Reneé Zellweger büszkén mutatta kidolgozott izmait egy gálán a napokban, de sokak szerint a színésznő már kissé túlzásba vitte az edzést, és szinte ijesztően fest.
Az oktatásért felelős államtitkár szerint a magyar felsőoktatás racionalizálásért kiált, mivel szerkezete túlméretezett, intézményei pedig szétszórtak. Hoffmann Rózsa az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című hírműsorában ugyanakkor úgy fogalmazott, jelenleg csak ötleteket és javaslatokat gyűjtenek.
Kefir és barátnője Thaiföld után Siklós felé vette az irányt, hogy itt élvezzék a kellemes tavaszt. A hamarosan ötödik évfordulójukat ünneplő álompár a termálfürdőben romantikázott.
Tele van élettel Esztergályos Cecília, ha éppen nem játszik, akkor fest, kerámiákat készít, a családját rendezi, és bedobta magát akkor is, amikor úgy nézett ki: szélnek akarják ereszteni a József Attila Színház társulatát.
Újabb ValóVilág-rap született. A Valovi című szerzemény ötletgazdája a népszerű fotóművész, Marjai Judit, aki Szabó Stein Imre íróval, televízióssal, és Bódis Kriszta író-rendezővel karöltve eleveníti meg a dal klipjében, hogy hazánkban milyen is az igazi való világ.
Az ügyész vádismertetésével kezdődött meg a per a háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor ellen, a bíró az ülésteremben megtiltotta a nevetést. Többen sárga csillagot viseltek a tárgyalás elején.
Éger László azonnal abbahagyta volna a futballt, ha az őt vizsgáló orvosok szemében a legkisebb bizonytalanságot felfedezi. A paksi védőt megnyugtatták, hogy a szívnagyobbodása ellenére játszhat.
A galaxist a NASA és az ESA Hubble Űrteleszkópja, valamint az Európai Déli Obszervatórium készüléke, az MPG-ESO 2,2 méteres teleszkóp kapta lencsevégre
A terrorszervezet egyiptomi ága 2004 óta akarta átvenni a hatalmat. Egy szaúdi lap szerint a futár tudta, hogy megfigyelik, ezért árulta el bin Laden tartózkodási helyét.
Kockázatos lépésre szánta el magát a szlovákiai internetes tartalomszolgáltatás: hét elején indult a Piano előfizetői rendszere, amely a szlovák interneten elérhető exkluzív tartalmakat fizetőssé tette.
Osztályfőnöke aggódik Krizbai Tecáért. A vak énekeslánynak tanárai megadtak minden lehetőséget, hogy látó gyerekek között tanulhasson, de féltik a show-k világától.
A holokauszt áldozataival kapcsolatos információk legnagyobb digitális adatbázisát akarja létrehozni az amerikai holokauszt múzeum és az Ancestry.com weboldal, az internetes archívum elkészítésében a nagyközönség segítségére is számítanak.
Berki Krisztián, a Ferencváros volt vezérigazgatója azt állítja, cégvezetőként megtanulta, a tetteiért vállalnia kell a felelősséget. Ennek ellenére nem fél, mert nem követett el bűncselekményt.
A sztárpár Tom Cruise (48) és Katie Holmes (32) kislánya, Suri Cruise (5) a 21. „nő", a világon legjobban öltözött hölgyek listáján. A kislány nem veti meg a magassarkú cipőt vagy a csíptetős fülbevalót sem.
Ki se látszik a földből, mégis akár Kántort vagy Jerry Lee-t is kenterbe veri József, a Yorkshire terrier. Az aprócska nyomózóval Dunakeszin, a rendőrkutyák nyílt napi bemutatóján találkoztunk.
Amikor a rendőrök megtalálták a meztelen 6 éves kislányt a ketrecben, a szülők azzal védekeztek, hogy be kellett zárniuk, mert agyi bénulása van és Down-szindrómás…
Budapest - Vág az esze és játékos, mégis egy korláthoz kötve, magára hagyva végezte Pamacs. A körülbelül egy éves németjuhász csaholására a Blikk fotóriportere figyelt fel szerda éjjel.
A magyar miniszterelnök a német Die Welt című lapban megjelent írásában úgy fogalmazott: az új alaptörvény az újjászületés dokumentuma. Thomas Schmid, a német konzervatív lap kiadójának vezetője külön cikkben válaszolt a magyar kormányfőnek, aki csütörtökön kétnapos látogatást kezdett Németországban.
Richard Field amerikai üzletember és Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ellen a gyöngyöspatai romákra vonatkozó kijelentéseik miatt tett feljelentést az ellenzéki párt.
A romániai párttörvény értelmében egy párt bejegyzéséhez legalább 25 ezer támogató aláírást kell gyűjteni, ami a több mint 29 ezer aláírással teljesült.
Leonidasz, Kristóf, Ildi, Zsófi, Olivér, Gombi, Szandika, Gigi, Béci és Anikó: ők azok a villalakók, akik csatában maradtak alul, akiknek a párbaján volt sírás-rívás, intrika, csattantak a csókok. Ott voltunk mindig a kulisszák mögött, ahol levideóztuk a frissen szabadult villalakók első perceit, hogyan reagáltak családtagjaik és a többi versenyző kiesésükre.
A felsőoktatási tervezetre reagálva a volt oktatási miniszter elmondta: ilyen színvonaltalan és átgondolatlan javaslat az elmúlt húsz évben nem született.
Az állami egészségügyi intézmények külön felügyeletére létrehozzák az Állami Egészségszervezési Központot - jelentette be egészségügyért felelős államtitkár.
A BirdLife International a programmal a klímaváltozásra szeretné felhívni a figyelmet, mely a madarak korábbi hazaérkezésén és a vonulási útvonalak megváltozásán keresztül érezteti hatását
Továbbra is előzetes letartóztatásban marad Hunvald György. A volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja az ügyészség.
Levelet írt a száz leggazdagabb magyar közül többeknek egy tolnanémedi tanárnő: mentsék meg településüket az anyagi csődtől. Erzsike azt kérte a milliárdosoktól, fogadják örökbe a falut.