Két ember meghalt, és legalább tizenegy megsérült, amikor egy helikopter a London egyik forgalmas utcájára zuhantés felrobbant, miután egy toronydarunak ütközött.
Radikális iszlamisták egy francia állampolgárt megöltek, legalább két másik embert megsebesítettek és túszul ejtettek öt japán, egy ír és egy francia állampolgárt egy kelet-algériai BP telepen.
Sokkolta lánya halála azt a brit anyát, akinek gyereke marhahúsból származó, kergemarhakórba halt bele, annak ellenére, hogy az egész család vegetáriánus volt.
A kormány döntése szerint visszamenőlegesen átlagosan mintegy 35%-os forrásadót rónak ki az adóelkerülési céllal külföldre kivitt pénzekre - jelentette be Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán, a kormányülés szünetében.
A szerb kormányfő ultimátumot intézett az albánokhoz: január 17-éig bontsák le a november végén felállított emlékművet, amelyet 27 albán lázadó tiszteletére emeltek.
A Fidesz politikájáról írt elemzést Bokros Lajos a Financial Times londoni gazdasági napilap felzárkózó térségekre szakosodott blogrovatában (beyondbrics).
Egy véletlennek köszönhetően nem a tányérokon, hanem állatvédőknél kötött ki több mint ezer macska Kínában. Jelenleg az állatvédőknél és befogadóknál lábadoznak.
A párt arra szólítja fel a kultúráért felelős államtitkárt: hagyjon fel demokráciaellenes gondolati kísérleteivel, s energiáit a magyar kultúra és művészet sokszínűségének támogatására fordítsa.
A magyar informatikai vállalkozásnak 15 százalékos piaci részesedése van, s hamarosan tovább terjeszkednek: a Münchenben megnyíló ügyfélszolgálattól már 2013-ban 10 százalékos árbevétel-növekedést várnak.
Csütörtök este Áder János részt vesz a brüsszeli magyar kulturális intézet, a Balassi Intézet felújítás utáni megnyitásán és egy gyermekrajz-kiállítás megnyitóján is.
Az Egyesült Államokban stagnáltak a fogyasztói árak decemberben az előző hónaphoz képest, miután az emelkedő élelmiszerköltségeket ellensúlyozta a benzin árcsökkenése.
A nyertes Getronics január 14-én 30 napos haladékot kért és kapott az ajánlatkérő Állami Autópálya-kezelő Zrt.-től, hogy tovább tárgyalhasson az alvállalkozójával.
Geri Halliwell (40) angol énekesnő, a volt Spice Girls lánybanda tagja olyan fotót osztott meg a rajongóival, melyen egy szál melltartóban énekel egy stúdióban.
Az orosz kormányfő egy moszkvai nemzetközi konferencián hangoztatta: Oroszországban folytatni kell a politikai rendszer korszerűsítését és a szerkezeti reformokat.
Európai összevetésben rugalmasnak mondható a munkajogi környezet Magyarországon az elbocsátáskor felmerülő jogi kötelezettségek és a várható munkáltatói költségek tekintetében.
A párt frakcióvezetője és helyettese fájónak nevezte, hogy a büntetőjogon kívül a korrupció megelőzését és rendszerszintű kezelését elősegítő jogalkotási célkitűzések egyáltalán nem valósultak még meg.
Kormos Kata szóvivő azt mondta: az év eleje óta eltelt időszak megmutatta, hogy az új rendszer működésképtelen, és csak a pedagógusok elkötelezettsége miatt nem omlott össze.
La Rioja - Veszélyben a magyarok autói a Dakar-ralin. Szalay Balázs (47) kocsiját Argentínában törték össze, Peruban pedig Sebestyén Sándor (40) terepjárójába ugrattak bele.
A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) mintegy 51 ezren, a kisvállalati adót (kiva) pedig csaknem 10 ezren választották az eddig feldolgozott adatok szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A közlemény szerint a két utolsóként beköltöző bérlő újabb világmárkákat hozott a SkyCourt és a 2A terminál tranzit területére, előbbi egy Guess és Calvin Klein üzlet, utóbbi pedig egy különleges játékbolt.