A Készenléti Rendőrség munkatársai voltak azok, akik vasárnap este Dunaújvárosban elfogták azt a fiatalembert, aki egy kisfiút szexuálisan molesztált. A Fejér megyei nyomozók a férfit bűnügyi őrizetbe vették.
Az egész brit sajtót megdöbbentette egy fiatal nő hétfő délutáni vallomása. Az asszony minden érzelem nélkül elmondta, hogyan végzett ki három ismeretlen férfit és, miként próbált még két embert megölni. A sorozatgyilkos nő beismerése még a bírót is sokkolta.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a nap folyamán újabb eszmecserét folytatott az unió székhelyén Johannes Hahn regionális politikáért felelős EU-biztossal.
A német korosztályos csapatban a Real Madrid sztárjával is játszott együtt, aztán csatlakozott a szíriai felkelőkhöz. Egy eltévedt bomba lett Burak Karan veszte.
A migráció már nem csupán humanitárius probléma, hanem biztonságpolitikai kihívás is - hangsúlyozta újságírók előtt a magyar diplomácia vezetője hétfőn Brüsszelben.
Úgy tűnik, Julia Roberts már gyermekkorában is értett a színészethez. 11 éves korában úgy mosolygott a családi fotókon, mint ahogy felnőttként ismertté vált, pedig szörnyűség sorát kellett átélnie mostohaapja mellett.
A Raiffeisen Bank International AG még nem döntötte el, hogy eladja-e ukrán leánybankját, de már megkeresték érdeklődők - közölte hétfőn az osztrák pénzintézet.
Hatalmas vitát váltott egy kínai weboldal, ami a pedofilok számára ajánl gyönyört. Az internetes áruház gyerek-szexbabáinak nagy piaca van Amerikában, Európában és Távol-Keleten.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hétfőn meglátogatta az auschwitz-birkenaui holokauszt-emlékhelyet Lengyelországban, hogy lerója tiszteletét az áldozatok emléke előtt.
Washington ragaszkodik ahhoz, hogy az amerikai katonáknak szükség esetén joguk legyen behatolni afgán otthonokba, a kabuli azonban hallani sem akar erről.
A konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD elképzelése szerint a tőzsdén jegyzett vállalatok felügyelőbizottságában legkevesebb 30 százalékra kell emelni a nők arányát.
A gazdasági válság közepette keményen spórolnak az élelmiszereken az olaszok, az idén már eddig 2 milliárd euróval kevesebbet költöttek, mint 2008-ban.
Megdöbbentő őszinteséggel vallott élete legszörnyűbb eseményéről egy brit asszony. A nőt azt követően erőszakolták meg, hogy nemváltó műtéten esett át és férfiból nővé operáltatta magát.
Kedden, vagyis ma két éve, hogy Babak Rafati meg akarta magát ölni. Szalai Ádám, Stieber Zoltán, további húsz focista és több tízezer néző hiába várt rá Kölnben.
Az amerikai alaptörvény értelmében az állami bevételekre vonatkozó jogszabályoknak a képviselőházból, nem pedig a szenátusból kell kiindulniuk, ahogy ez az Obamacare-rel volt.