Pénteken lemondott Várszegi Gyula, a BKV vezérigazgatója. Mindez nem sokkal azután derült ki, hogy megírtuk: a Fidesz a leváltását követeli azért, mert a közlekedési vállalat félmilliárdos prémiumot fizetett ki a cég vezetőinek.
A színésznő kérelmet adott be a Los Angeles-i bíróságra, hogy kislányával külföldre költözhessen. A vér szerinti apa azonban megakadályozhatja az utazást.
A nemzetiszocialista rendszer bűneinek tagadása miatt feljelentette Gyöngyösi Mártont, a parlament külügyi bizottságának jobbikos alelnökét Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
Az Erste és Raiffeisen az osztrák piacfelügyelettel együttműködve alacsonyabb tőkeminőségi kategóriájú papírok beszámíttatásával igyekeszik teljesíteni az rá vonatkozó 9 százalékos tőkemegfelelési kritériumot.
A pakisztáni elnök elleni nyomozás korábbi akadályozása miatt várhatóan már a jövő hét elején bíróság elé kell állnia Juszif Raza Giláni pakisztáni kormányfőnek.
Hana Hwang ritka és gyógyíthatatlan genetikai betegségben szenved. A13 éves kislányt korábban meglátogatta a kórházban kedvenc énekesnője, Selena Gomez és most köszönőüzenetet küldött neki.
2012 – Apokalipszis vagy totális átalakulás? A Merkúr irányítása alatt álló év a közhiedelmekkel és félelmekkel ellentétben nem hozza el a világvégét, így feltétlenül tervezz hosszú távra, szabadulj meg rossz szokásaidtól, töröld ki negatív gondolataidat, és sürgősen határozz meg legalább két kivitelezhető célt, melyekért érdemes küzdeni. Ne hagyd, hogy bárki az irányítása alá vonjon, dönts…
Tíz állomásból álló, országos búcsúturnét tart az 50. születésnapját ünneplő Omega együttes március 9. és április 27. között – jelentette be az együttes frontembere, Kóbor János pénteken Egerben.
Várszegi Gyula azonnali hatállyal benyújtott lemondását Tarlós István főpolgármester elfogadta - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal és Budapesti Közlekedési Központ az MTI-t.
A boltban bóklászott egy 7 éves amerikai kislány, amikor odament hozzá egy férfi, felkapta és magával akarta vinni. A jelenetet felvette a biztonsági kamera.
Pénteken lemondott Várszegi Gyula, a BKV vezérigazgatója. Mindez nem sokkal azután derült ki, hogy megírtuk: a Fidesz a leváltását követeli azért, mert a közlekedési vállalat félmilliárdos prémiumot fizetett ki a cég vezetőinek.
Gyengült pénteken a forint a görög segélycsomag rendezetlensége miatt kialakult bizonytalan nemzetközi befektetői hangulatban: az eurót délután négy órakor 293,07 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben.
A néppárti európai parlamenti képviselő beszámolt az EP szabadságjogi, igazságügyi és belügyi szakbizottságában az előző napon a romastratégia témájában folytatott megbeszélésről.
Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója szerint a cégnél senki nem kapott prémiumot, így azok sem, akiknek a főváros bérpolitikai szabályai szerint járt volna.
Veres Mónika ismerősként köszöntötte a nézőket az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében. Az ezredforduló környékén a “Papa, ne félts!” című slágerrel robbant be a köztudatba, majd a siker után eltűnt egy időre. Nika teljes nevén indult az Eurovízión, s dalával akár a végső győzelemre is esélyes.
A Nyitott Égbolt politika (Open Sky Policy) jegyében az uniós légitársaságoknak csak le- és felszállási időt kell kapniuk adott repülőtéren a légiirányítástól - közölte Hardy Mihály, a BA kommunikációs vezetője.
A Főtaxi szállíthatja két évig a közmédia munkatársait - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a taxitender eredményes lezárulta után pénteken közleményben az MTI-vel.
Magyarország - Anyu, miért csíkos a zebra?! A szülők eddig tanácstalanul álltak az állatkertben, mikor gyermekeik nekik szegezték ezt a jogos kérdést. Ám most egy magyar kutatónak köszönhetően, tudományos választ adhatnak csemetéiknek.
Egykoron Lance Armstrong egyetlen méltó riválisa volt, 1997-ben a Tour de France-t is megnyerte. Szerdán megvédte Alberto Contadort, tegnap pedig kimondatott: Jan Ullrich is doppingolt.
Budapest - Ha nincs bűntény, büntetni sem lehet. Úgy fest, P. Éva és H. Zsolt nem követett el bűnt azzal, hogy úgy akartak kártérítési pénzhez jutni, hogy nem is voltak az elsüllyedt Costa Concordia fedélzetén.
Pelle Andrea, a szülész-nőgyógyász védőügyvédje ezt azután jelentette be, miután a Fővárosi Ítélőtábla pénteken jogerősen is két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte védencét.
Balatonfüred - Április elsejétől Kéri Kitty, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze vezeti a balatonfüredi Kisfaludy Színházat. A Füreden élő színésznő megbízása határozatlan időre szól.
Nagy vagyoni hátrányt okozó, hűtlen kezelés kísérletének gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte a Egészségügyi Holding Zrt. első emberét a Nyíregyházi Városi bíróság. A határozat a gyanúsított ügyvédjeinek fellebbezése miatt nem jogerős.
Selmeczi Gabriella szerint "az európai és a magyar szocialisták mai találkozója" újabb bizonyítéka annak, hogy a nemzetközi baloldal politikai támadást indított Magyarországgal és a magyar kormánnyal szemben.