Ismét tanítják a népi mesterségeket, a hímzést, a szövést a Sárközben, amelynek népművészete 2012-ben került fel a magyar szellemi kulturális örökség jegyzékére.
A limburgi püspök milliókért helyreállított rezidenciájáról is tárgyalt Ferenc pápa és Robert Zollitsch, a német püspöki konferencia elnöke, csütörtöki vatikáni találkozóján.
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért néven bejegyzett új párt egyebek mellett azért indul önállóan, hogy esélyt adjon azoknak, akik a mostani pártok közül nem tudnak választani.
NEW YORK – Íme a bizonyíték, hogy a világsztárok nemcsak a csillogó limuzinok hátsó ülésén elterülve és luxusjárgányokkal képesek közlekedni, hanem felpattannak egy egyszerű, mezei biciklire is, és azzal szelik át a várost!
Sok brit munkavállaló olyan keveset keres, hogy képtelen kikeveredni a szegénységből, annak ellenére, hogy folyamatosan van bejelentett legális munkaviszonya.
A szervezés utolsó szakaszához érkezett a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett és valamennyi erdélyi párt és politikai szervezet által támogatott Székelyek Nagy Menetelése.
Csak centiméterekre volt a biztos haláltól az a kétéves kisfiú, akinek a babakocsiját egy járdára felszaladó autó préselte a falnak. Hihetetlen megmenekülés.
Moszkva nem elégszik meg a holland bocsánatkéréssel a hágai orosz nagykövetség diplomatáját ért támadásért - jelentette ki az orosz külügyminisztérium szóvivője.
A labdarúgóknál jól bevált receptet követte Roger Federer. A 32 éves svájci teniszezőnek idén nagyon nem megy a játék, ezért a 17-szeres Grand Slam-győztes kirúgta az edzőjét, Paul Annacone-t.
SZÉKESFEHÉRVÁR – A rácsok mögött marad a kalapácsos családirtó, derült ki csütörtökön a Fejér Megyei Bíróságon. Sz. Gyula (49) a bíróság szerint megszökhet, ezért előzetes letartóztatásba helyezték.
MAGYARORSZÁG – A magyarok többsége életében legalább egyszer már félrelépett, a hűtlenek többsége „visszaeső", és a budapestiek kezelik a leglazábban a párkapcsolataikat – többek között ezek derültek ki abból a kérdőíves felmérésből, amelyben több mint ötszáz megkérdezett nyilatkozott a párkapcsolati hűségről.
BUDAPEST – Örökre el kell engednie feleségét Kardos Lajosnak (37), amíg azonban szabadon van Krisztina (†36) gyilkosa, képtelen búcsút venni szerelmétől. A soroksári bicikliúton brutálisan meggyilkolt asszonyt pénteken kísérik utolsó útjára. A tragédia óta a férjet számtalan alkalommal kihallgatták a rendőrök.
A márciusban meghatározottnál több költségtérítést igényelhet személyszállítási közszolgáltatásához a MÁV-Start és a GYSEV, valamint a helyközi személyszállítási közszolgáltatást végző a busztársaságok.
A főiskola hallgató hazafelé tanúja volt egy erőszakos közösülésnek, de segítségnyújtás helyett inkább lefotózta, amit látott, majd kitette Twitterre. Az egy sarokra lévő rendőrségre sem ment be jelenteni a dolgot.