A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldal kormányázása alatt évről évre csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke és 15 alkalommal emelték a rezsiköltségeket.
Tömegverekedéshez hívták ki a rendőröket egy kaposvári presszóban. Úgy tudni, hogy öt ember verekedett össze. A járőrök azonnal a helyszínre siettek és leállították a garázdákat.
Ellinghausen - Sebastian Vettel (26) életében is elérkezett az a pillanat, amikor nem a karrierje, hanem a családja az első. A német Bunte című magazin kedden leplezte le a Red Bull Racing négyszeres Forma–1-es világbajnokának a titkát: a pilóta kedvese, Hanna Prater (25) gyermeket vár.
Lázár Ervin A Hétfejű Tündér és A Négyszögletű Kerek Erdő - Bikfi-bukfenc-bukferenc című kötetét mutatta be szerdán Budapesten a Móra Könyvkiadó, amely az író életművéből új sorozatot indít.
Három ukrán embercsempészt és egy orosz határsértőt fogtak el a rendőrök Tiszaadony térségében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
A Fidesz szóvivője szerint ha igaz, hogy Bajnai Gordon előre tudott a szeptemberi szobordöntő akcióról, akkor kiderült, hogy az Együtt-PM szövetséget vezető volt miniszterelnök megint hazudott.
Bellini, Donizetti, Verdi, Mascagni, Leoncavallo és Puccini legismertebb melódiái, valamint Beethoven VII. szimfóniája nyitja a velencei La Fenice operaház újévi koncertjét Diego Matheuz venezuelai karmester vezényletével.
Wojciech Szczesny, az Arsenal lengyel kapusa a Napoli elleni Bajnokok Ligája-meccs előtt mutatta be a szurkolóknak új barátnőjét. Hiába, nekik egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz.
Budapest — Szepesi Niki (26) sörhassal vágott vissza egy őt támadó „rajongójának". A botránykönyveiről elhíresült egykori úszónő nem bírja, ha ismeretlenek az alakját kritizálják, ezért úgy döntött, megmutatja, milyen lenne, ha tényleg túlsúlyos lenne.
A Semmelweis ikon címmel kiállítás nyílik csütörtökön a Római Magyar Akadémián a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár anyagából az Olasz-Magyar Kulturális Évad keretében.
Az ötvenes évek óta nem voltak olyan kisebbségellenes intézkedések Szlovákiában, mint mostanában. Erre hívta fel Viviane Reding alapjogi biztos figyelmét Bauer Edit, a Magyar Közösség Pártja Európai Parlamenti képviselője.
Dunakeszi - Hihetetlen, de van, aki büszke arra, hogy kutyákat gyilkol! Mint megírtuk, Mayát (5) vasárnap délelőtt lőtték meg, bal hátsó lábát amputálni kellett. Gazdái a facebookon keresnek szemtanúkat és tettest.
Túrkeve — Vele aztán nem érdemes kötekedni! Juhász Beáta (15) ránézésre nem sokban különbözik egy átlagos tinilánytól, amikor viszont belép a ringbe, igazi harcos amazonná válik.
Wiz Khalifa, Azealia Banks és David Guetta mellett Felix Da Housecat, a W & W, Steve Angello, Martin Garrix is fellép a jövő évi Balaton Soundon Zamárdiban július 10. és 13. között.
Rendkívül aggódik több százezer szíriai menekült sorsa miatt az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, miután szerdán hóviharral, faggyal és heves esőkkel megérkezett a tél.
Lopás gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy csoport ellen, amelynek tagjai egyházi épületekbe, családi házakba és lakásokba törtek be - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
Felix van Groeningen belga rendező Alabama és Monroe című alkotása nyerte idén az Európai Parlament Lux-díját - jelentette be Martin Schulz, az EP elnöke a testület szerdai plenáris ülésén.
Túrkeve — Vele aztán nem érdemes kötekedni! Juhász Beáta (15) ránézésre nem sokban különbözik egy átlagos tinilánytól, amikor viszont belép a ringbe, igazi harcos amazonná válik.
Elfogtak két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy teherautóval hordtak el színesfémet Győrben egy helyi cég telephelyéről - közölte a Győri Rendőrkapitányság szerdán.
Mit lehet kezdeni egy szovjet lakóteleppel? - tette fel a kérdést a 2013-as Tallinni Építészeti Biennále (TAB) nemzetközi ötletpályázata, melynek anyagából Recycling Socialism - A szocializmus építészetének újragondolása címmel látható válogatás péntektől a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
Három kis leopárdteknős kelt ki a Szegedi Vadasparkban. A páncélosok 124 napot töltöttek a keltetőben, ahová az állatkert dolgozói közvetlenül a tojásrakás után menekítették őket.
Az LMP társelnöke szerint pártja a garancia arra, hogy fennmaradjon a remény 2014 után is arra, lehet Magyarországon "politikát csinálni" a nagytőke, az oligarchák ellenében is.
Isztambul – Szégyenszemre kiesett a labdarúgó-Bajnokok Ligájából a Juventus. Az olasz bajnok és jelenlegi listavezető a holland Wesley Sneijder (29) góljával 1-0-ra kikapott a Galatasaraytól és az Európa-ligában folytatja, míg a török fociklub várhatja a nyolcaddöntő sorsolását.