Az orosz felderítés volt a legaktívabb tavaly Csehországban - állítja a cseh katonai titkosszolgálat (VZ) csütörtökön nyilvánosságra hozott éves jelentésében.
Bajnai 24 óra alatt egy külföldi újságban, egy magyarországi hetilapban és egy internetes portálon is "kikelt Magyarország teljesítménye ellen" - mondta a Fidesz szóvivője.
Pamela Anderson után egy újabb híresség szabadult meg védjegyének számító hosszú hajkoronájától. Jennifer Aniston döntésének hátterében semmilyen különös indok nem húzódik meg, egyszerűen csak unatkozott.
Hét év után lép fel újra magyar színpadra Andrea Bocelli. Az olasz tenor egy 80 tagú zenekar és 30 tagú kórus kíséretében ad koncertet szombaton a Papp László Budapest Sportarénában, amely várhatóan igazi zenei élmény lesz mindazoknak, akik eljutnak az előadásra.
Két társával együtt brutálisan megerőszakolt egy fiatal nőt – mégis állampolgárságot kapott egy bevándorló Angliában. Sőt, a büntetését is csökkentették, ahogy a második férfiét is. A harmadikat el se kapták, ami annyira megfélemlítette az áldozatot, hogy elköltözött az országból.
A büntetőpert Bereczki Vilmos volt kisgazda politikus indította Rainer M. János történész, az 56-os intézet vezetője ellen azért, mert az intézet honlapján hálózati személyként tüntették fel.
Debrecen – Szokatlan szerepben tündököl Dombi Tibor (39). A DVSC-TEVA labdarúgója reklámemberként tűnik fel, plakátokon és csokoládésdobozokon látható újabban – jótékonysági célból.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság fontos feladatának tartja, hogy ne szenvedjenek hátrányt a digitális átállás miatt azok, akik a határon túl néznek magyar nyelvű televíziókat - jelentette ki az NMHH elnöke.
Egy szovjet aknavetőgránát került elő a Győr-Moson-Sopron megyei Kunszigeten csütörtök délután, ezért átmenetileg lezárták a Kossuth tér egy részét - közölte a honvédség tűzszerészezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
A rezsidíjak csökkentése megvédhető azzal, hogy kizárólag nonprofit cégek végezhetik a közműszolgáltatásokat, de akár az alaptörvénybe is foglalható a rezsicsökkentés védelme - mondta Cseresnyés Péter.
Jogerősen is felmentette a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjét és Mezei Lászlót, a Nemzeti Ménesbirtok Kft. volt ügyvezetőjét csütörtökön a Győri Ítélőtábla.
A borhoz, szőlőhöz kapcsolódó rendezvények állandó helyszínén, a Sárgödör téren felállítandó sátorban fúvószenekar csalogatójával kezdődik az idei újboráldás Pakson.
A brit biztonsági szolgálatok a törvényesség határain belül működnek, és nem figyelik azoknak a kommunikációját, akik erre nem adnak okot - mondták a szervezetek vezetői.
Négyezer fő részvételével, 2,5 milliárd forintos kerettel indul a hazai települések harmadát érintő, kulturális közfoglalkoztatási program novemberben.
Még mindig mesterséges kómában tartják Magomed Abduszalamov orosz hivatásos ökölvívót, akinek az állapota egy stroke következtében tovább romlott, életveszélyes.
Menedékjogot kaphatnak az EU területén azok a homoszexuális bevándorlók, akiknek megalapozott a félelmük, hogy hazájukban börtönt kaphatnak szexuális identitásuk miatt.
Egy év alatt majdnem 40 vendéglő lépett elő a Michelin-csillagos éttermek közé Németországban, a legalább egy csillaggal rendelkező vendéglők száma pedig új történelmi csúcsra emelkedett az étteremkalauz csütörtökön Berlinben bemutatott 2014-es német kiadása szerint.
Holtan találtak csütörtök délután egy fegyveres férfit és hároméves kislányát, akit a férfi még a reggeli órákban túszul ejtett a délkelet-hollandiai Reuver faluban.
Budapest – Olyan, mintha új lenne! Egy gyönyörű állapotú Ford A modell csodálható meg az Óbudai Egyetem standján, a Hungexpón csütörtökön megnyílt Automotive Hungary szakkiállításon.
Magyarország – Hiába a borsos büntetés, nem csökkennek a kamu riasztások. A telefonbetyárok és a felelőtlen betelefonálók csip-csup esetek miatt még mindig a 104-et tárcsázzák. Egy 50 éves férfi például azért hívta a mentőket, mert leesett a nagylábujjának a körme. Ebből a diagnózist is azonnal felállította: akár a lábát is amputálhatják.
Budapest - Gáspár Evelin (19) merész fotót töltött fel az egyik közösségi portálra. A lány egy hajdúszoboszlói luxushotelben pózolt a tükör előtt: csupán fehérneműt viselt, meg egy teljesen átlátszó fátyolszerű anyagból készült ruhát.