2011. május 2. hétfő

máj. 2
17:57
122 millió forintos károkozással vádolják Veresegyház polgármesterét (hirado.hu)
A vád szerint Veresegyház független polgármestere olyan kötbérfizetéssel biztosított kötelezettséget vállalt egy szerződésben, amelyet az önkormányzat nem tudott teljesíteni. Ez a városnak 122 millió forint kárt okozott. Pásztor Béla tagadta, hogy büntetőjogi felelőssége lenne az ügyben.
máj. 2
17:59
Meghalt bin Laden: a világ ünnepel, a szélsőséges iszlamisták bosszút esküdtek (hirado.hu)
Egy kis létszámú amerikai kommandós egység rajtaütés során megölte Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorhálózat vezetőjét. A hírt az amerikai elnök jelentette be rendkívüli televíziós beszédében. A világ nagy része üdvözölte a hírt. A szélsőséges iszlamisták bosszút esküdtek.
máj. 2
18:12
Fura módszerrel esett teherbe a babára vágyó nő (BorsOnline)
Három vetélés és több sikertelen lombikbébi-program után a brit Stacy és James Bodle azt hitte, soha nem lesz gyermekük. Ám egy tojássárgáját és szójaolajat tartalmazó diéta meghozta a hatást; ikreiknek örülhetnek.
máj. 2
18:12
Két villámcsapást is túlélt (Blikk)
Peking - Kétszer csapott bele a villám, mégis túlélte a szerencsétlenséget egy kínai férfi. Az ismeretlen városban készült felvételen jól látszik, ahogy a gyalogosok futva menekülnek a vihar elől.
máj. 2
18:15
CIA: az al-Kaida nem halt meg (hirado.hu)
Oszama bin Laden halott. Leon Panetta, a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója szerint a terroristák megpróbálnak bosszút állni érte: a CIA nem nyugodhat, amíg az utolsó terroristát is az igazságszolgáltatás elé nem állítja.
máj. 2
18:17
Rendben lezajlott a magyar írásbeli érettségi (hirado.hu)
Az írásbeli első napján rendkívüli eseményről sehonnan nem érkezett bejelentés.
máj. 2
18:30
Mi a sikeres diéta titka? (Blikk)
Karalábét, kelkáposztát és spárgát is bátran ehetnek a fogyókúrázók
máj. 2
18:32
Egy hónapot is várhatnak az ügyészek Gyurcsányra (Blikk)
Budapest -- Még akár egy hónapig is várnia kell az ügyészeknek, hogy meggyanúsíthassák Gyurcsány Ferenc (51) volt miniszterelnököt, a mentelmi bizottság ugyanis nem tűzi a héten napirendre a Sukoró-ügyet.
máj. 2
18:33
Újabb fordulat - Harry herceg nem nősül (hirado.hu)
A herceg barátnője határozott nemmel felelt, mikor a házasság kérdése került szóba.
máj. 2
18:34
Videó: VV Anikó nem romantikus, és még sose vitték vacsorázni (Blikk)
máj. 2
18:36
Fegyház jár a gyerekkínzásért (Blikk)
Miskolc - Gyomorforgató! Évekig verte, megerőszakolta és különféle szexuális játékokra kényszerítette négy gyermekét az a rásonysápberencsi házaspár, illetve a férfi 68 éves édesapja, akiket hétfőn fegyházbüntetésre ítélt a bíróság.
máj. 2
18:48
„Kisfiúként hullák között játszottam” (BorsOnline)
A 31 éves Rurik elmondhatja magáról, amit más nem: ő a halál fia…
máj. 2
18:50
Kidobta gyerekkori szerelmét a sztárfocista (BorsOnline)
Cesc Fabregas kettős teher alatt éli napjait. A spanyol focista ugyanis a futballpályán és a magánéletben is gondokkal küzd.
máj. 2
18:51
A Tesco szerint megtévesztette a veszélyes paradicsom beszállítója (hirado.hu)
Egy hatósági vizsgálat a megengedettnél jóval több növényvédő szert talált egy spanyol import paradicsom-szállítmányban. A Tesco szerint a céget megtévesztette a zöldség beszállítója, mert azt közölte, a termék megfelel az előírásoknak.
máj. 2
18:53
Végleges döntés a berceli szánkóbaleset ügyében (hirado.hu)
Tavaly decemberben két szánkózó gyermek csúszott egy autó elé, egyikük meghalt. Az ügyben megszüntette a nyomozást az ügyészség: az ez ellen emelt panaszt pedig elutasította, mondván, a vezető nem tudta elkerülni a balesetet.
máj. 2
19:06
Gyorshír! Füllentett az összeégett szolnoki tini (BorsOnline)
Magasfeszültségű vezeték csapta meg a 14 éves Robit, ettől égett meg testének több mint fele – tudta meg a Bors.
máj. 2
19:06
Hét fejre leltek a római sírban (Blikk)
Soha nem látott „csodára" bukkantak a régészek a hatalmas római kori temető feltárásakor Aquincumban: az egyik sírból egy „hétfejű" öregember maradványai kerültek elő.
máj. 2
19:08
Ügyetlenség lehet a stroke egyik előjele (BorsOnline)
Egy közeli ismerősömnek stroke-ja volt, lebénult az egyik oldala. Hogyan kerülhetô el a stroke kialakulása? Mit kell tudni a betegségről? F. Katalin
máj. 2
19:24
SP-t öten dobálták (Blikk)
BUDAPEST - Rendőrök vittek el öt fiatalt vasárnap délután a lőrinci majálisról, miután negyven percen keresztül folyamatosan kiabálással és dobálózással zavarták meg Éder Krisztián (22), azaz SP koncertjét.
máj. 2
19:27
ORFK: a fiatal maga állította, hogy felgyújtották - videóval (hirado.hu)
Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTV Kékfény című műsorában azt mondta: a súlyosan megsérült szolnoki fiú még néhány szót tudott mondani a rendőröknek, ekkor állította azt, hogy felgyújtották. Később a rendőrség ezt kizárta; az eljárást baleset miatt folytatják.
máj. 2
19:42
Parlamentbe vitte a könyvét Juszt (Blikk)
BUDAPEST - Juszt László (59) és a fia, Balázs (28), valamint Árpa Attila (39) összefogott, hogy közösen szálljanak szembe azokkal az eddig közel félmillió embert tönkretevő fogyasztói csoportokkal, akik hangzatos szavakkal állítják, olyanokon segítenek pénzzel, akikkel már egyetlen bank sem áll szóba.
máj. 2
19:42
Vilmos herceg is azt gyanítja, hogy meggyilkolták az édesanyját (BorsOnline)
Mohamed Al-Fayednek szent meggyőződése, hogy Henry Paul - a királyi család utasítására – szándékosan okozta Párizsban azt a balesetet, melyben Diana hercegnő és Dodi Al-Fayed életét vesztette. A mágnás szerint ráadásul Vilmos is hisz ebben a teóriában.
máj. 2
19:45
Döntött a parlament – büntethető lesz az "egyenruhás bűnözés" (hirado.hu)
Módosította az Országgyűlés a büntető törvénykönyvet. A kormány javaslatára 280 képviselő szavazott igennel, 40 nemmel.
máj. 2
20:00
La Toya, az eltorzult nővér (Blikk)
LOS ANGELES - Egyre rosszabbul néz ki La Toya Jackson (55), a popkirály nővérén szemmel láthatólag mély nyomot hagytak a számolatlanul végzett plasztikai beavatkozások.
máj. 2
20:02
Videó: Újabb iskola bezárása ellen tüntettek (Blikk)
máj. 2
20:03
Nézz egy nagyot! - gyermekszínház a Marczibányi téren + videó (hirado.hu)
"A jó gyerekszínházat a felnőttek is szeretik" - így szól a 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle mottója. A Marczibányi téri gyermekszínházi szemle huszonöt előadása a szülőknek is igazodási pont lehet.
máj. 2
20:05
Radioaktív szivárgást észleltek egy japán atomerőműben (hirado.hu)
A curugai atomerőmben megemelkedett a xenon 133-as és a jód 133-as izotópjának mennyisége. Az üzemeltető cég közölte: nem került ki a külvilágba sugárszennyezett anyag.
máj. 2
20:07
Egy év alatt harmadával nőtt a HIV-fertőzöttek száma (hirado.hu)
Jelenleg mintegy kétezer fertőzött emberről tudnak. Legtöbbjük fővárosban élő fiatal férfi. Egy év alatt harmadával nőtt a HIV vírussal fertőzöttek száma Magyarországon. Az Országos Epidemiológiai Központ jelenleg csaknem 2000 betegről tud. A fertőzöttek jelentős része férfi. Fiatalok, meggondolatlanok és elővigyázatlanok. Így vélekedik a gyakorló orvos azokról a HIV- fertőzöttekről, akik tavaly…
máj. 2
20:18
3,5 milliárdot drogozott el a rocksztár (BorsOnline)
Steven Tyler, az Aerosmith zenekar frontembere most megjelent memoárjában beismerte, hogy 20 millió dollárt (3,5 milliárd forint) drogozott el 1983 óta.
máj. 2
20:18
Andrew G. Vajnával beszélgettünk (Blikk)
Közhasznú zrt. létrehozását jelentette be a Magyar Nemzeti Filmalap. Andrew G. Vajna (66), a világhírű producer, a magyar filmipar megújításá­ért felelős kormánybiztos a Blikknek mesélt az új filmtámogatási rendszerről és a jövőre vonatkozó terveiről.
máj. 2
20:21
Mel B határozott: kitiltotta férjét (hirado.hu)
Az egykori Spice lány nem akarja, hogy férje legintimebb pillanatainak legyen szem- és fültanúja.
máj. 2
20:36
Pánik Hollywoodban Oszama halála miatt (BorsOnline)
Oszama bin Laden halálhírére pánik tört ki az amerikai filmgyártás fellegvárában. Hollywoodban ugyanis több filmet is terveztek a következő években, néhány forgatása mostanában kezdődött volna, most azonban kezdhetik átírni a forgatókönyveket.
máj. 2
20:36
Fluornak nincs ideje Fábryra (Blikk)
Budapest - Fluor Tomi a tavalyi Bravo Ottón lépett fel először SP-vel, az idén pedig már két kategóriában is a jelöltek között van.
máj. 2
20:39
Nővére szövetmintái segítettek bin Laden azonosításában (hirado.hu)
A SEAL Team Six kommandós elitegység végzett a terroristavezérrel. A holttestet Afganisztánba szállították, és ott azonosították Amerikában elhunyt testvére agy- és vérmintái alapján.
máj. 2
20:41
Tűzoltóhajóval oltottak tüzet a Margit hídnál – képekkel (hirado.hu)
A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője azt mondta: a híd állványzata égett.
máj. 2
20:54
Harry bárja a palotában (Blikk)
Nem véletlenül távozott sietve az esküvő után a Buckingham-palotából II. Erzsébet királynő, a bulizók ugyanis reggelre fenekestül felforgatták.
máj. 2
20:56
Dundika utólag már bevállalná (Blikk)
Dundikával Tatár Csilla beszélgetett. A lány meglepő kijelentést tett; utólag már bizony bevállalná a Nagy Duett-ben való szereplést
máj. 2
21:12
Üres ingatlanba törtek be a zuglói tolvajok (BorsOnline)
Csúnyán pofára estek azok a fiatalok, akiknek egy zuglói társasház teljesen üres ingatlanjába sikerült betörniük.
máj. 2
21:15
Dzurinda tárgyalásokat szorgalmaz Magyarországgal (hirado.hu)
Szlovákia nem politizálhat erőből és a vitás kérdéseket Magyarországgal csakis tárgyalások útján lehet rendezni - ezt Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter mondta. Ma a szlovák-magyar kapcsolatokról tárgyaltak Szlovákia EP-képviselőivel, és a pozsonyi parlament külügyi bizottságának tagjaival - hangzott el a Duna Televízió Híradójában.
máj. 2
21:17
Végtisztesség a terroristavezérnek (hirado.hu)
Oszama bin Laden, a megölt terroristavezér egy repülőgép-hordozón kapta meg a végtisztességet: testét megfürdették és fehér szövetbe burkolták.
máj. 2
21:30
Legolas egy vagyont kér két percért (Blikk)
A gyűrűk ura színészgárdájából már többen is A hobbiton dolgoznak, de Orlando Bloom még mindig nem tudott megegyezni a kétperces jelenetéért járó gázsiról
máj. 2
21:33
Alig mozdult a forint árfolyama - a BUX pluszban zárt (hirado.hu)
A délutánhoz képest alig mozdult a forint hétfő estére az euróval és a svájci frankkal szemben a devizapiacon.
máj. 2
21:35
Boldog II. János Pál csodája lenne bin Laden halála? (hirado.hu)
A perui elnök szerint a terroristavezér halála volt a boldoggá avatott II. János Pál első csodája.
máj. 2
21:37
Ezerötszáz fős elbocsátásra készül a román vasút (hirado.hu)
A román kormány újabb kétéves hitelszerződést kötött a Nemzetközi Valutaalappal, és ígéretet tett az állami vállalatok átszervezésére. Ennek része a másfél ezres elbocsátás is.
máj. 2
21:39
Frissített az FBI: mától Zavahiri a világ legkeresettebb terroristája (hirado.hu)
Bin Laden helyettese, az al-Kaida "agytrösztje" és első számú műveleti vezetője, Ajmán az-Zavahiri vette át a világ legkeresettebb terroristája címet.
máj. 2
21:48
Íme egy tökéletes cicivillantás! (fotóval) (Blikk)
Caroline D'Amore végre megmutatta, hogyan kell felöltözni egy igazi hollywoodi partira. Drukkoljunk neki, hogy végre főszerepet kapjon
máj. 2
22:06
A Várba költöznek a pálinkakedvelők (BorsOnline)
Csütörtöktől vasárnapig a pálinka szerelmeseié lesz a budai Var: ide költözik a Budapesti Pálinkafesztivál. Több száz párlat közül lehet válogatni, megkóstolhatják az év szilvapálinkáját is.
máj. 2
22:06
Jeremy Irons visszatér Magyarországra (Blikk)
A hírek szerint A Borgiák új szezonja is kanadai-ír-magyar koprodukcióban készül majd, így nyáron ismét Magyarországon kezdődhet a forgatás
máj. 2
22:09
"Soha többé Auschwitzot!" - a vészkorszakra emlékezett az Élet Menete - galériával (hirado.hu)
A holokauszt áldozataira emlékeztek azok, akik az Élet menetével zarándokoltak Auschwitzba. Mintegy százan, köztük nem zsidók is részt vettek az eseményen: végigjárták a tábort, majd köveket helyeztek el a siratófalnál.
máj. 2
22:11
Szijjártó: nem lesz tandíj - videóval (hirado.hu)
A miniszterelnök szóvivője az MTV Az Este című műsorában arról beszélt: a kabinet folytatja a konzultáción alapuló kormányzást. Szijjártó Péter közölte: jövő héten kezdik postázni a szociális kérdőívet.

Keresés