Humanitárius segítségnyújtáshoz jövőre közel 13 milliárd dollárra van szükségük az ENSZ segélyszervezeteinek - derült ki a világszervezet hétfői genfi közleményéből.
Talán Gyurta Gergely okozta a legkellemesebb meglepetést a herningi rövid pályás Eb-n. Az 1500 méteres gyorsúszásban szerzett aranyérmével végleg kilépett bátyja, a mellúszás királyának árnyékából.
A szerbiai női kézilabda-vb előtt Görbicz Anitáék azt ígérték, minimum a nyolc közé beverekszik magukat. Állták a szavukat, ugyanis tegnap hét góllal verték a spanyolokat, és így már negyeddöntősök.
Az egyezmény újratárgyalására nincs mód, és az Európai Unió nem ad kompenzációt Kijevnek, de továbbra is nyitott az egyezmény aláírására - mondta Martonyi János Brüsszelben.
A devizahitelek ügyében elhárult a legrosszabb forgatókönyv veszélye az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy fontos kérdésekben még nincs döntés.
Törökország június óta 47 tonna fegyvert és lőszert szállított a szíriai lázadóknak - írta hétfőn a Hürriyet című török napilap hivatalos török és ENSZ-dokumentumokra hivatkozva.
A drogkartellek erőszakos világáról szóló, már Cannes-ban is díjazott filmdráma, Amat Escalante fiatal mexikói rendező alkotása nyerte el a vasárnap véget ért havannai filmfesztivál fődíját, az első Korallt.
A forint árfolyama erősödött a bankközi devizapiacon a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a délutáni jegyzésekhez képest, az euró 300 forint alá csúszott.
Sheena Easton a 80-as évek egyik nagy bálványa és olyan hírességek szeretője volt, mint Prince vagy Don Johnson. Az 54 éves énekesnőt most tolószékben, igencsak legyengült állapotban fotózták le.
Nem ütközik jogszabályba, nem ütközik nyilvánvalóan a jó erkölcsbe és a deviza alapú hitelek nem forinthitelek. A többi közt ezt mondta ki a Kúria jogegységi határozata. Nem határoztak viszont abban a kérdésben, hogy a devizahiteleknél a bankok visszaéltek-e erőfölényes helyzetükkel.
Reménykedve és izgalommal várjuk, miként alakul az anyagi helyzetünk jövőre. Úgy tűnik, a jövő év némi javulást mutat az eddigiekhez képest, de lesz még néhány akadály, amit le kell küzdenünk. Demeter Mónika asztrológus számította ki, mire számíthatunk 2014-ben.
Párizs — Lánya szerint maximum öt éve van hátra Gerard Depardieu-nek (64). Julie (40) a Le Monde-nak adott interjújában elárulta, apja annyira sokat iszik, hogy az alkohol el fogja vinni.
Fölényesen nyerte az időközi polgármester-választást Ásotthalmon a függetlenként induló Toroczkai László, a Jobbik Csongrád megyei képviselője, akit egy olyan ásotthalmi lakos is támogatott, aki nemrég lépett át az MSZP-ből a Demokratikus Koalícióba.
Magyarország — Leégett nappalik, vérző testrészek, robbanó konyha és vízzel elárasztott lakás – ha nem figyelünk oda, ilyen „meglepetések" is érhetnek minket karácsonykor.
Pécsen és Debrecenben helyi vállalkozók próbálnak segíteni a környék nehéz helyzetben élő családjain, a főváros több bevásárlóközpontjában önkéntesek gyűjtenek tartósélelmiszereket.
Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese szerint nincs megoldás az áfacsalások felszámolására, az áfarendszerben mindig lesznek csalók.
Twitteren és a Facebookon is megosztotta egy talált plüssmackó képét egy brit hölgy, aki a játékra egy vonaton bukkant rá. A kislány családja belefutott a felhívásba, így visszakerülhetett a gyerekhez a legjobb barátja.
Gyöngyös — Hivatalosan is elkeresztelték a helyi magánállatkert négy hónapos oroszlánjait. A négy kölyöknek a Blikk olvasói választhattak nevet, a négy legtöbb szavazatot kapott lett a nyertes.
Könyv formájában is megjelenik Katona Tamás és Ráday Mihály Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei címen tizennégy éven át futó televíziós műsorának anyaga.
Szombathely — Sem a rendőrök, sem pedig a kirakott bóják nem jelentettek akadályt annak az autósnak, aki mindenen átvágva kerülte ki egy baleset helyszínét a hét végén Szombathelyen.
Kényszerleszállást hajtott végre hétfőn a görög miniszterelnököt és egy miniszterét is szállító repülőgép Görögországban, mert attól lehetett tartani, hogy meghibásodott.
Amerikában is szeretnek a sztárok önéletrajzi könyveket írni. A Jersey Shore egyik szereplője, Snooki például arról is értekezik saját írományában, hogy anyatejében egyszer annyi alkohol volt, amivel felgyújthatta volna a kertet.