Csütörtökön a Spanyol Szuperkupában találkozik a Barcelona és a Real, de a hétvégén adódott egy kis dolguk a bajnoki nyitányon, amely a Barcának jobban sikerült.
A 72 éves Harriet Sweger csekkfüzetét egy élelmiszerüzletben lopták el Nyugat-Pennsylvaniában. Ezután feljelentést akart tenni a rendőrségen, de közben a pénztárcáját is elvitték.
A 38 éves Oscar-díjas színésznő, Hilary Swank és párja, John Campisi öt év után döntöttek úgy, hogy szakítanak. A színésznő teljesen természetesnek tartja, hogy egy idő után felbomlik egy kapcsolat.
Nem jutott egyezségre az önkormányzattal a Remondis, így elszállította konténereit Vác külterületeiről. Ezek helyén illegálisan lerakott szemét halmozódott fel.
Három évig tartó csökkenő tendencia után ismét megugrott a bűnözés aránya Olaszországban, amelyet a gazdasági válsággal és a rendőrség anyagi lehetőségeinek csökkenésével magyaráznak.
Az operaénekes mesébe illően a házával kerti tavat, azzal pedig, ha nem is aranyhalat, de a Zülfikár névre tátogó nyurga pontyot is megvásárolta 12 évvel ezelőtt
Körülbelül ezer ember, családtagok, rokonok, barátok, ismerősök és egykori kollégák kísérték végső útjára Zwack Pétert. A világhírű magyar üzletember hamvait a Szent István-bazilikában búcsúztatták, majd a Fiumei úti sírkertben temették el a családi sírkamrába.
Charlene Johnstone négy éve, mióta teherbe esett egy falatot sem evett. A terhesség lebénította az asszony gyomrát, így csak csöveken keresztül tud táplálkozni.
A legtöbb háztartásban megtalálható, fillérekért lehet kapni és sok mindenre alkalmas az aceton. Íme néhány tipp, mire használhatod a szúrós szagú folyadékot:
Hazánkban is elkezdődött a szőlőszüret. A gyümölcs cukortartalma ellenére is ajánlott diétázóknak, fiatalítja a bőrt, s enyhíti a migrén tüneteit is. De tucatnyi oka van még, amiért tanácsos szezonjában az étlapunkon tartani.
Nem múlt el balhé nélkül a vasárnapi Újpest– Fradi fociderbi, a hazai csapat 2-1-es győzelmét ugyanis olyan szenvedélyesen ünnepelte meg egy korábbi újpesti, válogatott futballista, hogy rendőrök utasították rendre.