Vlagyikavkaz – Ez ám a belépő! Három góllal tért vissza sérülése után Priskin Tamás (27) az orosz másodosztályú Alanyija Vlagyikavkaz futballcsapatába.
A testület lényegében a Kúria határozatának megfelelően megváltoztatta a jogelőd OVB korábbi döntését, és megtagadta az aláírásgyűjtő ívek hitelesítését.
A Genf mellett működő intézet főigazgatója a stockholmi bejelentést követően tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: nagy nap ez a részecskefizika számára.
Jogerősen felmentették a miskolci romákat a közösség elleni erőszak vádja alól. Korábban „közösség tagja elleni erőszakért” összesen 40 évre ítélték azokat a miskolci cigányokat, akik csoportosan megtámadtak egy, az utcájukban cirkáló autót, melynek utasai szkinhed kötődésűek voltak. A Miskolci Törvényszék most másodfokon megváltoztatta az ítéletet, és garázdasággá minősítette a négy évvel…
Egyszerű közúti ellenőrzésnek indult, ám a sofőr ideges viselkedése miatt tüzetes vizsgálat lett belőle. A tatabányai anyukáról, akinek gyermeke is a kocsiban volt kiderült, hogy drogosan ült a volán mögé.
Budapest – Nagy Feró (67) már nem a tévéből, hanem a színpadról segíti a tehetséges fiatalokat. A Beatrice vezetője a rockzenekar legutóbbi koncertjén elektromos gitárt ajándékozott egy rajongónak.
Gyurcsány Ferenc szerint az ellenzéki pártok október 23-ai közös ünnepléséhez hasonlóan a választókerületi együttműködésüket is a támogatóik fogják kikényszeríteni.
Január 10-én a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon a tavaly októberben brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Szita Bence megölése miatt indított per.
Kicsit visszavonult Mohamed Fatima (32), mielőtt elkészült új dala, amelynek címe Ragyog a szívem. Az énekesnő most azt is elárulta, vajon szerelem szülte-e az új muzsikát.
Budapest - Édesanyja is ihlette Hernádi Judit (57) lánya, Tarján Zsófi (27) festményeit. A napokban nyílt meg Zsófi Ébredések című kiállítása, a megnyitón a fiatal lány azt is elárulta, ki is az a bizonyos kalapos nő, akit oly gyakran megfest.
Budapest - Egyhetes ágynyugalomra kényszerült VV Kinga (24). A ValóVilág egykori szőkeségének egy szerencsétlen baleset miatt kell az ágyat nyomnia. Hétfő este éppen futni indult volna, de végül a baleseti sebészeten kötött ki.
Hazánk legismertebb svájci sapkás humoristája ma már csak Svájcban akar üdülni! – Ezen a mókás egybeesésen magam is jól szórakozom, hiszen a svájci sapka a védjegyemmé vált, de Svájcba tényleg belezúgtam – mosolygott Forgács Gábor (65), aki aránylag későn fedezte fel az alpesi ország szépségeit.
Budapest — „Én tudom, hogy milyen az a nélkülözés, milyen, amikor a napi betevő is alig-alig jut az asztalra, ezért is álltam örömmel a TV2 Süss fel nap! című programja mellé, amelynek éppen az a célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermekek nélkülözésének problémájára, és bemutassa a hátrányos helyzetű gyermekeket támogató önkéntes kezdeményezéseket" – mondta Caramel a Blikknek.
A világ legnagyobb sörünnepét idén Budapesten is megrendezik a Kopaszi gáton október 11-13. között. Magyarországi és nemzetiségi színházak, és persze kézművesek is részt vesznek, szombat este pedig utcabál lesz.
Különös „betegségben” szenved az amerikai Sammee Matthews: bármilyen édességtől képes szexuális izgalomba jönni. Már a sütemények illata is felkorbácsolja erotikus vágyait.
A világ legjobb futballistáit veszi rendszeresen kezelésbe Daniel Johnson. A népszerű fodrász olyan kuncsaftokkal büszkélkedhet, mint Gareth Bale, Mario Balotelli vagy éppen Wayne Rooney, akik tökéletesen elégedettek a hajszobrász munkájával.