A régi idők klasszikus fővárosi pólórangadóján a Honvéd ikszelt a Vasassal a legutóbbi élvonalbeli fordulóban. A nívós ütközetet egy kemény ütés színesítette.
Az amerikai hatóságok olyan hírszerzési értesüléseket vizsgálnak, amelyek szerint a szíriai kormányzat megpróbálja elrejteni vegyifegyver-készletének egy részét a megsemmisítés elől
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán nyilvánosságra hozott első gyorsbecslése szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos hónapjához képest, a naptárhatástól megtisztított növekedés 0,3 százalékos volt.
Harmincöt film, köztük a The Gatekeepers - A Sin Bet titkai című, idén Oscar-díjra jelölt izraeli dokumentumfilm is bemutatkozik a Zsidó Filmfesztivál (ZSIFI) négy napja alatt.
A jelenlegi kormány a termelékenységet is figyelembe veszi az emelés mértékének meghatározásakor – mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
407 karátos sárga gyémánt díszíti a világ legdrágább nyakláncát. Szingapúrban 55 millió dollárért, vagyis mintegy 12 milliárd forintért most bárki megvásárolhatja. Itthon ennek az árnak csupán a töredékébe kerülnek a legdrágább, kereskedelmi forgalomban is kapható ékszerek.
A jeruzsálemi polgári bíróság felmentette Avigdor Liberman volt izraeli külügyminisztert, a Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) nevű jobboldali párt vezetőjét az ellene folytatott csalási ügyben.
Marilyn Manson (44), eredeti nevén Brian Hugh Warner, a világ egyik legismertebb rock- és metálzenésze, aki általában a szoba küszöbét sem lépi át több réteg alapozó és vörös rúzs nélkül, most természetes valójában látható egy sorozatban.
Rafinált megoldással, csupán egy falat csipke és némi selyem takarta Zsédát egy elegáns gálaesten. Az énekesnő lapunknak elmondta, öltözéke mindig tükrözi a személyiségét, és szereti a titokzatos megoldásokat.
Nagyjából kétmilliárd dollár értékű lesz az a kötvénykibocsátás, amelyet a magyar állam az év végéig szeretne végrehajtani - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Bloomberg hírügynökségnek adott, kedden megjelent interjúban.
Továbbra sincs gyanúsított a vácszentlászlói mérgezéses haláleset ügyében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea ezzel azokra a híradásokra is reagált, amelyek szerint egy vácszentlászlói gazda borában lévő fagyálló okozhatott mérgezést.
Az amerikai külügyminiszter bizonyos abban, hogy ha mindkét fél jóhiszemű és szívós, akkor lehetséges előrelépés az izraeli-palesztin béketárgyalásokon.
A BL-csoportkör negyedik fordulójában kemény ütközet vár a Milanra, esetleges barcelonai zakója után Massimiliano Allegri edző lassan új munkát kereshet magának. A forduló érdekességeiből válogattunk.
A párt nyugdíjastagozatának elnöke szerint a kormány megvédte a nyugdíjasokat, a nekik járó juttatásokat, a nyugdíjak reálértékét, ráadásul egy nehéz időszakban.
Nem csak Ti, mi is nagyon várjuk már a JOY Napokat, ami november 8-9-10-én lesz. Már ki is néztük, hogy hol fogunk és mit vásárolni és milyen szuper kedvezménnyel. Cikksorozatunkban mindannyian el is áruljuk, hogy nekünk melyik a három kedvenc kuponunk, amit idén ősszel tuti felhasználunk. Most divatszerkesztőnk, Csillag Szilvia mutatja be 5 kedvenc kuponját.
Három év után megjelent Koncz Zsuzsa új, 38. lemeze, egyben jövő évi nagy koncertjére készül. A korong külön érdekessége, hogy két, eddig nem publikált Cipő-dal is szerepel rajta.
Hét elrabolt afgán katona holttestét találta meg az afgán rendőrség szerdán Afganisztán déli részén, az áldozatokkal a feltételezések szerint tálib fogva tartóik végeztek.
A Magyar Munkáspárt önállóan indul a 2014-es parlamenti választásokon – jelentette be Thürmer Gyula a múlt hét pénteki sajtótájékoztatóján. A párt elnöke a Kossuth Rádióban elmondta: azért nem szövetkeznek a baloldali pártokkal, mert azok is csak a jól fizetett állásokba akarnak beülni
Legkevesebb hét ember meghalt szerdán Irakban merényletekben, köztük öt rendőr egy öngyilkos robbantásban a fővárostól, Bagdadtól északra - közölték egészségügyi és biztonsági források.
Soha nem látott képek kerültek elő a Családi üzelmek, azaz We're the Millers című film forgatásáról, amelyben Jennifer Aniston igencsak alulöltözötten mutatkozik. A neten kezdtek keringeni a szexi fehérneműs képek.