A jelentkezők kétharmadát felvették az idén, 75 százalékuk államilag támogatott képzésben tanulhat. A legnépszerűbb intézmények az ELTE, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem, negyedik a Műegyetem, az ötödik a Corvinus.
Szigetszentmiklós - Iratokat és számítógépeket vizsgált, és feltehetőleg iratokat foglalt le tegnap az ügyészség a MorrowMedical Zrt. telephelyén. A rendőrség ugyanis elrendelte a nyomozást Kasza Marika (†41) ügyében! Mint megírtuk, az asszony június 26-án vesztette életét szívelégtelenségben. A család állítása szerint a kiérkező ügyeletes orvos nem látta el rendesen.
Nem rég még attól volt hangos a sajtó, hogy a fiatal színésznőt, Scarlett Johanssont dobta idősebb kedvese, Sean Penn. Scarlettet akkor nagyon megviselte a szakítás, de úgy tűnik a szomorkodás már a múlté!
Ritka szerencséje volt annak a Mercedes tulajdonosnak, akinek autóját szerdán lopták egy lezárt parkolóból. Még a feldarabolás előtt rendőrök kopogtattak az orrgazda garázsának ajtaján, és egy nappal később a tulaj újra örülhetett luxus négykerekűjének.
Sokkolta a hír Steve Williamst, hogy Tiger Woods megválik tőle. A korábbi világelső golfozó közleményben tudatta, hogy ugyan elismeri segítője munkáját, mégis úgy érzi, váltásra van szüksége ezen a területen is.
A nyári szezonban akár életveszélybe is kerülhet, aki érzékeny, vagy allergiás ennek a szezonnak az egyik jellemző rovarának, a darázsnak a mérgére. A legfontosabb a korai diagnózis. Bár csak a lakosság 2 százalékát fenyegeti a túlérzékenység, soha nem lehet tudni, mi történik, ha felbosszantunk egy csíkos potrohú családot.
Az amerikai first lady egy veterán katonanők számára épülő otthon építkezésén járt, ahol többen is rosszul lettek, miután órákat vártak rá a kánikulában.
Ha nyár, akkor Beethoven, és ha Beethoven, akkor Martonvásár: idén is három hétvégén át csendülnek fel a német zeneszerző leghíresebb művei a Brunszvik-kastélyban.
Vonattal ütközött egy autó Pestszentimrén, amikor piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. A baleset miatt félórás késésre kell számítani a Budapest-Kecskemét vonalon.
Reading - Saját otthonában estek neki a rágcsálók egy 80 éves angol nőnek. A magatehetetlen nyugdíjasnak esélye sem volt a patkányokkal szemben, a kórházba szállítás után meghalt.
Ha hatályba lépnek a munka törvénykönyvének változtatásai, akkor tovább fog nőni az országot a kilátástalanság miatt elhagyó emberek száma - közölte a párt.
Párizs - Két leköszönt rendőrfőnök feje hullhat a nemrég kirobbant angol lehallgatási botrány kapcsán. A New of the World újságíróinak lebukása után sorra nyílnak a széfajtók is, most egy Diana hercegnő (T36) halálával kapcsolatos bizonyíték került elő, ami miatt egy erőszakos párizsi bíró újra akarja indítani a nyomozást.
Újabb különlegesség került át az ital-, illetve étlapról a szépségápolásba. A vörösboros, teás és szakés megoldások mellé húslevesfürdőt kínálnak a távol-keleti szakemberek.
Elképzelhető olyan helyzet, hogy 2012 elején az ország biztonságos finanszírozásához arra lesz szükség, hogy az állam értékesítse a nemrégiben szerzett MOL-pakettjének egy részét.
Különös felfedezést tett egy vitorlázó szerdán a franciaországi Lorient-ban. Ahogy vízen navigált, egy úszó tárgyra lett figyelmes, melyben egy holttest lapult.
Emlékkoncerttel tiszteleg Freddie Mercury előtt Tóth Gabi. Az énekesnő emellett szinte minden hétvégén, sőt gyakran hétköznap is koncertezik. Ám ő ezt kikapcsolódásnak tartja.
Márianosztra - Kiskunlacháza - Egyetlen perc nyugta sincs a börtönben a kiskunlacházi gyerekgyilkos P. Józsefnek (27)! Úgy tudjuk, a férfi amióta a márianosztrai fegyházban van, ki sem mozdul a cellájából. Kerüli a rabtársait, nehogy valami atrocitás érje.