Miután a Forma–1-es csapatok többsége leszavazta, hogy tíz kilóval megemeljék jövőre a súlyhatárt, vagyis az autó és pilóta együttesen nem nyomhat többet 690 kilogrammnál, több versenyző is kénytelen drasztikus fogyókúrába kezdeni.
Mozgósítja híveit az ukrajnai kormányzó párt, és kétszázezres szimpátiatüntetést szervez a hét végére Kijevben - közölte csütörtökön a tömörülés egyik képviselője.
Idén 195 önkormányzat részére 484 ingatlant ad át ingyenesen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., míg műemléki felújításokra 2013-ban összesen 3,2 milliárd forintot fordítottak.
Saját állítása szerint skizofrén rohama volt annak az értelmetlenül, összevissza mutogató férfinak, aki Nelson Mandela búcsúztatásának keddi közvetítésén jeltolmácsként feltűnt.
Egy rajongója készítette az utolsó képkockákat a Halálos iramban című filmek sztárjáról. Paul Walker az anyósülésen mosolyogva fogadja a köszöntéseket tíz perccel a szörnyű balesete előtt.
A férfi az óvoda betlehemes játékát tette tönkre. Miután megkérték, hogy ne gyújtson rá az intézményben, pofon vágta az egyik óvónőt, majd azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az épületet.
Zürich — Elérte célját Sepp Blatter (77) megalázkodása? Úgy tűnik, hogy Cristiano Ronaldo (28) meggondolta magát, és korábbi fogadalmával ellentétben mégis részt vesz az Aranylabda-díjátadón.
A román Btk.-ban eredetileg az emberölésnél 22 és fél év volt az elévülési határidő. A törvénykönyvet 2012 márciusában módosította az akkori jobbközép kormánytöbbség, mert közeledett az 1989. decemberi gyilkosságok elévülési határideje.
Vélhetően az internetes trollok kergették a halálba azt a nyolcadikos, amerikai lányt, aki egy partiban akasztotta fel magát. A lány holttestét barátai találták meg.
Bányászati klaszter alakult baranyai vállalkozások, önkormányzatok és az iparkamara részvételével Komlón jelentette be közleményében a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara csütörtökön.
Az idén 22 százalékkal nőtt a magyar mezőgazdaság teljesítménye, ezzel az ország gazdasági növekedésének a felét adta – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Kalocsán, a hatodik Országos Agrárfórumon.
Szó sem lehet az Európai Unió és Ukrajna között kötendő társulási egyezmény újratárgyalásáról, ebben Brüsszel nem enged - szögezte le egy neve elhallgatását kérő tisztviselő az Európai Bizottságból.
Jövőre több mint 1,7 milliárd forintból gazdálkodhatnak a könyvtárak - jelentette be Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
A MÁV-csoport feladatainak ellátásához nem szükséges ingatlanok közül öt kerül önkormányzati tulajdonba összesen 2,2 milliárd forint értékben - tájékoztatta a kormány szerdai döntéséről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-t.
A jövő esztendő a szerelem és a nagy érzelmek éve lesz. Váratlan fordulatok, most még szinte elképzelhetetlen találkozások, viták és kibékülések követik egymást. Demeter Mónika asztrológus számította ki, mire számíthatunk a következő tizenkét hónapban.