A törvényszék ezzel súlyosbította a Kecskeméti Városi Bíróság (ma Kecskeméti Járásbíróság) által tavaly márciusban személyi szabadság megsértéséért kiszabott másfél éves, szintén felfüggesztett börtönbüntetést.
A párt módosító javaslatot nyújt be a közbeszerzési törvényhez, amellyel azt akarják elérni, hogy az állam vagy az önkormányzatok a közbeszerzések során álljanak helyt a jogos bér és díjkövetelésekért.
Brutális vérfürdőre ért haza egy orosz asszony. A nő bátyjára bízta másfél éves kislányát, a nagybácsi pedig néhány óra leforgása alatt kegyetlenül lemészárolta a gyereket.
Az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke úgy látja: felháborító, hogy az MSZP-nek az elmúlt években nem jutott eszébe bocsánatot kérni, „csak akkor kopogtatnak, amikor szavazat kell”.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője azt emelte ki, hogy nincs sok idő a törlesztés esedékessége és végrehajtása között, így a tranzakció előre hozatalának nincsen nagy pénzügyi hatása.
Pert indított egy internetes tárkereső oldal ellen egy amerikai asszony, akit a honlap egy őrült férfival hozott össze. A neten megismert férfi egy henteskéssel torzította el a nő arcát.
A szervezők az MTI érdeklődésére közölték: a hosszú évek óta a soproni Lövér kempingben lezajló VOLT Fesztivál idei pontos helyszínéről még folynak a tárgyalások.
A városüzemeltetési főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint 2012-ben - csakúgy, mint egy évvel korábban - minden év végi jutalmát jótékony célra ajánlotta fel.
Tovább élvezi a bizalmat a 72 éves mesteredző, akit a 2016-os riói olimpiáig neveztek ki a válogatott első számú irányítójává. A szakvezető azt reméli, úszóink folytatják az elmúlt esztendők sikersorozatát.
A zsűri indoklásában az utóbbi évek egyik legeredetibb magyar alkotójának nevezte a rendezőt, és kiemelte, hogy Pálfi "éles és metsző iróniával" hívja fel a figyelmet a legdrámaibb, legnyugtalanítóbb hazai problémákra
Rendezésre kerül még többek között a dolgozók és a márkushegyi bányászok sorsát, az oroszlányi térség távhő ellátását az Európai Bizottság döntése alapján.
Májusban lesz a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indított per első tárgyalása a román legfelsőbb bíróságon.
A Flowing Hair elnevezésű ezüstdollár több mint kétszer annyiért kelt el, mint a korábbi csúcstartó érme, amely 1999-ben cserélt gazdát 4,1 millió dollárért - közölte a Stack's Bowers Galleries Aukciósház.
Oscar-jelölést kapott Denzel Washington a Kényszerleszállás című thrillerben nyújtott játékáért. A kritikusok szerint élete legfontosabb alakítását nyújtotta a piás pilóta szerepében.
A sci-fi rajongók újabb univerzumát bízták J.J. Abramsra: a Star Trek legfrissebb Paramount-epizódja után a rivális Disney stúdió a hetedik Star Wars-film rendezését adta a kezébe
Los Angeles – Már nem a medencében, hanem a nők között hódít Michael Phelps (27). A londoni ötkarikás játékok után visszavonuló tizennyolcszoros olimpiai bajnok egyesült államokbeli úszó élvezi az életet, s a csinos lányok társaságát.
Nagy divatjuk van most a Disney figurás ruháknak, szoknyáknak, kiegészítőknek, cipőknek... egyszóval minden olyan dolognak, amin Mickey Egér és barátai megtalálhatóak. Most összegyűjtöttünk nektek néhányat, inspiráció gyanánt!
Hillary Clinton az érzelmi hullámvasutazás minden állomását előadta azon a meghallgatáson, amelyen a bengázi amerikai nagykövetség elleni merényletről faggatták.
A hollywoodi online sajtó meg nem nevezett bennfentes forrásokra hivatkozva jelentette be, hogy a Lost - Eltűntek Emmy-díjas rendezője folytatja a Star Wars-űreposzt.
Egy köztéri kamera vette fel azt a pillanatot, mikor egy fiatal brit lány véletlenül beleesik egy fagyott csatornába. A baleset azért következett be, mert a nő a telefonját nyomkodta és nem figyelt a lába elé.
Ön szokott reggelizni? Ha nem, lehet, hogy fejfájását vagy általános fáradtságát éppen annak „köszönheti”, hogy éhgyomorral indul dolgozni. Ne feledje: a korai étkezés kihagyásával akár egy sor kellemetlenséget okozhat magának. Mihály Teklától, a Nestlé dietetikusától megtudhatja, hogyan kerülheti el ezeket.