Már nagyon vártuk, Gyurta Dániel révén pedig meg is született a magyar küldöttség első világbajnoki aranyérme a sanghaji vizesvb- n. A Jövő SC úszója hatalmas hajrával védte meg címét 200 mellen.
Két hét alatt mindent vitt a varázslótanonc, és ez még gyaníthatóan csak a kezdet. Július 21 és 27 között 175 ezren váltottak jegyet az utolsó Harry Potter-filmre, így összesen már több mint 350 ezren látták a végső felvonást
Iulian Urban román szenátor pártjából való kizárását és a román parlamentből való távozását sürgetik az európai szocialisták, miután a törvényhozó az EU vezetőit tette felelőssé a norvégiai merényletért.
Árvizek, hurrikánok vagy például a vörösiszap katasztrófa utáni újjápítésről nyílt fotókiállítás Újratervezés címmel a budapesti Szent István Bazilika Lovagtermében.
A Guy de Maupassant novellájából készült, Bel Ami című produkció főszereplője Robert Pattinson, aki ezzel filmmel szeretne megszabadulni a vámpíros tehertől…
Palotájának erkélyén táncolt, majd énekelt is az összegyűlt híveinek Hugo Chavez venezuelai elnök, akit júniusban állítólag prosztatarákkal műtöttek Kubában. Chavez saját bevallása szerint remekül érzi magát és még legalább húsz évig uralkodna.
A McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton volt a Hungaroring királya tegnap, hiszen mindkét szabadedzésen az élen zárt. A Red Bull-autók egyelőre visszafogottabb teljesítményt nyújtottak.
A jó színészek szinte bármit megtennének azért, hogy hitelesen alakítsanak egy szerepet. Nem volt ez másképp Joe Pescivel sem, aki nemrégiben több mint tizenhárom kilót szedett fel azért, hogy a Gotti: Az apám árnyékában című életrajzi film egyik főszerepét megkapja.
Csodával határos módon élte túl a múlt pénteki oslói robbantást egy minisztériumi dolgozó. Az ötven éves Line Nersnaes az igazságügyi minisztériumban dolgozik tanácsadóként. Anders Behring Breivik támadásakor súlyosan megsérült, de már vissza is tért dolgozni.
Sepp Blatter, a FIFA elnöke bejelentette, alaposan kivizsgálják a 2022-es katari futball-világbajnokság odaítélésének körülményeit. Ha találnak vesztegetésre utaló bizonyítékokat, elveszik az ázsiai országtól a rendezést.