A 6-7 éve kötött szerződések nyomán jogi problémák, többletkövetelések álltak elő, amelyek sokkal inkább veszélyeztetik a metróvonal átadását, mint a műszaki feltételek - mondta a főpolgármester.
Nappal kedves tanító néni, este kérlelhetetlen pankrátor Lucy és Kelly, az angol ikerpár. A lányok tizenkét éve gyakorolják a látványos „sportág” fogásait, és egyre népszerűbbek a show rajongóinak körében.
Elsejétől állami fenntartásba került az általános és középiskolák többsége, továbbá az év első munkanapján kezdte meg működését az ország csaknem 200 járási és kerületi hivatala.
Az előző év sikeres volt a magyar sport számára, a londoni olimpián jól teljesítettek versenyzőink, na de mit kívánnak egymásnak 2013-ra? Erre voltunk kíváncsiak.
Keddtől egészséges ivóvizet oszt a honvédség azokon a településeken, ahol az arzén és a bór-fluorid mennyisége a vezetékes vízben meghaladja a határértéket.
Szekeres Adrien méltán lehet büszke egyedülálló sikereire. December 26-án a Papp László Budapest Sportarénában öt év után ismét telt házas koncertet adott. Emellett két kislány édesanyja, és boldog házasságban él.
Alig múlt el két perccel éjfél, s megszületett az első baba a 2013-as esztendőben. A kis Anna Budapesten, a Semmelweis Egyetem I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján látta meg a napvilágot.
Lezárt ügy Rozgonyi Ernő távozása a Jobbikból. A párt elve amúgy az, hogy aki úgy érzi, nem a Jobbikban van a helye, menjen szabadon, nem tartják vissza - mondta Volner János alelnök.
A híres torinói lepel után nevezték el Adlington-lepelnek azt a fehér pólót, amelyen Krisztus arca jelent meg, miután egy férfi a frissen tetovált testén viselte.
Bő fél évszázad legmélyebb és legátfogóbb reformja teljesedik ki Magyarországon a január 1-jével újraindult járási rendszer kialakításával - közölte Navracsics Tibor.
Az ellentétek mágiájának megalkotójaként váltam ismertté, de tisztán érzőmédiumként cigánykártyával és ingával is jósolok – mondja Matt, a jós, aki ma két teljes órán át normál díjas telefonszámon válaszol olvasóink kérdéseire.
Külföldi meccseire többször azzal a repülővel utazott az orosz futballválogatott, amelyik múlt szombaton leszállás közben szenvedett balesetet a moszkvai Vnukovo repülőtéren.
Hollywood elkényeztetett sztárjainak népes a kiszolgáló személyzete, a beosztottak pedig olykor intim, esetleg vicces vagy épp vérforralóan pikáns helyzetekbe keverednek a munkájuk során. Ki hitte volna, hogy Jennifer Lopez melleit állandó ember tartja karban vagy hogy egy modellnek saját fenékkenője is lehet?
Drágult a közlekedés és az alkohol, módosultak az adók. Jobban járnak a bruttó 202 ezer forint felett keresők. Olcsóbb lett az illeték az első lakás esetén, változott az öröklés. A most beköszöntött 2013-as év változásai közül a legfontosabbakat vettük sorra.
A három hete futó Lost in Thailand című vígjátékra már több mint egymilliárd jüanért (35 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők, ami rekordnak számít.