Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő korábban kirívóan sértő, trágár megjegyzéseket tett és fenyegető magatartást tanúsított Borbély Lénárd fideszes képviselővel szemben.
Még a zálogház ügyvezetője is kifosztotta saját boltját, miután a három rabló 112 millió forintot zsákmányolt Nagykanizsa belvárosában, 2011 novemberében.
Canon City, Colorado – Hunter Yelton (6) büntetésből nem mehetett egy napig iskolába, mert adott egy puszit kis barátnője arcára olvasás órán. Az iskola vezetője szerint ez szexuális zaklatás, ezért a gyereknek egy napig büntetésből otthon kellett maradnia, hogy legközelebb jobban meggondolja, mit csinál.
A Fővárosi Közgyűlés ülésének kezdete előtt a teremben demonstráltak azon cégek képviselői, amelyek a Bálna generálkivitelezőjével, a WHB Kft.-vel álltak szerződésben.
Belényesy Károly a dzsungel közepén ás puszta kézzel, lapáttal mérges kígyók, skorpiók között. Kambodzsában a Khmer Birodalom egykori fővárosát kutatják.
A 71 éves Bolcas a Corneliu Vadim Tudor által alapított, jelenleg Gheorghe Funar által vezetett Nagy-Románia Párt (PRM) alelnöke és parlamenti képviselője volt.
A Twitteren azt pletykálják, hogy Adnan Januzaj, a Manchester United 18 éves belga titánja a nála hét évvel idősebb, droggal való visszaélés miatt előállított popsztárral, az amúgy is balhés Tulisával kavar.
Mianmarban a katonai diktatúra 2011-es megszüntetése óta tartó amnesztiasorozat részeként szabadon engedtek szerdán 44 politikai foglyot - jelentette be az államfői hivatal.
Ultra-nőies, határozott és nagyon merész, a Lady Million nő eleven és természetes. Független és éles eszű. Kiélvezi az élet minden pillanatát, Lady Million hihetetlen bájjal reagál a férfi megfelelőjének túlzásaira. Lady Million a kontrasztokról szól. Extravagáns, mégis pozitív, csábító, mégis romantikus, de sosem elégedett. Egyetlen férfi sem tud neki ellenállni. De csak kevesen tudják megnyerni…
Az adottságok alapján 4 százalék körüli potenciális növekedés rajzolódik ki középtávon- - mondta a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács elnöke.
Terrytown, Los Angeles - Három évre javító intézetbe küldte a bíróság Armstrong Desvallonst (13), aki még júniusban pankrációs fogásokkal brutálisan megsebesítette féltestvérét, Viloude Louist (5). A most megszületett ítélettel véget ért a nyár óta tartó eljárás. A tinédzser fiú elmondása szerint a mozdulatokat a tévéből leste el kedvenc pankrátoraitól, John Cenától és Mark Henrytől.
A kormányfő helyettese részt vett azon a találkozón, amelyen jelen voltak a gyászszertartáson Pretoriában tartózkodó uralkodók, állam- és kormányfők, magas rangú delegációvezetők, valamint meghatározó dél-afrikai politikai, társadalmi személyiségek.