A H&M továbbra is elkötelezetten kiáll a fenntarthatóbb divat mellett, 2014 áprilisában megjelenő kollekciója, és a kampány arcának választott modell is ezt mutatja.
A látogatók fotók és dokumentumok segítségével kaphatnak képet a bíboros életútjáról, láthatják személyes tárgyait, valamint egy elsötétített szobában börtönéveinek emlékét is felidézhetik.
Tekintélyes pocakot eresztett és puha zsírpárnákat pakolt magára Christian Bale, aki megint egy filmszerep miatt változtatott a súlyán. Korábban volt már extra sovány és kigyúrt izompacsirta is.
Az Alexa névre keresztelt vihar havazással, faggyal és heves esőzéssel söpört végig Libanon majdnem egész területén, valamint Szíria egyes északi részein.
Újvidék — A magyar kézilabda-válogatott lázba hozta a szurkolókat, egyre többen utaznak Újvidékre. Hajdu János (60) szövetségi kapitány együttese tegnap lapzártánk után Romániával játszott, ma pedig Németország ellen lép pályára a vb-n.
A párt országos alelnöke a Jobbik Fejér megyei képviselőjelöltjeinek bemutatásán kijelentette: jó csapat jött össze, amely szép eredményt érhet el, olyat, amelyre mindannyian büszkék lesznek.
A 36 éves háromgyerekes anyuka paranoid skizofréniában szenved, ezért a bíróság engedélyezte, hogy akarata ellenére császármetszést végezzenek rajta. Ez a második ilyen eset Angliában.
Az idei nyugdíjemeléssel és a gazdaság 2013-as teljesítményével együtt jövőre 3,2-3,4 százalékkal emelkedik a nyugdíjak vásárlóértéke - közölte a szociális és családügyért felelős államtitkár.
Magyarország első megválasztott vezetőjeként Antall József az új kezdetet képviselte az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolataiban - mondta Maximilian Teleki.
Kártérítésről tárgyal a bajai hamis videót készítő Kőrös Gusztáv ügyvédje az MSZP elnökségi tagjával, Szanyi Tiborral - hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.
A Magyar Nemzeti Bank a második, mintegy 2000 milliárdos hitelprogramjával azt szeretné elérni, hogy a beruházásokon keresztül tartósan növekedjen a gazdaság jövőre.
A 30 éves nő élettelen testét a lépcső aljában találták meg. Családja szerint egyre komolyabb alkoholproblémái voltak, és akkor sem volt józan, amikor leesett a magasból.
Nem erre számítottak a magyar szurkolók, a női kézilabda-vb-n tegnap Magyarország alulmaradt a csoport egyik mumusával, Romániával szemben az újvidéki negyedik meccsünkön.
A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerint a Fidesz-KDNP-kormány nem tudta az összes tervezett, az emberek életminőségét javító intézkedését megvalósítani egy ciklus alatt, mivel a megelőző nyolcéves kormányzás eladósította az országot.
A Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet titkait és az olasz politikával való összefonódását fedte fel Giovanni Brusca egykori maffiózó csütörtökön a milánói bíróságon.