Magyarország - Enni szeret a magyar, ezért a Magyar Gasztronómiai Egyesület a IV. Hagyomány és Evolúció szakácsversenyén a szigorú zsűri végül Horváth Szilveszternek (37), a győri La Maréda főszakácsának adta át csütörtökön az egymillió forintos ösztöndíjat.
Meghalt annak a személyautónak a vezetője, amely egy kamionnal ütközött össze a 37-es számú főúton Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szerencs és a bekecsi elágazás között.
Május elseje után a betegszállítás elrendelésére jogosult szakembereknek az 1820-as számot kell tárcsázniuk akkor, ha egyszerű betegszállításra van szükség.
A 65. évfordulóját ünneplő cannes-i filmfesztivál nagy filmklasszikusok felújított változataival is szórakoztatja a közönséget a Croisette-en a 12 napos fesztivál során.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei szervezete az Erdélyi Magyar Néppártot és a Magyar Polgári Pártot okolja amiatt, hogy Kolozsváron nem sikerült választási együttműködést kialakítani a magyar pártoknak.
A Magyar Ápolási Egyesület egy év haladékot adott a kormánynak az ápolói bérek felzárkóztatására - közölte Bugarszki Miklós, a szervezet elnöke csütörtökön.
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint egy elővigyázatossági hitelkeretről szóló megállapodás javítani fogja Magyarország adósságfinanszírozási pozícióit.
A bebörtönzött riválisával való bánásmód miatt az európai politikusok kereszttüzébe került az ukrán elnök kivzsgáltatja a Timosenko múlt heti börtönbeli bántalmazásával kapcsolatos híreket.
Jól fogadták Németországban az Európai Bizottság döntéseit az elővigyázatossági hitelkeretről - mondta a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára.
Hannes Swoboda azonnali fellépést helyezett kilátásba az Európai Parlamentben annak érdekében, hogy elítéljék Szegedi Csanádot "botrányos kijelentései" miatt.
Nehéz dolga lesz a szolgáltatóknak, ha meg akarnak felelni a telefonadó miatti elvárásoknak. A legnagyobb vesztesek a kispénzű ügyfelek lehetnek – véli egy szakértő.
Több ponton új javaslatokkal élt Magyarország az Európai Unió közös mezőgazdasági politikájának (KAP) reformjáról készülő jogszabály vitájában a tagországok csütörtökön Luxembourgban tartott találkozóján.
Az ellenzéki párt alelnöke úgy fogalmazott: egyértelművé vált, hogy Endrésik Zsolt, valamint Kisgergely András és Nagyházi Zoltán "önös politikai érdekeik alapján, valótlan információkkal a párt megosztására törekedtek".
Magyarország az elmúlt évtizedek során feladta azokat a területeket - köztük az élelmiszeripart is -, amelyek a magasabb hozzáadott-értékű tevékenységekhez fűződtek a közgazdász szerint.
Szócska Miklós szerint az egységes állami kórházhálózat kialakítása nyomán egységes kapacitásszabályozást lehet érvényesíteni, ami megtakarítást jelent.
A párt felidézte: Orbán Viktor a közszolgálati rádiónak adott szokásos rádióinterjújában április 13-án egyebek mellett azt mondta, "senkinek ne fájjon a feje" újabb adók miatt.
Elutasítja a Magyar Koalíció Pártja a pedagógus szakszervezeteknek azt a felvetését, amely szerint csökkenteni kellene a magán- és egyházi iskolák finanszírozására szánt állami juttatást.