Ezerhatszáz új harci gépet, illetve helikoptert ígért az orosz légierőnek Vlagyimir Putyin elnök szombaton azoknak az erőfeszítéseknek a részeként, amelyek célja megerősíteni az ország haderejét.
Az élhető zöld jövő megépítésével próbálja elbűvölni a turistákat az osztrák főváros: 22. kerületében egy új városrész születik, jól megtervezett kerékpár- és gyalogutakkal, terekkel, parkokkal, szívében egy tóval.
Újabb földrengés rázta meg Irán északnyugati részét. A vasárnap reggeli 4,4-es erősségű rengés után nem érkezett hír újabb veszteségekről, de a szombati katasztrófa halottainak száma elérte a 250-et.
A szocialisták azt kérik a kormánytól, hogy a vidéki óvodások ugyanolyan értékű gyerekek legyenek, mint a kormánytisztviselők gyermekei, akiknek lehetőségük van "luxusóvodába" járni.
Az olasz hatóságok az év eleje óta fokozott ellenőrzésekkel már 41 millió euró értékben koboztak el készpénzt, értékpapírt és nemesfémet, miközben megpróbálták azokat kivinni az országból.
A döntéshozóknak a jogállami mércéhez kell tartaniuk magukat, a jogállamnak nyitnia kell a polgárok felé, az ehhez szükséges polgárbarát jogértelmezés képviselete pedig az ombudsman feladata - mondta Szabó Máté.
Aranyra készült, bronz lett belőle. Janics Natasa csalódottan, könnyeivel küzdve fogadta a gratulációkat a 200 méter döntője után, és bevallotta, kicsit elege lett a kedvenc sportágából.
Békefenntartókra nyitottak tüzet ismeretlen fegyveresek vasárnapra virradóra a Sínai-félszigeten, az izraeli határ közelében, de senkinek sem esett baja.
Kisgyerekek és családok felvonulása, valamint cseh sörök fesztiválja színesíti a 43. Debreceni Virágkarnevált kísérő, augusztus 16-án induló karneváli hetet.
Felőrölte a hosszú menetelés a magyar férfi kézilabda-válogatottat, amely kissé fásult játékkal 33-26-re kikapott a horvátok elleni bronzmeccsen. A férfi kézisek ötödször lettek negyedikek az olimpiákon.
Talán senki sem gondolná, hogy a mindig magabiztos énekesnőnek látszó Pink valójában nem más, mint egy gátlások és félelmek árnyékában élő hétköznapi anyuka.
Kétségtelen, hogy az iskolakezdés egyik legnagyobb izgalma a táskaválasztás. A családoknak azért, mert nem kis beruházás, a gyermekeknek pedig azért, mert azt szeretnék, ha az övék lenne a legdivatosabb. Tény, hogy a bő kínálat divatosabbnál divatosabb darabjai közül nem könnyű választani, de a szépségnél még fontosabb szempont a minőség és az, hogy ne terhelje meg a csemete gerincét. A Blikk…
A legfrissebb mérések szerint a római Colosseum északi fala fél méterrel megsüllyedt. Ennek kapcsán szemrevételezzük a világ leghíresebb „megferdült” épületeit.
Jean Claude-Brisseau francia filmrendező La fille de nulle part (A sehonnai lány) nyerte a hét végén a locarnói filmfesztivál Arany Leopárd-díját - közölték a rendezők.
A középkori lovagok világába kalauzolják az érdeklődőket augusztus 25-én a Komárom-Esztergom megyei Várgesztesen a vár alatti réten rendezett lovagi fesztiválon.
A román belügyminiszter is cáfolta, hogy a székelyföldi Borzonton zajló összejövetelen éleslövészetet tartanának a "Székelyföld felszabadítására jelentkező fiatalok" számára.
Kötelezővé teszik a női kvótát az olasz vállalatok vezetőségében. Hétfőtől törvény szabályozza a köztulajdonban levő és a tőzsdén jegyzett cégek igazgatótanácsában résztvevő nők létszámát.
Ezen a hétvégén hőlégballonosok lepték el az eget a város felett. A résztvevőknek a négynapos versenyen ideje alatt több feladatot is teljesíteniük kell.
2012-nek még közel sincsen vége, mégis összegyűlt már egy csokor divatbaki. A hollywoodi hírességek ugyanis rengetegszer jelennek meg botrányos szerelésekben, így a keresgélés nem, csak a szelektálás okozott egy kis nehézséget. Még véletlenül sem szeretnénk, hogy valaki kimaradjon a listából.
Az aktivisták adatai szerint csak szombaton 160 embert öltek meg Szíria-szerte, közülük 16-ot Aleppóban, 27-et pedig Damaszkusz különböző elővárosaiban.