A baracskai börtön kapujában vettek őrizetbe a rendőrök csütörtökön egy éppen akkor szabaduló 28 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy korábban betört a komáromi Duna Áruházba.
Most már az egész Egyesült Államok készpénznek veszi: a republikánus Mitt Romney lesz Barack Obama kihívója az elnökválasztáson. A politikus már most beszólogat az elnöknek.
Dörzsölhetik a tenyerüket a támadófoci szerelmesei: hamarosan a BL elődöntőjében csap össze a Real Madrid és a Bayern München. A két sztárcsapat könnyedén szerez öt, hat, hét gólt.
Budapest — Stohl András, Sasvári Sándor, Kovács Lázár és Oláh Ibolya ismert sztárok, nem barátok, nem lépnek fel együtt, mégis közös bennük valami: bírósági ügyük akadt, s mindegyiküket Ruttner György ügyvéd képviselte.
Rio de Janeiro - Felesége ruhájában és parókájában akart megszökni a börtönből egy brazil kábítószer-kereskedő, az őröknek csak a börtön előtti buszmegállóban tűnt fel a turpisság.
A tervezettnél kevesebb bevétel jött be eddig a chipsadóból. Több gyártó csökkentette termékeiben az egészségtelen összetevőket, hogy mentesüljön az adófizetés alól.
Mintegy ötven résztvevővel tüntetett a komáromi vasútállomás közelében a Vasutasok Szakszervezete, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Jobbik Magyarországért Mozgalom.
Lezárult a nyomozás Whitney Houston halálával kapcsolatban, a halottkém utolsó hivatalos jelentése szerint a sztárnak véres volt az orra és paróka volt a fején, amikor a nyomozók rábukkantak.
Hosszú idő után végre jó hírről tudunk beszámolni a Budapesti Kamaraszínház ügyében. Németh Kristóf (36), a színház művészeti tanácsának vezetője lapunknak elmondta: jó esély van arra, hogy megmentsék a bezárástól a végelszámolás alatt lévő teátrumot
Az Állami Számvevőszék azt javasolja a közigazgatási és igazságügy-miniszternek, hogy szabályozza a következő választásnál a pénzügyi tervezés egységes elveit.
A Budapesti Kamaraszínház dolgozói megkapták négyhavi elmaradt bérüket - tájékoztatta a színház tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szóvivője az MTI-t.
Kulcs - Videót adott ki a Terrorelhárítási központ H. Csanád elfogásáról. A férfi délelőtt ölte meg családi házukban apját, nagyszüleit és testvérét egy bozótvágó késsel. Anyját, lánytestvérét és az ő barátját súlyosan megsebesítette. Több órányi bujkálás után a Duna közelében adta meg magát.
Budapest - Igaz, a hét elején fájdalmas emlékeket csalt elő Bereczki Zoltán (35) a megasztárokból, az összes versenyző utólag már örül annak, hogy ezen a héten a musicalszínész volt a hetes. A fiatalok szerint ugyanis rengeteget foglalkozott velük Bereczki.
Washington — Hiába igyekszik időpontot kicsikarni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, tárgyalópartnere, Christophe Rosenberg nem hagyott kétséget afelől, hogy továbbra sem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.
Miután a Chelsea – kissé nyögvenyelősen – kilenc éven belül hatodszor is kiharcolta a BL-elődöntőbe jutást, máris mindenki a Barcelona elleni esélyét latolgatja.
Budapest – Elbúcsúznak a szolid sötétkék egyenruhától a BKV ellenőrök és nemsokára lila uniformisban kérik a jegyetek, bérleteket – értesült a Blikk. Munkáltatójuk is megváltozik: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) alkalmazottaiként vadásznak a bliccelőkre, a cég színében, a lilában.
Győr — Súlyos beteg lányért küzdött a Győr labdarúgócsapata a Kaposvár elleni mérkőzésen az NB I 23. fordulójában. Az ETO klubvezetői a meccs bevételét felajánlották az agyvérzés és agyérgörcs miatt kórházban lábadozó Andorka Vivien (17) családjának, hogy a gyógykezelését segíteni tudják.
A tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál azerbajdzsáni győztese, Ell és Nikki, valamint a kaukázusi ország idei versenyzője, Sabina Babayeva is fellép péntek este a Budapesti Kongresszusi Központban.
A forint árfolyama minimálisan emelkedett pénteken kora este az euróval és a svájci frankkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
Budapest — Pénzért fociznak a Vasas NB I-es játékosai a Kecskemét ellen! Méghozzá olyan összegért, amit – ellentétben az elmúlt hónapok hitegetéseivel – meg is kapnak az eredményeik után.
Húsvétkor fel kell készülni a nagyobb vendégforgalomra a konyhában is. Ezért ilyenkor a kiadósabb ételek mellett érdemes néhány könnyen kínálható süteményt készíteni, melyek amellett, hogy finomak, látványra is mutatósak.