Holttestet találtak Nyíregyháza egyik társasházának játszóterén. A gyerekek ott szaladgáltak a faház körül, amikor figyelmesek lettek az élettelenül fekvő férfire. Egyelőre nem tudni pontosan mi okozta a halálát
Berki Krisztián bebizonyította a montpellier-i tornász Európa-bajnokságon, hogy a USA Today szakírói nem tévednek, amikor őt nevezik az olimpiai lólengésverseny első számú esélyesének.
A forgalom csökkenése miatt kell bezárni a budapesti reptér 1-es terminálját. Szerda reggeltől már csak a 2-esről indulnak a járatok - közölte a BA szóvivője.
Még mielőtt beindult volna a kábítószerüzlet, lebukott az a 21 éves csongrádi fiatalember, akinek még az alsónadrágjában is füvet találtak a rendőrök. Az buktatta le, hogy keze állandóan a gatyájában volt.
Anonymous néven az utóbbi hónapokban számos internetes támadást hajtottak végre a hackerek a világ több országában ismert biztonsági cégek, bűnüldöző és egyéb kormányzati szervek ellen.
Fenntartható fejlődésük alapján az idén először hasonlították össze a több mint 10 ezer lakosú magyar településeket, Budapest kivételével összesen 143-at.
Egy egész utcának szerzett örömet egy fiatal képzőművész lány, aki lufival és jószerencse-kívánatokkal díszítette fel reggelre a hetedik kerület egyik komor utcáját.
Újra itt a Fresh Destinations lista a világ egyik legnagyobb szállásfoglaló cégétől, az agoda.com-tól. A listát az utasfoglalások adatai, illetve a vendégek értékelései, észrevételei alapján állították össze.
A Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikájának tanulmányozására szólította fel az Orbán-kormányt keddi sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja.
Szerkesztőségünk vendége volt a Csillag születik legutóbbi kiesője. Juhász Marci kapott hideget és meleget. Volt, aki megjelenését, hangját kritizálta, volt, aki tévét se néz többet, mert kedvence kiesett.
Brutális kegyetlenséggel, 12 késszúrással végezték ki egy ismert pénzváltót, vélhetően hétfőn éjjel, Pécsen. Azt még csak találgatják, mekkora összeg tűnt el a lakásból.
A kormány első két évi környezetpolitikai teljesítménye összességében lesújtó - jelentette ki Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke.
Az eurót a jegybanki döntés bejelentését követően tíz perccel 298,25 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben az előzőleg tartott 298,60 forint körüli szinttel.
Hiába vonult fel a debreceni uszodában az európai úszóelit, ezen a hét végén a Loki futballistái voltak a városban a legnagyobb sztárok. Tegyük hozzá: megérdemelten.
A szocialisták alelnöke kedden azt mondta: bár a kormány tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígért, ma 110 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint a pénzügyi-gazdasági válság előtt.
Matolcsy György szerint az, aki egy nemzeti érdekeket feladó, gyors tárgyalást kíván a Valutaalappal és az Európai Unióval, ahhoz járulna hozzá, hogy a magyar kormányt, a gazdaságpolitikát gyámság alá helyezzék.
Már tíz halálos áldozata van az Észak-Olaszországban történt újabb földrengésnek. Az 5.8-es erősségű földmozgás epicentruma Bolognától 40 kilométerre volt.
Idén nyáron, a Világveleje Fesztiválon ismét együtt zenél a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb underground zenekara, az Európa Kiadó. Az együttest alapító Menyhárt Jenőnek fogalma sincs, miért állnak időnként színpadra.
Íme, azok a hibák, amelyeket nem szabad elkövetnie egy hazai celebnek egyik közösségi oldalon sem. Habár külföldön is mindenki tudja, mit nem lehet, szinte naponta posztolnak olyanok a falukra, ami közfelháborodást kelt. Az is kiderül, melyek azok a szempontok, amelyekre a két hazai énekesnek, SP-nek és Fluor Tominak is kiemelten ügyelnie kell, amikor saját tartalmat osztanak meg az interneten.
Finomságokkal és különleges sörökkel várja látogatóit a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé. A rendezvényen számos sörgyártó népszerűsíti termékeiket, emellett többféle, változatosan elkészített csülkös ételt is megkóstolhatnak a húsételek kedvelői.
A magyarországi Erste Bank elnök-vezérigazgatója tart tőle, hogy az újabb nemzeti konzultáció résztvevői támogatják majd a bankok további fokozott terhelését.