Születésnapi hangversennyel köszönti az európai kortárs zene kiemelkedő lengyel alkotóját a Művészetek Palotája. A szerdai hangversenyen Krzysztof Penderecki saját műveit vezényli a Concerto Budapest élén.
Zalaegerszegen fogták el a rendőrök azt az álnéven a városban élő és informatikusként dolgozó macedón férfit, akit Ausztriában és Svájcban elkövetett fegyveres rablásokért köröztek.
Elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy augusztusban kirabolt a fővárosban egy Béke téri bankfiókot, négy évvel korábban pedig egy másik pénzintézetet.
Napokon belül beköszönt a valóban hideg időjárás, a testünket egyre több ruhadarab fedi majd. A divat még sokszor felülírja a praktikumot, ennek azonban nem muszáj így lennie. Tanácsainkkal úgy védheti magát a meghűléstől, hogy közben a trendiségről sem kell lemondania.
Pierre Lemaitre első világháborús témájú regénye, az Au revoir la-haut (Viszlát fent) című műve kapta meg a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t hétfőn.
A koncentrációzavarok és hiperaktivitás kezelésére szolgáló gyógyszerrel tömte hat éves kisfiát egy floridai anyuka. A nő kifejtette: csupán a szer hatására volt kíváncsi.
A miniszter hangsúlyozta, a politika és a tudomány összeegyeztethető, ez személyes tapasztalata is; a kétfajta értéket a közjó, a nemzet java köti össze.
Az emberi erőforrások minisztere szerint a jelenleginél is több képzési programra lenne szükség ahhoz, hogy a szociálisan leszakadt társadalmi rétegeket be tudják vonni a munka világába.
Az állatvédők 1 millió 126 ezer aláírást gyűjtöttek Európa-szerte azt követelve: az uniós államok fokozatosan szüntessék be az állatkísérleteket. Itthon huszonnégyezren csatlakoztak a követeléshez.
Ígéretéhez híven vasárnap Pamela Anderson is lefutotta a New York maratont. Ez 46 évesen szép teljesítmény egy celebtől, de nagyon meg is viselte a futóverseny.
A Horthy-szobor felavatása egy párt által támogatott kezdeményezés volt, így a kormány hivatalosan nem foglal állást róla, azt a kormánypártok már megtették - mondta hétfőn a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
A kutatók először a hatvanas években találták meg a cápa fogait, ám akkoriban nem ismertek hasonló, ma is élő állatokat, így nem igazán tudták, mihez kössék a leletet.
Az LMP-s Vágó Gábor tartózkodása mellett általános vitára alkalmasnak találta a devizahitelesek megmentéséről szóló fideszes törvényjavaslatot hétfői ülésén a parlament gazdasági és informatikai bizottsága.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága elítéli az Európai Parlament petíciós bizottságának döntését, amellyel levette napirendjéről a felvidéki magyarokat ért jogsértésekről szóló beadványt - közölte Potápi Árpád.
Egy székelyföldi kis faluban, a nyárádmagyarósi katolikus közösségnek tartott aranymisével zárja a pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját Kozma Imre atya.
Iszonyattal nézte az anyuka, mik másznak elő a szupermarketben vásárolt banánfürtből. Legalább egy tucat pók szaladt szét a lakásban, amelyekről kiderül, hogy a világ egyik leggyilkosabb pókfajtája.
Budapest - Öt forduló óta nem kapott ki a DVSC a labdarúgó-NB I-ben. A debreceniek vasárnap az Újpest otthonában is nyertek, így mindössze egy pontra vannak már csak lemaradva az utolsó két bajnokiját elbukó listavezető Videoton mögött.
Néhány hétig csak tolókocsiban fog "közlekedni" Milos Zeman cseh köztársasági elnök, miután a múlt héten a Prágához közeli Lány kastély elnöki lakosztályában elesett.
Mégsem a vak komondoron esett át a Fideszből kilépett parlamenti képviselő élettársa. Az asszonyt Balogh József bántalmazta, és a politikus az ügyészségen teljes körű beismerő vallomást tett.