2013. november 20. szerda

nov. 20
9:16
BÉT - Stagnálásra számít a szakértő (hirado.hu)
Stagnálásra számít szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértő.
nov. 20
9:18
Leégett egy asztalosüzem a Zala megyei Nován (hirado.hu)
Leégett egy 250 négyzetméteres asztalosüzem szerda hajnalban Nován, a tűz az első becslések szerint több mint 50 millió forintos kárt okozott.
nov. 20
9:30
KSH: szeptemberben öt százalékkal nőttek a keresetek (hirado.hu)
A bruttó átlagkeresetek 5,0, a nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az idén szeptemberben az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
nov. 20
9:32
Gréczy: Nincs más választás, közös ellenzéki lista kell (hirado.hu)
Az ellenzéki pártok együttműködésre vannak ítélve, előbb-utóbb ezt mindenki megérti – jelentette ki a DK szóvivője.
nov. 20
9:33
Bajnok lett Gergely, az összeszurkált bokszoló (BorsOnline)
Csaknem halálos késszúrást ejtettek az év első napján Sávoly Gergely bokszolón, aki mára túltette magát a támadáson, és magyar bajnoki címet szerzett az ifik között.
nov. 20
9:48
Pokolgépes merényletsorozat Bagdadban (hirado.hu)
Legalább huszonnégy ember életét vesztette és nyolcvanhét megsebesült Bagdadban több pokolgépes merényletben szerda délelőtt.
nov. 20
9:50
Mínuszban nyitott Nyugat-Európa (hirado.hu)
Csökkenéssel indítottak szerdán a vezető nyugat-európai tőzsdék a keddi gyengülés után.
nov. 20
10:06
Időközi önkormányzati választás lesz Fóton (hirado.hu)
Polgármestert, valamint a helyi 1-es számú egyéni választókerületben új önkormányzati képviselőt választanak vasárnap Fóton, miután a Pest megyei település eddigi polgármestere, a fideszes Cselőtei Erzsébet lemondott mindkét posztjáról.
nov. 20
10:08
Meredek: anélkül is látszott minden, hogy levetette volna a kabátját (hirado.hu)
Nem fér kétség hozzá, hogy alig valamit viselt a kabát alatt...
nov. 20
10:09
Német sztár lesz az egykori megasztáros (BorsOnline)
Másodszorra is hátrahagyta hazáját Bencsik Tamara. A kis szerb faluból Magyarországra települt énekesnő Budapesten sem találta a helyét, így Németországba költözött párjával.
nov. 20
10:10
Az Egyesült Államok nem kér bocsánatot Afganisztántól (hirado.hu)
Kabuli tisztviselők állításával ellentétben az Egyesült Államok nem fog bocsánatot kérni Afganisztántól ott elkövetett hibái miatt.
nov. 20
10:11
Luxusautó nélkül is lehetünk szerencsések (BorsOnline)
Könnyű mindent a szerencsére fogni és a kudarcokat annak hiányával magyarázni. Amíg egyik ember az egészségét is annak tartja, a másik a kacsalábon forgó házával együtt is szerencsétlennek érzi magát.
nov. 20
10:12
Csökkentek a német termelői árak (hirado.hu)
A német statisztikai hivatal szerdai jelentése szerint októberben 0,2 százalékkal csökkentek a német termelői árak.
nov. 20
10:24
Megfejtették a gyors tanulás titkát (hirado.hu)
Kiderült, hogy az egereknél a tanulás az agyi idegsejtek összeköttetéseinek erősségétől függ, melyet tréninggel, vagyis nagyszámú ismétléssel javítani lehet.
nov. 20
10:26
Répássy: Fontos lenne a Kúria állásfoglalása devizahitelügyben (hirado.hu)
A kormány egyelőre azzal segíthet, hogy megyei törvényszékekre is visz ki devizahitel-pereket.
nov. 20
10:28
Önmegtartóztatást sürget az ENSZ (hirado.hu)
Önmegtartóztatásra szólította fel az izraeli és a palesztin tárgyalókat az ENSZ politikai ügyekben illetékes főtitkárhelyettese.
nov. 20
10:30
Komolyzenei koncerttel ünnepel a Mazsike (hirado.hu)
Fennállásának 25. évfordulója alkalmából Ideje van az örömnek címmel koncertet rendez a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a Festetics-palotában.
nov. 20
10:32
Kínai szuperszámítógép a legújabb Top 500-as lista élén (hirado.hu)
A kínai építésű Tianhe-2 megőrizte első helyét a világ legerősebb számítógépeinek toplistáján.
nov. 20
10:42
Merénylet Egyiptomban: tíz katona meghalt (hirado.hu)
Autóba rejtett pokolgép robbant a Sínai-félszigeten. A sebesültek száma 35.
nov. 20
10:44
Befejeződött Tiszafüred adósságrendezési eljárása (hirado.hu)
A helyhatóság több mint 500 millió forintos tartozását fizeti vissza.
nov. 20
10:45
Vizsgálja a külügy a bögyös politikusnőt (BorsOnline)
Egyre magasabbra csapnak a szerb cicigate-ügy hullámai. A kormány egyik fiatal üdvöskéjéről, Vanja Hadzovicsról megjelenő szexi képek nagyon kínosan érintették a kabinetet.
nov. 20
10:46
Lekerül a Broadway műsoráról a Pókember-musical (hirado.hu)
Minden idők legdrágább Broadway-produkciójaként vonult be a színháztörténelembe.
nov. 20
11:00
Klein: a Mercedes-Benz gyár büszke a magyar gazdasági fejlődésére (hirado.hu)
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője szerint a Magyarországon a harmadik negyedévben mutatkozó GDP-növekedési arány arról tanúskodik, hogy a magyar autógyártás szignifikánsan járul hozzá az ország gazdasági fejlődéséhez.
nov. 20
11:02
Nem változott érdemben a forint árfolyama (hirado.hu)
Nem mozdult érdemben a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest szerda délelőtt a kora reggeli jegyzésekkel összevetve.
nov. 20
11:03
Napokon belül itt az újabb sztárgyermek (BorsOnline)
Napokon belül újabb sztárbaba érkezéséért izgulhatunk. Zöld Csaba, a József Attila Színház művésze és Valentin Titánia, akit a szélesebb közönség a Made In Hungária című filmből ismerhet, már nagyon várják, hogy első közös gyermekük világra jöjjön.
nov. 20
11:03
Kötél nélkül bungee jumpingozott! - videó (Blikk)
nov. 20
11:09
Kelly Clarkson babát vár (Joy)
Az esküvő után máris kisbabának örülhet a házaspár!
nov. 20
11:18
Kövér: a gyerekek és családok számíthatnak az államra (hirado.hu)
A gyerekek és családok számíthatnak a magyar államra, számíthatnak Magyarország törvényhozóira - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
nov. 20
11:20
Barcza: egykulcsos adó nélkül megállna a magyar gazdaság (hirado.hu)
A lakosságnál maradó milliárdok a megtakarítást és a fogyasztást ösztönzik, és ennek hatása már a mostani, 1,7 százalékos bővülésben is szerepet játszhat - fejtette ki a Századvég Gazdaságkutató Zrt vezető elemzője.
nov. 20
11:21
Szuper erőt ad a szcientológusok szentélye (BorsOnline)
Több mint harmincmilliárd forintból épült fel Amerikában a szcientológusok legnagyobb katedrálisát is magába foglaló épületegyüttes. A Tom Cruise által is gyakorolt vallás új szentélyében a hívek földöntúli energiákat kaphatnak.
nov. 20
11:23
Sokkoló hónapok a magyar futballban (BorsOnline)
Reménytelennek tűnik a magyar futball helyzete: az NB I harmatgyenge, az európai kupákban labdába sem rúgnak a mieink, és ütik-verik a válogatottjainkat is. Íme, az elmúlt hónapok mélyrepülése.
nov. 20
11:36
Sötétben is életben maradnak a "napelemes" tengeri csigák (hirado.hu)
A zsákosnyelvűek közé tartozó tengeri csigákról eddig úgy hitték, a zsákmányolt fotoszintetizáló sejtszervecskékkel élik túl a nehéz időket.
nov. 20
11:38
"Alattomos gyilkos": oda kell figyelni ezekre a tünetekre (hirado.hu)
A hörgősorvadással járó krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) 2020-ra a harmadik vezető halálozási okká válhat. Félmillió honfitársunk küzdhet a kórral, amelynek ma van a világnapja.
nov. 20
11:54
Késnek a vonatok a szobi vonalon (hirado.hu)
Késésekre kell számítani a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon, mert az egyik vágány a folyamatos átépítés miatt van lezárva, a másikon pedig elromlott a biztosítóberendezés Göd és Vác állomás között.
nov. 20
11:56
Alaposan beelőzött: ő a legjobban kereső zenész (hirado.hu)
A világsztár jócskán megelőzte Lady Gagát és a Bon Jovit.
nov. 20
11:57
Balázs fia ihlette az éjjel-nappal budapestes Lalit (BorsOnline)
Az Éjjel-nappal Budapest Lalija a sorozatban két görény boldog tulajdonosa, a való életben azonban egy aranyos kutyája van.
nov. 20
11:58
Indonézia felfüggesztette együttműködését Ausztráliával (hirado.hu)
Jelentések szerint Canberra lehallgatta indonéz állami vezetők telefonbeszélgetéseit.
nov. 20
12:00
Matolcsy: folytatódik és jövőre új lendületet kap a növekedési hitelprogram (hirado.hu)
Folytatódik a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp), amely 2014 tavaszától, nyarától új lendületet kap - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
nov. 20
12:02
Teherán nem mond le semmilyen "nukleáris jogáról" (hirado.hu)
Az ország politikai és vallási vezetője a helyi televízióban beszélt.
nov. 20
12:04
Újjászületett a római katakombák királynője (hirado.hu)
Öt év restaurálás után ismét látogatható Rómában a Priscilla-katakomba.
nov. 20
12:12
Karas: a frekvenciaértékesítés, a digitális átállás, az új médiakultúra voltak a legfontosabb feladatok (hirado.hu)
A frekvenciaértékesítést, a digitális átállást, az új médiakultúra megteremtését és a társadalmi, gazdasági fejlődés elősegítését sorolta az NMHH elnöke a hatóság kiemelt tavalyi feladatai közé szerdán az Országgyűlésben.
nov. 20
12:14
Vádat emeltek a józsefvárosi bordélyház ügyében (hirado.hu)
Prostitúció elősegítésének bűntette miatt kell felelniük a vádlottaknak.
nov. 20
12:15
Ketten erőszakolták meg a sérült Melindát (BorsOnline)
Pornófilmet másolt le az a két férfi, akik egy szellemi fogyatékos lányt erőszakoltak meg Pécsváradon. Az ügyben a napokban született ítélet a Pécsi Törvényszéken.
nov. 20
12:16
A GVH 9,5 milliárdos bírságot szabott ki 11 bankra (hirado.hu)
A Gazdasági Versenyhivatal összesen 9 milliárd 488 millió 200 ezer forint összegű bírságot szabott ki.
nov. 20
12:30
Dobi: fontos a szemléletváltás a tisztább levegőért (hirado.hu)
2011-ben elkészült, 2030-ig fogalmaz meg célokat és javában működik.
nov. 20
12:32
Médiadíjat kapott az On The Spot (hirado.hu)
Kovácsi László Médiadíjat kaptak az On The Spot filmesei, Cseke Eszter és S. Takács András - tudatta az MTVA.
nov. 20
12:34
Bírák nyugdíjazása: hivatalosan is lezárult az uniós eljárás (hirado.hu)
A bizottság elégedett, hogy Magyarország összhangba hozta a jogszabályt az uniós joggal - közölte a brüsszeli testület.
nov. 20
12:36
Rászorulóknak építene lakóparkot a Szeged-Csanádi egyházmegye (hirado.hu)
Lakóparkot építene a szeged-kiskundorozsmai Árpa utca és Búza utca által határolt városrészben élő nehéz sorsú családok számára a Szeged-Csanádi egyházmegye.
nov. 20
12:48
Rekordszámú műholdat juttatott az űrbe egy amerikai rakéta (hirado.hu)
Huszonkilenc műholdat szállítva kedd éjjel útjára indult az amerikai Minotaur hordozórakéta.
nov. 20
12:50
Elemzők: a várakozásoknak megfelelően nőttek a bérek (hirado.hu)
A várakozásoknak megfelelően nőttek a keresetek szeptemberben az MTI által megkérdezett elemzők szerint, ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a versenyszférában továbbra is lassabb a bérnövekedés üteme.

Keresés