Nemcsak a BL-döntőbe jutásért, hanem az idény megmentésért is küzd ma este a Barcelona és a Chelsea a Camp Nouban. A katalánok két vereség után akarják bebizonyítani, továbbra is ők a világ legjobbjai.
Balatonakarattya — Nem fellebbezett az előzetes letartóztatása miatt, szó nélkül tudomásul vette a bíróság döntését K. András (56), akit három ember megölésével gyanúsítanak a Veszprém megyei életvédelmis nyomozók.
Budapest - Radics Gigi (15) az egyik nagy esélyese a Megasztár 6. versenyének, de sokan még egy lehetséges nemzetközi karriert is vizionálnak a lány számára.
Az önkormányzatok olyan kötelezettségeket is vállaltak, amelyeknél nem biztosított a visszafizetés fedezete - közölte a városi önkormányzatok ellenőrzése kapcsán Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
A kockázat ellenére a felhasználók kevesebb, mint fele zárja le billentyűzárral vagy jelszóval készülékét, s csak 29 százalékuk gondolkozott azon, hogy vírusirtóval védje.
Brüsszel – A nyári átigazolási időszakban klubot válthat Juhász Roland (28). A belga Anderlecht belső védőjét a német Borussia Mönchengladbach szeretné megszerezni.
Még egy hétig lehet postázni az első negyedévre vonatkozó, a baromfi és a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségeihez.
Már 2009-ben döntött a kínai államtanács arról, hogy a Vietnám által is magáénak követelt Hszisa-szigeteken turisztikai célú fejlesztéseket hajtsanak végre.
A béreknél lényegesen alacsonyabb adótartalmú juttatásokkal is ösztönözhetik, segíthetik dolgozóikat a munkáltatók. A legismertebb utalványoknak pedig az élet szinte minden területén felhasználhatók. Ezekből mutatjuk be a legelterjedtebbeket.
Budapest - Autós üldözés és robbantgatás tanúi lehettek a VII. kerület lakói, a Die Hard ötödik részének forgatásai ugyanis már gőzerővel folynak a belvárosban.
Székesfehérvár — Egy fotózás erejéig modellnek állt Disztl Péter (52). A Videoton kapusedzője a klub ajándékboltjában megvásárolható termékek reklámfotózásán vállalt szerepet.
Brüsszel — Talán mégis elkezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel! A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor legalábbis optimistán nyilatkozott az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval történt találkozója után.
Az idei fesztiválon 50 százalékos kedvezménnyel veheti meg hetijegyét, aki valamilyen módon igazolja, hogy már legalább három korábbi Szigeten részt vett.
Bár 2007-ben nem a legnagyobb barátságban váltak el egymástól, de a Chelsea ismét José Mourinho edző kegyeire hajt. S persze van is elég pénz arra, hogy a portugál trénert elcsábítsák a Real Madridtól.
A Jobbik szerint Orbán meghátrált, az MSZP szerint a felek semmiben sem állapodtak meg; az LMP szerint a kormány nem hajlandó elfogadni egyes kérdésekben az unió álláspontját.
Hatalmas gyerekpartit rendeznek péntek délután 5 órakor a Három kívánság jubileumára a Nyugati téri Mini Cityben, ahol egy teljes város épült a kicsik méretére. Mivel többször is meg akarták szüntetni, házigazdája, Dévényi Tibor (65) sose hitte volna, hogy ilyen hosszú ideig fennmaradhat a műsor, amely a Magyar Televízióban indult 25 éve.
Elismert énekesnő szeretne lenni Szíj Melinda (43)! A Megasztár ötödik szériájának legidősebb felfedezettje sokáig nem akart sztár lenni, a népszerű énekes meg akarta tartani civil életét, ezért csak havonta egy fellépést vállalt.
Budapest — Kecske támadt Éden Nikire! A Viasat3 műsorának játékosai egy ormányos medvét fogadták örökbe a Noé Állatotthonban, ahol aztán nem várt fordulat következett. A négylábúak begerjedtek Nikire és annak táskájára.
Egy ismeretlen telefonáló kedd délután robbantással fenyegette meg a Debrecenben közlekedő villamosokat, így az üzemeltető leállította a szerelvényeket.
Magyarország - A legjobb testvéreket is szétválaszthatja a szépségért vívott harc. A hazánk legszebb hölgyét kereső verseny és televíziós show-műsor, A Szépségkirálynő válogatásán ugyanis a testvérek egymás „ellenségeiként" léptek a zsűri elé.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója szerint a magyar menekültügyi rendszer teljes mértékben megfelel az európai uniós normáknak, mind a jogi szabályozás, mind pedig a befogadóintézmények alapján.