Minden eddiginél merészebbre sikerült Zséda legújabb klipje, amelyben az énekesnő, mintha playmate-et játszana, nyuszifüleket öltött magára, és ledobott néhány ruhadarabot is.
A legelszántabbnak és legkövetkezetesebbnek nevezte magát a költségvetési szigor tekintetében a kormányfő, aki a Jobbik elnöke szerint ezzel a megszorításokat készíti elő.
Várhatóan fél évvel meghosszabbítja a kormány az árfolyamrögzítést. Aki idén él a lehetőséggel, az 5 évig 180 forintos árfolyamon törlesztheti svájci frank alapú hitelét.
Kirúgja dolgozói több mint felét, 2300 embert a komáromi Nokia-gyár még az idén. Az alkalmazottak elkeseredtek, de dolgoznak. Orbán Viktor egy nappal korábban még dicsérte a Nokiát.
A belga bank- és biztosítócsoport - a magyar K&H Bank tulajdonosa - csütörtökön 13 millió eurós adózott eredményt jelentett tavalyról a 2010-es 1,86 milliárd helyett.
Keleti Györgyit állásajánlatokkal bombázzák. A modell mögött nehéz évek állnak, de karrierje most újból fellendülhet. Egy kereskedelmi rádió szeretné mikrofon mögé ültetni.
Kínos helyzetbe hozta magát egy férfi Tajvan szigetén egy boltban. Pontosabban egy szexshopban, ahol az egyik tévé képernyőjén egy pornójelenet futott, a vásárló pedig ezen felizgulva elkezdett maszturbálni.
Aggodalmát hangoztatta Ehud Barak izraeli védelmi miniszter csütörtökön amiatt, hogy Szíria korszerű fegyvereket adhat át a libanoni Hezbollah radikális síita szervezetnek és Libanonnak Bassár el-Aszad szíriai elnök bukása esetén.
Hiányzik a magyar felirat egy magyarországi cég Felvidéken működő üzleteiben - hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom a bumm.sk hírportál csütörtöki jelentése szerint.
Akár 15 év börtönt is kaphat a pécsi K. Sándor, aki szexuálisan közeledett kilenc- és tízéves fiaihoz. Az anya szintén a vádlottak padján ül, mert állítólag tudott a borzalmas dolgokról, de nem szólt senkinek.
Cristiano Ronaldo február 5-én ünnepelte 27. születésnapját. Ez alkalomból egy százmillió forint értékű álomautóval, egy Lamborghinivel lepte meg magát.
Egy egész album feket-fehér képre bukkantak, melyeken a náci diktátor különös testhelyzetekben saját magát fotóztatta Heinrich Hoffmann magánfényképészével.
A várt csökkenés helyett 2 százalékkal emelkedtek a globális élelmiszerárak januárban az előző hónaphoz képest az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön publikált adatai szerint.
Tirol/Ausztria - Állatoknak szánt gyógyszerekkel és besugárzással kezelték a helytelenül viselkedő árvákat egy innsbrucki gyermekklinikán az 1970-es években.
Salgótarján lakóit felháborította, hogy az önkormányzat drasztikusan lecsökkentette a buszjáratok számát. A diákok az iskolába, a felnőttek a munkahelyükre nem érnek oda időben.
A terápia, amelyet korábban 12 ember egyik szeménél próbáltak ki, jól működött a második szakaszban is, amikor három résztvevő másik szeménél alkalmazták
A történelem véreskezű náci szörnyetegként ismeri, de Adolf Hitlert néhány ritkán látott fotón teljesen másként mutatja be. Például rövidnadrágban, békésen pózol a fák között, kempingezés közben.
A japán légtér szélén hajtott végre repüléseket szerdán az orosz légierő öt gépe, köztük első ízben egy nagy hatósugarú rádiólokátorral felszerelt gép - közölte a japán védelmi tárca.