Budapest — Nyuszilányként is hódítanak a Blikk felfedezettjei! Larion Zoé (28), a tavalyi Blikk szépe királynője és a különdíjas Sadi Mounira (19) is bejutott a playmate-válogatás 12 fős döntőjébe.
Négy napon keresztül süthetnek közösen az anyukák és gyermekeik Stahl Judittal (43), a műsorvezető ugyanis az Erzsébet téren rendez főzőversenyt a családok számára.
A mezőgazdasági áfacsalások megakadályozásához a kormány benyújtotta a fordított adózás mezőgazdasági szektorra való kiterjesztésével kapcsolatos törvények módosításáról szóló előterjesztést pénteken.
Elkapott a rendőrség egy miskolci nőt, aki a közelmúltban összesen 100 millió forintot lopkodott össze. Legutolsó húzásával egy kétmilliós pénztárcát emelt el, amikor elkapták a rendőrök.
Eddig még nem csípett meg darázs, így nem tudom, allergiás vagyok-e rá. Most beköltözött egy darázscsalád a padlásomra, és eléggé tartok tőlük. Ki lehet deríteni csípés nélkül, hogy lesz- e bajom tőlük?
Budapest — Abszurd helyzetbe került Czutor Zoltán (42). A Belmondo frontembere egy rövid jelenet erejéig színésznek állt, ám a Marslakók című, az m1-en futó napi sorozatban önmagát kellett alakítania.
Május elsejével távozik a BKV-tól Mihálszky Gábor közlekedési vezérigazgató-helyettes, és a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) dolgozik tovább - tudta meg pénteken az MTI.
Budapest — „A magyar nyugdíjrendszer pillanatokon belül össze fog omlani. Ezért nekünk egy új nyugdíjrendszert kell létrehoznunk" – nyilatkozta tegnap a Kossuth rádiónak Orbán Viktor miniszterelnök.
Kijev — Hiába látogatná meg a súlyos beteg Julija Timosenko (51) volt ukrán miniszterelnököt férje, a milliárdos üzletember Olekszandr Timosenko (50), csak fényképről láthatja élete párját.
Manresa — A Manresát erősítő Hanga Ádám a bemelegítés során az egyik zsákolásnál palánkot tört a Real Madrid ellen a spanyol kosárlabda-bajnokságban, emiatt csaknem egy órával később kezdődött az összecsapás.
Szeretnéd kicsit feldobni a notebookod? A tippünk: használj dekortapaszt, amivel könnyedén stílusodhoz igazíthatod gépedet. Hogy nem ördöngösségről van szó, be is bizonyítjuk. Önkéntes tapaszolónk – aki nem a kreativitásáról híres – a Dell újdonságát, a Dell XPS 13z ultrabookot dekorálta.
Erre azért van szükség, mert a mai CDS felárak mellett olyan drágák a források, hogy abból nagyon kevés vállalat finanszírozható - mondta az OTP elnök-vezérigazgatója.
A világ legidősebb Mayotte-makija Miskolcon él, szerdán töltötte be a 33. életévét. A kisemlős utánpótlásról a napokban a Fővárosi Állatkertben a gyűrűsfarkú és szerecsenmakik gondoskodtak.
A Bors biztos forrásból úgy értesült: a Nemzeti Nyomozó Iroda elfogta azt a férfit, aki az úgynevezett „Anonymous-csoport” hekker-támadásai mögött állt. A férfit egy IX. kerületi lakásban fogták el, és drogot is találtak nála.
Debrecen – Egy álommal szegényebb a Szolnok kosárlabdacsapata. A magyar bajnok vereséggel kezdte az EuroChallenge-kupa Final Four-tornáját, a gárda az elődöntőben 64-60-ra kikapott a török Besiktastól.
A Bors biztos forrásból úgy értesült: a Nemzeti Nyomozó Iroda elfogta azt a férfit, aki az úgynevezett „Anonymous-csoport” hekker-támadásai mögött állt. A férfit egy IX. kerületi lakásban fogták el, és drogot is találtak nála.
Egy litván parlamenti bizottság 2009 decemberében arra a következtetésre jutott, hogy létezhettek titkos CIA-börtönök Litvánia területén 2003 és 2006 között.
Ha nincs kedve a melegben még sütni is, de a család tortát akar, a babapiskótás-epres édesség a legjobb választás. Egy év alatti gyerekeknek azonban nem javasolt.
Prime Minister Viktor Orban campaigned for the Hungarian vote in Serbia's upcoming elections, attending a campaign event of the Alliance of Vojvodina Hungarians (VMSZ) party in Hajdukovo, near Hungary's border with Serbia, on Friday.