Bükfürdő - Életében most először járt wellness-szállodában a Csillag születik győztese - méghozzá a HOT! magazin jóvoltából, Bükfürdőn, ahová a szülei is elkísérték.
A német Rheinische Post újság szerint a négy évvel ezelőtt Budapesten rendezett szexparti miatt büntetőjogi feljelentést tett az Ergo konszern a Hamburg-Mannheimer biztosítótársaság két korábbi menedzsere ellen.
Budapest - Bálizs Anett (26) megnyugodhat: nem kell félnie a ráktól. A Jóban Rosszban színésznője az utóbbi hetekben állandó fejfájásra, gyengeségre panaszkodott. Anett nem tartja magát hipochondernek, de szinte azonnal eszébe jutott a nagymamája, aki rákban hunyt el.
Budapest - Nem kell megijedni, a Való Világ harmadik szériájának nyertese egyelőre nem alapított családot, egyszerűen beleszeretett egy hét hetes francia buldogba, aki pár napja az élete részévé lett.
Az utolsó akadály is elhárult, így most már szinte biztos, hogy a magyar bokszoló augusztus 26-án az ukrajnai Doneckben, a veretlen helyi kedvenc Sztaniszlav Kastanov ellen lép ringbe a Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú vb-címéért.
Angela Merkel szerint látványos megoldás nem várható, de Görögország számára fontos döntések születhetnek; Nicolas Sarkozy azt szeretné, ha erős üzenetet" küldenének a piacoknak.
Cristiano Ronaldo új órája, a 21 420 fontot (6,5 millió Ft) érő Quattro Valvole praktikus is, hiszen négy időzónát mutat, így segítségével mindig tudja, mikor zavarhatja a világ különböző pontjain élő szeretteit.
Győr - Tele a hócipőm! Két év alatt háromszor jöttek belénk ugyanabban a kereszteződésben. Az autó mindhárom esetben totálkárosra tört – panaszolta el a Blikknek Simon Péter (37).
London - Micsoda nő! És micsoda jobbegyese van! Az előbbi két megjegyzés természetesen Wendi Dengnek (42) szól, a kedden az angol parlamentben kihallgatott Rupert Murdoch (80) médiamogul feleségének, aki a legképzettebb biztonsági őröket megszégyenítve pattant fel, hogy a megtámadott férfi védelmére keljen.
Budapest — Megzenésítené a Ferencváros norvégiai, Európa-liga továbbjutását MC Abdi és MC Felix. Az FTC két labdarúgója nem csak a góllövésben jeleskedik, a norvég-szomáliai Liban Abdi (22) és a brazil Felipe Felix (26) a színpadon is megállná a helyét.
Az értelmi sérültek szervezete üdvözli Soltész Miklós bejelentését és abban reménykednek, a társadalomból kizárt embereknek is megoldást jelent a program.
Lekapcsolt egy prostituáltakkal kereskedő embercsempész bandát a rendőrség Hódmezővásárhelyen. A rendőrség arra gyanakszik: a lányok nem önszántukból adták oda magukat a kuncsaftoknak, bordélyokban tartották őket fogva.
Tokió — Mindeddig azt hittük, mi sem áll távolabb egymástól, mint iPhone-unk és egy gusztusos tál étel, ám a japánok bebizonyították, mekkorát tévedtünk – köszönjük szépen!
Távolinak tartja a hitelminősítő az amerikai törlesztésképtelenné válás valószínűségét, de az Egyesült Államok adósságválságot kockáztat az adósságlimit emeléséről folyó alkudozással.
Még meg sem melegedett alatta a kispad, a Chelsea új vezetőedzője, André Villas-Boas máris megígérte az áhított Bajnokok Ligája-győzelmet a szurkolóknak és Roman Abramovics klubtulajdonosnak.
Magyarország - Leszakadt az ég! A nyugatról kelet felé tartó front mindössze pár óra alatt söpört át hazánkon, óriási károkat okozva ezzel: több településen órákig szünetelt az áramszolgáltatás, néhol gázvezetékek sérültek meg, a fakidőlések és villámcsapások miatt pedig több vasútvonalon órákra leállt a közlekedés.
Azt beszélik, Kirstie Alley a hírnevét és a pénzét használja fel, hogy fiatal fiúkat vigyen az ágyába. Egy forrás szerint filmszerepet is ígér egy kis szexért.
Az RBC elemzői szerint az MNB már az idei negyedik negyedévben végrehajt egy negyed százalékpontos kamatcsökkentést, és lehetséges, hogy 2012 elején ezt egy újabb enyhítés követi.
Beyoncé új albumának promó képeihez nem a széles körökben is ismert nagy divatházaktól választott ruhákat, hanem feltörekvő és nagyon tehetséges designerek ruháit.
Megnémult mobilok, kigyulladt házak, tövestől kicsavart fák, leszakadt vasúti felsővezetékek. Az ország több pontján támadó vihar többek között ilyen pusztítást végzett.