2012. május 21. hétfő

máj. 21
7:23
Gyurta Dani csak az öccséért izgul (BorsOnline)
Megszállott Barca-szurkolóként Gyurta Dánielt nem hozta tűzbe a BL-döntő. A ma kezdődő debreceni Eb-n azonban halálra fogja izgulni magát a világbajnok – amikor az öccse, Gergő úszik.
máj. 21
7:57
Csomor Csilla egy szakítást már túlélt (BorsOnline)
Tizenkilenc év után elköszön a Pesti Magyar Színház társulatától Csomor Csilla. A művésznő életében először lesz szabadúszó színész, ami ugyan fáj neki, de nem töri össze.
máj. 21
8:15
22 új adót vezetett be a kormány (BorsOnline)
Adócsökkentést és kevesebb adót ígért a kormány két évvel ezelőtt, május 29-i alakulásakor. A kezdeti lendület azóta megtört, a csökkentések után emelések és újfajta sarcok érkeztek. Állítólag ennek vége.
máj. 21
8:51
A halott nő helyére nem parkolhat senki (BorsOnline)
A harminchárom éves édesanya a brit ASDA bevásárlóközpont parkolójában esett össze, életét nem tudták megmenteni. Szerettei ragaszkodtak hozzá, hogy a helyszínen is megemlékezzenek róla.
máj. 21
8:53
Plazma sértve távozott a Csillag Születkiből (BorsOnline)
Szombat este Plazma búcsúzott a műsortól, mert a közönségtől és a zsűritől is ő kapta legkevesebb támogatást.
máj. 21
9:09
Hazavágja a válság a kisvállalkozókat (BorsOnline)
Csak az idén több mint 15 ezer cég húzta le a rolót, köztük sok olyan, amelyik egy-két családot tartott el. A legnagyobb veszélyben a kicsik vannak: nincsenek tartalékaik, és nehezen váltanak.
máj. 21
9:27
Király Gábor még bízik a Falcóban (BorsOnline)
Bár Király Gábor hiába szorított a szombathelyiekért a kosárbajnokság döntőjének első meccsén, futballválogatottunk kapusa hisz az egyenlítésben. A focistáink mintha rákaptak volna a kosárlabdára.
máj. 21
9:27
Dráma! Anya és három gyermeke halt meg a kocsiban (Blikk)
Egy 28 éves anya és három gyermeke vesztette életét a 44-es főúton hétfőre virradóra, amikor gépkocsijuk frontálisan ütközött egy kamionnal Békéscsaba és Kondoros között.
máj. 21
10:03
Eszméletlen dolgokhoz adják nevüket a sztárok (Blikk)
A koporsótól a vérillatú parfümig, az önbarnítótól a méregdrága autóig szinte mindent el lehet adni egy sztár nevével.
máj. 21
10:03
Megműtötték Somló Tamást (BorsOnline)
Miközben az LGT koncertjére készül Somló, átesett egy műtéten is. Ám nem hagyja, hogy ez ledöntse a lábáról.
máj. 21
10:05
Lefejezte a gyermeket szülés közben a doktor (Blikk)
Hátborzongató orvosi műhiba borzolja a kedélyeket a brazíliai Aracaju városban.
máj. 21
10:21
Szupermaratont futott a magyar topmodell (BorsOnline)
A maratoni táv felére vállalkozott Szikszai Johanna, az a békéscsabai lány, aki Mihalik Enikő után másodikként került be a topmodellek elitjébe. A szépség először tett meg így 21 kilométert.
máj. 21
10:39
Négyméteres bajuszt növesztett egy férfi (BorsOnline)
Rekordbajszával vált híressé szerte a világon Ram Singh Chauhan, aki arcszőrzetének köszönhetően meg James Bond filmben is szerepet kapott. Most az őt követőknek ad néhány tanácsot, miként tartsák rendben szakállukat vagy bajszukat.
máj. 21
10:39
Videó: Ilyen aranyos kistigriseket kaptunk (Blikk)
máj. 21
10:41
Borzalom! Labda méretű tumor nőtt az arcára (Blikk)
A rokonai szinte már el is felejtették a kínai Chen Jianguot (37) akinek focilabda nagyságú tumor nőtt az arcán, teljesen eltorzítva a fejét. Mégis azt mondja, a műtétek után első dolga lesz, hogy visszamegy a családjához.
máj. 21
10:57
Meghalt Robin Gibb (BorsOnline)
Hosszú harc után legyőzte a betegség, és 62 esztendős korában elhunyt Robin Gibb.
máj. 21
10:57
Videó: Talán Attilának nincs nőideálja (Blikk)
máj. 21
10:59
Gubík Ági rettegett a forgatáson (BorsOnline)
Halálfélelme volt Gubík Áginak a Hacktion című tévésorozat forgatásán.
máj. 21
11:15
Ősztől már a neten is pereskedhetünk (BorsOnline)
Hamarosan olyan rendszer lép működésbe, amellyel bárhonnan, akár az ágyunkból is elintézhetjük jogi ügyeinket. Ez számos esetben kiváltja a bírósági megjelenést, ám ehhez először regisztrálni kell az internetes rendszerben.
máj. 21
11:33
Meghekkelték Bieber csajának weboldalát (Blikk)
Egy évet kapott egy brit hacker, aki feltörte a fiatal popsztár, Justin Bieber barátnőjének Facebook oldalát és azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza Selena Gomez (19) magánlevelezését.
máj. 21
11:33
Egymást eszik az éhínség miatt! (Blikk)
Riasztó méreteket öltött az éhínség Észak-Koreában: a legújabb hírek szerint egy férfi megölte, majd megette saját kollégáját, a maradványokat pedig mint birkahúst próbálta eladni a piacon.
máj. 21
11:33
Melegeket kell ölni Pacquiao szerint? (BorsOnline)
Azzal védekezik a bokszolóklasszis Manny Pacquiao, hogy kiforgatták a szavait, amikor a homoszexuálisokról nyilvánított véleményt, mert nem a halálukat kívánja, csupán a házasságukat ellenzi.
máj. 21
11:35
Videó: Radics Gigi majdnem bepisilt izgalmában (Blikk)
máj. 21
11:51
Húsevő baktérium zabálta fel a péniszét (BorsOnline)
Egy fallosznövelő műtét következtében fertőzés alakult ki a perui férfinál a végzetes fertőzés. A húsevő baktérium centiről centire falta fel péniszét.
máj. 21
11:51
Feltörték Bieber csajának weboldalát (Blikk)
Egy évet kapott egy brit hacker, aki feltörte a fiatal popsztár, Justin Bieber barátnőjének Facebook oldalát és azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza Selena Gomez (19) magánlevelezését.
máj. 21
11:51
Pucéran indult el vásárolni! (Blikk)
Saratoga Springs - Két üzletben is körbesétált az a nő, aki pucéran indult el vásárolni az Egyesült Államokban.
máj. 21
11:53
Leslie L. Lawrence félt zavart rajongójától (BorsOnline)
Van számítógépe, bújja a netet, de mégis egy régi, mechanikus, Erika márkájú írógépen dolgozik. Lőrincz L. László addig nem hagyja abba az írást, amíg a családjából alakított bizottság le nem állítja.
máj. 21
11:54
Egy hét kép – 2012. 05. 15. – 21. (Metropol)
Királynő a panoptikumban, Pálinger búcsúzóban, Horthy vörös festékben, Sacha Baron Cohen Cannes-ban, kis ember a nagy tenger partján. Egy hét fotókban elbeszélve a képgalériában.
máj. 21
12:09
Újabb három halála a Himaláján (BorsOnline)
Legalább három hegymászó meghalt vasárnap, amikor a Mount Everest csúcsáról ereszkedtek lefelé, két társukat pedig még keresik a hegyimentők - közölték a nepáli hatóságok hétfőn.
máj. 21
12:45
Kislányukkal elégíttették ki magukat (BorsOnline)
A börtönben egy darabig biztosan nem szexel az a pár, akik nem elégedtek meg egymással hanem 8 éves kislányukat is bevonták szexuális játékaikba.
máj. 21
13:21
Merkel megsiratta a Bayern Münchent (BorsOnline)
Nyári rezidenciáján vigasztalta Barack Obama amerikai elnök a Bayern München vereségével zárult Bajnokok Ligája döntője után magába roskadt Angela Merkel kancellárt.
máj. 21
13:23
Meglepetésre készül a csúcstartó tini (BorsOnline)
Gőzerővel készül az extrém sportok olimpiájára, a június 28-án rajtoló Los Angeles-i nyári XGamesre a 12 éves gördeszkás.
máj. 21
13:39
Katy Perry újra szingli! (Blikk)
Katy Perry most a zenész Rob Ackroyddal szakított.
máj. 21
13:39
KIA legjobb játékos!?- tesztelje magát és az új KIA modelleket (Blikk)
Napjainkban a KIA az egyik legdinamikusabban fejlődő autógyár
máj. 21
13:39
Lefejezte a csecsemőt szülés közben az orvos (BorsOnline)
Hátborzongató orvosi műhiba borzolja a kedélyeket a brazíliai Aracaju városban.
máj. 21
13:57
Summernek szerelme fontosabb volt a sikernél (BorsOnline)
A diszkózene a New York-i melegek, feketék és latinok által kedvelt, zárt körű klubokban született. So-rozatunk első részében Donna Summert, a múlt héten elhunyt dívát mutatjuk be.
máj. 21
14:15
Gránáttal robbantotta fel magát a zalai nyugdíjas (BorsOnline)
Borzalmas módon vetett véget életének egy idős férfi a Zala megyei Vonyarcvashegyen: egy régi jugoszláv gránáttal robbantotta fel magát. Azt még nem tudni, hogy került a nyugdíjashoz a robbanószerkezet
máj. 21
14:33
Nem etette, csak verte a lovait (Blikk)
Erdőkertes - Éhhalál szélén álló lovakat mentettek. A tulajdonos szerint "csak" párszor felejtett el enni adni nekik. A kegyetlen gazdát az sem érdekelte, hogy szemtanúk látták, ahogy veri állatait.
máj. 21
14:35
Tűzveszély Janza Kata lakásában (Blikk)
Egyetlen szekrény sem kaphatott helyet a színésznő lakásában
máj. 21
14:37
Hihetetlen! Megtalálták az őskori Facebook-ot (Blikk)
Évezredekig üzengettek egymásnak őseink két óriási sziklán. Az Oroszországban található Zalavruga és a svédországi Namforsen nevű szikla egyfajta ősi Facebook-ként funkcionálhatott a tudósok szerint.
máj. 21
14:39
Így készülj a hőszigetelésre (Blikk)
Ne a hőszigetelő lemez vastagságán kezdj el spórolni, mert rosszul járhatsz
máj. 21
14:41
Bugyi alá pillantana Plazma! (Blikk)
Plazmához több olvasónk is férjhez akart menni, persze olyan is akadt, aki a bugyija alá engedne bepillantást a kicsillagnak. A CSISZ kiesőjének személyisége azonban meg is osztotta a kérdezőket, többen voltak ugyanis, akik kifogásolták a rapper stílusát.
máj. 21
14:51
Kijárkálhat a gyilkos az elmegyógyintézetből (BorsOnline)
Elhagyhatja az elmegyógyintézetet az a férfi, aki 4 évvel ezelőtt lefejezte egyik utastársát a buszon, majd jóízűen lakmározott belőle.
máj. 21
14:51
Tigris őrzi a milliomos házát (Blikk)
Brakpan - Kétszer is kirabolták, ezért egy gazdag üzletember úgy döntött: házőrző kutya helyett egy tigrist szerez be magának.
máj. 21
14:53
Demi már nem búslakodik Kutcher után (BorsOnline)
A színésznő a szakítás utáni depresszió helyett végre újra dolgozni kezd, legalábbis aláírta új szerződését. Egy szexre éhes tinédzser mamáját fogja alakítani.
máj. 21
14:54
Tigris, tigris, jaj, de szép... (Metropol)
A Dél-szlovákiai Egyházfán nagymacskákat, nagyobbrészt szibériai tigriseket nevelnek és szaporítanak a Szibériai Tigrisek polgári társulás önkéntesei.
máj. 21
15:09
Egzotikus tárgyaktól ébred a szoba (BorsOnline)
Néhány jó ötlettel, sok színnel, egy-két puha párnával, pléddel és szőnyeggel az unalmasnak tűnő szobából mediterrán vagy éppen keleti stílusú lakást, szobát várazsolhatunk. Az átalakítás után az ott élő úgy érezheti, mintha egy végtelen nyaraláson venne részt kedvenc országában.
máj. 21
15:09
Lányával ünnepelt Janics (Blikk)
Szeged - Először szállt ki egy versenyen anyaként a hajóból Douchev-Janics Natasa (29), amióta megszületett kislánya, Milana.
máj. 21
15:11
Levágott ujjat talált a szendvicsében! (Blikk)
Michigan - Egy levágott ujjat talált a szendvicsében egy iskolás fiú az Egyesült Államokban.
máj. 21
15:27
Robben az örök vesztes összeomlott (Blikk)
München - Összeomlott Arjen Robben (28). A német Bayern München labdarúgója az utóbbi három évben négy döntőt bukott el csapataival, ráadásul több alkalommal az ő nagy hibája is hozzájárult a kudarchoz.

Keresés