtől megkövetelték.
Már a második család áll elő azzal a váddal, hogy Disneylandben az életre kelt mesefigurák semmibe vették a gyereküket - csak mert színes bőrűek. Donald Kacsa jobban szereti a szőkéket.
Idén a Szent István Emlékév programsorozatába illesztették a negyedik alkalommal megrendezett Fehérvári Versünnepet, amelyre így az államalapító király szellemiségéhez illő művekkel lehetett nevezni.
A Hivatalos Értesítő legfrissebb, keddi számában megjelent utasítás szerint Székely László új miniszteri biztosi megbízatása 2013. január 20-tól 2013. július 19-ig szól.
A Hallgatói Hálózat aktivistái hétfőn határoztak úgy, hogy "blokád" alá vonják az ELTE BTK Múzeum körúti campusának egyik termét, s ez addig tart, amíg a kormányzat nem teljesíti követeléseiket.