A szívbajt hozta az igazak álmát alvó háztulajdonosra egy maszkos rabló. A férfi az udvaron talált baltával lopódzott be az éjszaka kellős közepén a szobába, majd magasba emelte a szekercét, hogy lesújtson vele. Pechjére a házigazda felébredt.
Egy lengyel gyűjtő vásárolta meg a világhírű francia dzsesszzongorista és zeneszerző zongoráját, amelyet speciális pedállal láttak el a művész súlyos genetikai betegségére, üvegcsontúságára tekintettel.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) közreműködésével 2013-ban összesen 1,2 milliárd euró magyarországi befektetésről született pozitív döntés 35 projekt esetében.
A 2006-os tévéostromkor hírhedté váló Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szélsőséges vezetője polgármester lett Csongrádban. Óriási fölénnyel nyert.
Párizs — Versenyeznek a Forma–1-es pilóták, ezúttal a rajtszámokért. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) döntése szerint a 2014-es szezontól a résztvevők szabadon választhatnak számot. Az F1 történetében korábban is volt erre példa, de 1974-től egészen az idei esztendőig a helyezések alapján osztották ki a rajtszámokat, ez most változik.
Még karácsony előtt fejenként nettó 33 700 forint többletjuttatást kap 30 ezer vasúti dolgozó, amivel maradéktalanul teljesül a kormány korábbi vállalása.
Magyarország nem veszít el egyetlen forintnyi európai uniós fejlesztési forrást sem a 2013-ban záruló költségvetési időszakban - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
A 14 éves lány nagy valószínűséggel egy bandaháború áldozata lett, autóban ülő gyilkosa több golyót is beleeresztett. A rendőrség egyelőre körözi a tettest.
A Vajdaság és az európai unió más régiói közötti jó együttműködés fontos lehet a jövőben Szerbia európai integrációja szempontjából - mondták az újvidéki ülésen.
A legfőbb bírói fórum is a bankok oldalára állt - így értékelte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatón a Kúriának a devizahitelek ügyében hozott határozatát.
Budapest — „Sajnos nem így akartam, betörni indultam" – úgy tudjuk, ezt mondta a hatóság embereinek K. Attila (40), aki a gyanú szerint kegyetlenül meggyilkolta Komáromi Tibor (49) olimpiai ezüstérmes, világbajnok birkózó édesanyját, Rózsika nénit (†74).
Egyre gyakrabban kerülnek kórházba a fiatalok, főképp a lányok az alkohol mértéktelen fogyasztása miatt Németországban a wiesbadeni statisztikai hivatal felmérése szerint.
Egy hét múlva karácsony! Nem szerezted még be az ajándékokat? Íme 5 ajándék, amit még a héten gyorsan beszerezhetsz és tuti nagy örömet is okozhatsz vele szerettednek!
Jelentősen erősödött a forint a Kúria polgári kollégiumának a devizahitelekről szóló jogegységi határozatát követően, de délutánra már kissé korrigált az árfolyam a főbb nemzetközi devizákkal szemben.
Betörni indult, ám kisvártatva kigyulladt és a kórházban kötött ki. A pancser betörő legközelebb biztosan százszor is meggondolja, hogy tűzet rakjon-e.
Aligha örül az FC Barcelona a labdarúgó BL tegnapi sorsolása után, hiszen a pazar formában szereplő Manchester Citybe ütközött. Igaz, a Bayern Müchen–Arsenal párosítás is igazi focicsemegének számít.
Ipswich – Körültekintő módon, bekötött kézzel vagy kesztyűben és lábvédő fóliában ment lopni egy brit tolvaj, de arra nem figyelt, hogy minden mozdulatát kamera veszi.
Liangtun – A csodával határos módon, talán csak a karácsonyi angyaloknak köszönhetően menekült meg egy kínai férfi, miután rátámadt egy megvadult tehén.