Beköltözött Berki Krisztiánhoz kedvese, Szabó Zsófi. A sztárpár még az életmódváltásba is együtt vágott bele, s máris látható az eredmény: Zsófi bármilyen merész ruhát felvehet a báli szezonban.
Hosszú sorokban kígyóznak a pórul járt utasok a jegypénztárak előtt. A reptér dolgozói ásványvizet osztanak nekik, közben a pilóták és stewardessek pakolnak.
A dobogót célozta meg, ám a hetedik hely is elég lenne ahhoz, hogy Katona Ervin megnyerje az erős emberek Bajnokok Ligáját. A vajdasági magyar versenyző újvidéki edzőtermében készült a viadalra.
Ezzel egyidőben a szerződést is aláírták a fővárosban, a honvédség hadkiegészítő és nyilvántartó parancsnokságán. Az eseményen jelen volt Benkő Tibor vezérkari főnök, aki a tartalékosoknak azt mondta: a szerződéskötéssel az első 20 műveleti tartalékos megkezdheti a szolgálatot.
A közszolgálati m1 gazdag kínálatú műsortára elérhetővé vált a legnagyobb hazai kábelszolgáltató, a UPC összes digitális televíziós előfizetője számára.
Hosszú sorokban kígyóznak a pórul járt utasok a jegypénztárak előtt. A reptér dolgozói ásványvizet osztanak nekik, közben a pilóták és stewardessek pakolnak.
The Hungarian and Slovak governments will seek a cooperative solution to the problems of Roma communities in the Hungary-Slovakia border region, Hungarian State Secretary Zoltan Balog told MTI on Thursday.
Vizsgálatot indítottak svájci hatóságok több európai, amerikai és japán banknál, mert azt feltételezik, hogy a pénzintézetek összehangoltan befolyásolták a bankközi kamatlábat.
Az elmúlt évek alatt megszokhattuk a nagyszerű hangú énekesnő igen szélsőséges megnyilévánulásait. Azért az megindító, hogy anyukaként egész helyes tud lenni.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér B terminálján a személyzeti kijáratnál a Malév munkatársai sorra hagyják el az épületet csomagjaikkal. Egyikük azt mondta: "mindenki menti az értékeit, amíg menthető." A cégnél csoportos létszámleépítés lesz.
Az 50 és 55 éves nőtincsi férfit szerdán fogták el a TEK munkatársai, miután a megyei felderítő osztály és a rétsági kapitányság adatai szerint megalapozott volt a gyanú, hogy fegyvereket és lőszereket rejtegetnek.
Watford - Operálhatatlan agytumort találtak egy alig másfél éves kislánynál. Az anyja azok közé tartozott, akiknek felrobbant a mellimplantátuma, de ennek ellenére szoptatta a csecsemőt.
A Kelemen Hunor által vezetett minisztérium Erdélyből elsőként terjesztette fel Torockót az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) várólistájára.
Sok politikus is élt a végtörlesztés lehetőségével, több millió forintot nyerve ezzel. A Bors most azokat a képviselőket vette górcső alá, akik nem támogatták a végtörlesztésről szóló verdiktet a tavalyi szavazáson, mégis éltek a kedvezménnyel.
Modern felhőkarcolók között működő vallásrendőrség, egy város, ahol nem érintheted meg a párodat, egy másik, ahol még létezni is szédítő. Összegyűjtöttünk öt várost, ahol biztosan kulturális sokk éri a látogatót
Elfogták a rendőrök azt a két botcsinálta bankrablót, akik a saját nevükre rendeltek taxit az általuk kiszemelt pénzintézet elé, hogy elmeneküljenek vele.
Négy hónapja először nőtt a magánszektor teljesítménye az euróövezetben - derül ki a Markit gazdaságkutató intézet januári beszerzési menedzser mutatójából.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott, itt az utolsó esély, hogy az ország elhagyja a nemzeti szuverenitás felszámolását immáron nyíltan vállaló uniót.
Gombos Edina hangjához évekig nem tudtak arcot kapcsolni az emberek, ám meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. A befejező részben rajongói különös kéréseiről is mesél.
Nem tudni, hogyan kapják vissza a pénzüket azok az utasok, akik a földön ragadtak a Malév leállása után. Az ügyfélszolgálat péntek délelőtt elérhetetlen, a honlapot lekapcsolták. A vezérigazgató szerint erről később tájékoztatnak.
Már nemcsak pizzát és DVD-t rendelhetnek házhoz az amerikaiak: az egyik New York-i szexshop ezentúl vibrátort, síkosítót és óvszert is kiszállít azoknak, akik feltárcsázzák őket.
Hajdú Péter szerint Fiala János részéről bunkó és paraszt dolog volt Vitray Tamást bántani. Szerinte a televíziós szakember egy szent tehén, ezért sérthetetlen
Az Országos Kereskedelmi Szövetség közölte, hogy az Erzsébet étkezési utalványt elfogadó helyek listáján továbbra sem szerepel élelmiszert árusító nemzetközi üzletlánc, áruház.