Van egy nyolc hónapos ivartalanított keverék kutyusom. Már négyhetes kora óta nálam van, de van egy probléma. Egyszerűen nem jön be a házba, csak ha póráz van rajta. Mindent kipróbáltam már: sípot, jutalomfalatot, játékot – fütyül rá. Rám néz, és elszalad az ellenkező irányba. Kertes házban lakom, de ha kint hagyom, akkor nincs ember, aki behozza, éjszaka aztán persze bejön. A viselkedése a…
Az indoklás szerint az iszaptározó gátfalának átszakadásával összefüggésben megsértették egyebek között a felperesek jogát a testi épséghez és az egészséghez, valamint az emberi méltósághoz és az egészséges környezethez.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint úgy vélik, nemcsak információ-, hanem befolyásszerzésre irányuló törekvések is lehettek a lehallgatások mögött.
Az Európai Bizottság reális értékelést adott a fokozatosan javuló magyar gazdaságról, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Krónikának, reagálva a Bizottság őszi jelentésében megjelent adatokra.
A Fidesz szerint nem Petrétei Józsefet, hanem Gyurcsány Ferencet minősíti az, hogy a volt igazságügy-miniszternek saját bevallása szerint fogalma sem volt, mit kell tenni a Szabadság téri téveszékház 2006. szeptemberi ostromának óráiban.
Mindössze egy órája jött a világra Keira Robertson, mikor már többet szenvedett, mint sokan egy élet leforgása alatt. Egy perccel születése után ugyanis megállt a szíve és kétszer meg is műtették élete első órájában.
Balla Mihály, az Országgyűlés külügyi bizottságának kormánypárti elnöke közleményében azt írta: a Fidesz a külpolitikában következetesen kiáll a nemzeti érdekekért.
A halál torkából tért vissza az a fiatal nő, aki csak azért nem halt bele a kábítószer-túladagolásba, mert drogosokkal foglalkozó önkéntesek időben rátaláltak, és egy „csodaszerrel” megmentették. Videó is készült róla.
Budapest–Esztergom – Nem keres bűnbakot Kövecs Gergő (†32) felesége. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) belső vizsgálata megállapította: tragikus baleset volt a posztumusz hadnagy halála.
Budapest - A szurkolók mellett a gárda kulcsemberei is féltik az Újpest labdarúgócsapatát. A lila-fehérek 13 fordulót követően csak a 12. helyen állnak a tabellán, mindössze két ponttal megelőzve a kieső pozíciót elfoglaló Mezőkövesdet.
Petrétei Józsefnek igazságügyi és rendészeti miniszterként fogalma sem volt arról, mit kell tenni a Szabadság téri téveszékház 2006. szeptemberi ostromának óráiban.
Kiterjesztette az ügyész a vádat a rablógyilkosságokkal vádolt ároktői banda házi őrizetből megszökött, Svájcban elfogott egyik tagja, R. Henrik ellen.
Magyarország lassan visszaszerzi elvesztett pozícióit - a miniszterelnök szerint ezt üzeni az a stratégiai megállapodás, amelyet kedden írt alá a Telenor elnökhelyettesével.
A hét első szakítása: Jennifer Morrison színésznő és párja Sebastian Stan csak 2012-ben kezdték az ismerkedést, ám ez nem tartott sokáig. Egy barátjuk szerint egyszerűen kihűlt a kapcsolatuk.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges erők olyannyira megerősödtek Szíriában, hogy a mérsékelt ellenzék már képtelen szembeszállni velük.
A százhalombattai Matrica Múzeum, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum és a Nagytétényi Kastély várja állandó és időszaki kiállításaival az érdeklődőket november 9-én.
A bankszektor a parlament keddi döntését a jogszabályoknak megfelelően, további komoly terheket vállalva hajtja végre - közölte Magyar Bankszövetség az MTI-vel.
Nem szarakodtak: egy hónapon keresztül lopta a WC-papírt és a kéztörlőt munkáltatójától egy 39 éves férfi és egy 57 éves nő Esztergomban. A rendőrök azonban felgöngyölítették az ügyet.
New York-Budapest - A klasszikus fazonokkal is sikeresek voltak, ám a formabontó darabokkal egyenesen taroltak Benes Anitáék a New York International Bridal Weeken.