2013. december 8. vasárnap

dec. 8
19:44
Tantrikusan szexel Jessica Simspon (Blikk)
dec. 8
20:00
Durva: véresre verték Paris Hilton öccsét - fotóval (BorsOnline)
Kórházba kellett szállítani a világ leghíresebb örökösnőjének testvérét, akit ismeretlenek csúnyán helyben hagytak. Hilton bosszút esküdött.
dec. 8
20:00
Videoklipet vág Aradszky (Blikk)
Budapest - „Úgy dolgozom, mint egy vaddisznó" – állítja Aradszky László (78), aki majd kicsattan a boldogságtól, ugyanis több fellépése van, mint a korábbi években, a szabadidejében pedig unokáival foglalkozik. A táncdalénekes ahelyett, hogy nyugalomban, pihenéssel töltené az idejét, szinte egy percre sem áll meg.
dec. 8
20:02
Bangkokban kalandozott VV Seherezádé (Blikk)
dec. 8
20:18
Sokkoló módon ünnepelték házassági évfordulójukat (BorsOnline)
A rendőrség letartóztatta azt az amerikai házaspárt, akik azzal ünnepelték szerelmüket, hogy meggyilkoltak egy férfit. Állítólag ki akarták próbálni, milyen ölni.
dec. 8
20:18
Újra tárgyalnak Pákóék (Blikk)
dec. 8
20:18
Kisebb eső, havas eső, hó is lehet (hirado.hu)
Hétfőn általában erősen felhős lesz az ég, északkeleten, keleten lehet szakadozottabb a felhőzet, és többfelé fordulhat elő kisebb eső.
dec. 8
20:20
Berlinben vitáztak a magyar színházi szakma átalakulásáról (hirado.hu)
A magyar színházi szakma átalakulásáról tartottak konferenciát vasárnap Berlinben a német ellenzéki Zöldekhez közel álló Heinrich Böll Alapítvány szervezésében.
dec. 8
20:22
Így hamisították meg a magyarok egyik kedvenc édességét (hirado.hu)
A pürék lekerültek a polcokról és bár az egészségre nem károsak, az üzletek visszaveszik a termékeket.
dec. 8
20:36
Kádár János autóját árulja Benkő Dániel (Blikk)
dec. 8
20:36
Tóbiás: Tartalmi szempontból is nehéz lenne együttműködni Gyurcsány Ferenccel (hirado.hu)
Hogyha azért készült Gyurcsány Ferenc pártjának javaslatcsomagja, hogy megnehezítse a tárgyalásokat, akkor sikerült – mondta az MSZP frakcióigazgatója.
dec. 8
20:38
Elagyabugyálták Paris Hilton öccsét (Blikk)
dec. 8
20:40
Kasza Tibi beteg lett (Blikk)
dec. 8
20:54
Rátalált a szerelem a vért síró lányra - fotóval (BorsOnline)
Szörnyű szindrómától szenved egy dominikai 19 éves. A lány minden pórusából vér szivárog.
dec. 8
20:54
Sztárokat másolt Cinthya Dictator (Blikk)
dec. 8
20:54
Elhunyt Szokolay Sándor (hirado.hu)
A Kossuth-díjas zeneszerző több mint hatszáz művet komponált.
dec. 8
20:56
Liptai megkapta a Nagy Duettet (Blikk)
dec. 8
20:56
A külügyminiszter képviseli Csehországot Mandela gyászszertartásán (hirado.hu)
A miniszterelnök botrányos kijelentéseit követően Jan Kohout külügyminiszter fogja képviselni Csehországot Nelson Mandela elhunyt dél-afrikai államfő keddi gyászszertartásán.
dec. 8
21:12
Orvosi hiba: a rögzítő drót átszúrt a beteg máját (BorsOnline)
Rosszul rögzíthette az eltört csontokat az orvos. Az eljáráshoz használt drót átszúrta a beteg máját, aki pár héttel később elhunyt.
dec. 8
21:12
Fagyoskodnak Kőbán Rita kajaksulijában (Blikk)
Budapest — Semmilyen nehézség nem tántoríthatja el Kőbán Ritát (48) attól, hogy végre kipróbálhassa magát edzőként. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos az MTK-tól kapott lehetőséget arra, hogy ezen a területen is bizonyítsa rátermettségét, de azt talán maga sem gondolta, milyen áldatlan állapotok között kell dolgoznia.
dec. 8
21:13
Az alpolgármestert választották polgármesterré Pálfiszegen (hirado.hu)
A két független jelölt közül László Zoltánt, Pálfiszeg eddigi alpolgármesterét választották meg a Zala megyei település új polgármesterévé.
dec. 8
21:14
Csordás Ákos esett ki az X-faktorból (BorsOnline)
Tóth Gabi utolsó mentoráltja sem folytathatja tovább az éneklést az X-faktorban. Három versenyző maradt, jövő héten döntő.
dec. 8
21:14
Rutten, a 144 milliós kapitányjelölt (Blikk)
Budapest — A neves edzőt muszáj megfizetni! Minden bizonnyal az eddiginél is mélyebben a kasszába kell nyúlniuk a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) vezetőinek, ha a holland Fred Rutten (51) lesz a válogatott új szövetségi kapitánya.
dec. 8
21:15
Bíróság elé került a 2011-es egyiptomi forradalom három fontos szereplője (hirado.hu)
"Törvényellenes" tiltakozás miatt indítottak eljárást ellenük.
dec. 8
21:17
A szíriai hadsereg elfoglalt egy stratégiai fontosságú főutat (hirado.hu)
Adott esetben ezen az úton keresztül, szárazföldi úton vihetik a vegyi fegyvereket Latakia kikötővárosába, majd onnan külföldre a megsemmisítésre.
dec. 8
21:30
Nyerő ember lett a Fradi mestere (BorsOnline)
Ha nem is varázsolta újjá, de legalább az év utolsó meccsére nyerő csapatot formált a Fradiból az alkalmi edző, Máté Csaba. Igaz, ehhez a Videoton játékosainak szerény teljesítménye is szükségeltetett.
dec. 8
21:48
Kérdezd az X-Faktor kiesőjét, Csordás Ákost! (Blikk)
dec. 8
21:48
Netanjahu és Lapid kiállt a békefolyamat mellett (hirado.hu)
Az Iránnal kapcsolatos diplomáciai sikerhez szükség van a katonai beavatkozás lehetőségére is - mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
dec. 8
22:06
Gyilkossággal fenyegetőzött a hollywoodi színész (BorsOnline)
Rendkívül kellemetlen helyzetbe keveredett a Tranformers filmek sztárja, Shia LaBeouf. A színész egy étteremben elvesztette az eszét és üvölteni kezdett egy ismeretlen férfival.
dec. 8
22:24
Vádemelés történt a siófoki tömegverekedés ügyében (BorsOnline)
Három siófoki fiatal verekedett össze. A rendőrség letartóztatta a srácokat és vádat emeletek ellenük.
dec. 8
22:24
Kijev: A tüntetők megszállták a kormányzati negyed utcáit (hirado.hu)
dec. 8
22:42
Napi FÉRFI: motorját és csaját árverezi az úrieimber (BorsOnline)
Egy amerikai pasi kedvenc járművét és szerelmét bocsátja áruba. Amelyik előbb elkel az megy, a másik marad.

Keresés