Jennifer Love Hewitt nem egy provokatív nő. Az Ügyféllista sorozatban azonban a lehető legnőiesebb, csábító oldalát kell domborítania, hogy karaktere hiteles legyen.
Új országos övezetként határoznák meg a földvédelmet szolgáló jó termőhelyi adottságú szántóterületeket, valamint a nagyvízi meder és a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkárelhárítási célú szükségtározók területét is.
Gazsó L. Ferencet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartalom-előállításért felelős vezérigazgató-helyettesét választotta egyhangúlag a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma az MTI új vezérigazgatójának szerdán, november 14-ei hatállyal.
Az Új Széchenyi Terv keretében több mint 47 milliárd forint jut a fogyatékos és halmozottan hátrányos helyzetű emberek esélyegyenlőségének növelésére - közölte a Fidesz szóvivője.
Az anyának nem tetszett, hogy a férje tiszteletlenül bánt vele, ezért a négyéves gyerekükön állt embertelen bosszút. Úgy mellesleg a férjét és saját magát is felgyújtotta.
Százával hevernek az utcán halottak. Nincsenek szavak a tájfun pusztította Tacloban városban látottak leírására - mondta a helyszínen tartozkodó Lukács Csaba újságíró.
Bronislaw Komorowski lengyel elnök szerdán bocsánatot kért Oroszországtól a hétfői függetlenség napi felvonulás során a varsói orosz nagykövetséget ért támadásért.
Gyurcsány Ferenc nyílt levelében jelzi: szerinte nem vezetnek sehová azok a feltételek, amelyeket az Együtt-PM szövetség vezetője támasztott a DK bevonásához.
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Romániában kormányon lévő Szociáldemokrata Párt az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében.
Az Együtt-Pm politikusa, Szabó Szabolcs korábban a csepeli konzultációval összefüggésben a „politikai pedofília” vádjával illette a fideszes politikust.
Középkori módszerekkel megkínozta, majd a péniszét is levágta áldozatának négy férfi az Egyesült Államokban. A kegyetlen gyilkosok pénzt akartak, ami kiderült: nem is létezik.
Különleges jelenetet fotózott egy turista Afrikában. Képein egy másfél tonnás vízilovat hajít arrébb egy elefánt. Előbbi bűne az volt, hogy túl közel ment az ormányoshoz.
Két tüzérségi lövedéket találtak szerda délután Budapesten, a XIV. kerületi Istvánmezei úton - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Vladimír Remek volt csehszlovák űrhajós, kommunista EP-képviselő lesz Csehország új moszkvai nagykövete. Kinevezését Milos Zeman államfő már aláírta - közölte a cseh elnöki iroda.
Egy német tudós saját egészségét kockáztatta a tudományért. Heteken keresztül nevelgetett egy élő bolhát a lábában, mert kíváncsi volt mennyit bír ki és mi történik.
A 23 éves színésznő már számtalan filmben mutathatta meg tehetségét, és bizony kora ellenére máris hatalmas karriert futott be. Most megmutatjuk, hogy mi, melyik filmjeit szeretjük a legjobban!