Vincze Ferenc Tibornak május 8-ig kellett volna megkezdenie 3 év 10 hónapos börtönbüntetését, de nem vonult be, ezért elrendelték rendőri elővezetését.
Ahogy ezt már évről évre megszoktuk, idén is egy újabb IT-hullám kezdetén vagyunk: a mobilinternet és a hozzá kapcsolódó újfajta szolgáltatások rohamos terjedése pár év leforgása alatt az egész életünket, így az irodai kultúrát is gyökeresen megváltoztatja.
A terroristavezér három feleségével és mintegy tucatnyi gyermekével már öt éve élt rejtekhelyén. Bin Laden feleségei nem igazán kedvelték egymást, főleg a legfiatalabbra nézett rossz szemmel a család.
Semmilyen eszköztől nem riad vissza az a brit anya, aki mindenáron sztárt kíván faragni hétéves lányából. A nő többek közt botoxinjekciókat ad a gyereknek, de a szemöldökét is korrigálta már tetoválással és a kislány ajkait is feltöltötte.
Egy 21 éves ittas férfi egy szintén ittas 68 éves férfit leütött, majd egy hűtőkamrába vitte. De a tettét elmondta egy ismerősének, aki értesítette a rendőrséget.
Az MSZP budapesti frakcióvezetője szerint a fővárosi egészségügyi ellátórendszer átalakításával kapcsolatban csak a káosz és a döntésképtelenség látszik, a kiszivárgott koncepciókat pedig a kormány tagadja.
Düsseldorf — Hatalmas nyomás nehezedik Wolf Katira (36), hiszen az előzetes latolgatások alapján mindenki egyre jobban reménykedik abban, hogy az énekesnő az idén csodát tesz, és minden idők legjobb magyar eredményét éri el az Eurovíziós Dalfesztiválon.
További 23 embert állítottak elő Egyiptomban, a muszlimok és a kopt keresztények közötti összecsapások után. A hétvégi vallási villongásoknak 12 halálos áldozata van.
A hírportálok egyre több olvasója látogat a honlapokra a Facebook vagy más közösségi oldalakról indulva. A közösségi háló így fontos motorja lett az internetes információfogyasztásnak.
Budapest – Gesztesi Károly (47) összeverekedett Gazdag Tiborral (46). A két színész egy nő miatt, mégpedig Liptai Claudia miatt veszett össze, majd ugrott egymásnak a sorozatban.
Nem először – és feltételezhetően nem utoljára – tiltották el Delon Armitage-t, az angol rögbi-válogatott játékosát. Ezúttal egy kőkemény bokszütése miatt büntették meg.
Rogán Antal benyújtott egy módosító javaslatot, amelynek értelmében az országgyűlési és az európai parlamenti képviselőket, valamint az alpolgármestereket is 2010. január 1-jétől sújtaná a különadó.
Elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó Líbia partjainál. A hajó fedélzetén 600 ember volt, olasz források szerint eddig 12 holttestet emeltek ki a vízből, de több száz utas sorsáról nem tudnak semmit.
Amikor kiújult a tumor kis Jeremiah agyában, a kisfiú tisztában volt azzal, hogy meghal. Utolsó kívánsága az volt, hogy szüleinek legyen még egy gyermeke.
Kiskunhalas — Bizarr gyilkossági kísérlet! Azt hitte megölte, így lefagyasztotta idős barátját Róbert (21) Kiskunhalason. Sz. Benő bácsinak (68) azonban kutya baja sem lett.
Hatalmas pusztítást végzett a fagy az elmúlt hét végén a nyírségi földeken. Volt, ahol –8 fokig süllyedt a hőmérő higanyszála péntekre virradóra, a gazdák hiába próbáltak védekezni.
A homlokzati falsík a megbontott tetőzet miatt folyamatosan ázik, a vakolathullás, sőt a tetőről esetleg lehulló épületelemek miatt az életveszély folyamatosan fennáll az Andrássy út 1. szám alatt.
Geszti Péter kapja a Magyar Könnyűzenéért Díjat a június 10-i budapesti VIVA Comet gálán a Papp László Budapest Sportarénában; a zenetelevízió idén hatodszor ítélte oda az elismerést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,41 százalékos csökkenéssel, 23.614,21 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak.
A Fashion Days on-line áruház a közép-kelet-európai régió legnagyobb exkluzív divat vásárlói klubja. Választása a hazai tervezők közül elsőként Abodi Dórára esett. Kollekciói nemcsak Magyarországon, de az Egyesült Államokban, Belgiumban és Spanyolországban is rendre sikert aratnak.
Beazonosították és elfogták a rendőrök, a buszsofőrt megpofozó férfit. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
Csaknem hat százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők száma az előző hónaphoz képest. Jelenleg 612 ezer álláskeresőt tartanak nyilván Magyarországon.
A brit uralkodóról már eddig is köztudott volt technikai érdeklődése, és az is, hogy egyáltalán nem idegenkedik az internet és a mobil távközlés legújabb csodáitól sem.
Halálos balesetet szenvedett a belga Wouter Weylandt a Giro,d Italia országúti kerékpáros körverseny harmadik, hétfői szakaszán - jelentette be a RAI Sport televíziós csatorna.
Újrajátszható lesz Oszama bin Laden likvidálása. A népszerű számítógépes játék, a Counter Strike rajongói ugyanis elkészítették az al-Kaida vezérének erődítményét virtuálisan, ahol terroristákra lehet vadászni.
Tajpej—Rijád — Éveken át edzettem a világ első számú terroristáját, Oszama bin Ladent! Ezt állítja egy neves tajvani cselgáncsedző, Jimmy Wu, aki 1981–91 között a szaúd-arábiai válogatottat készítette fel Rijádban.
Szakértők szerint súlyos szervezési és lebonyolítási hiányosságok okozták a teklafalui vadász halálát. Zöldhajtást tartottak, amit a májusi sűrű lombú erdőkben már nem szoktak szervezni, pont az átláthatatlansága miatt.
Ha a jó időben, jó helyen párosítás együtt jár a tehetséggel, akkor a siker és elismerés nem maradhat el. Misa Patinszki egy nap rátalált a szerencsére vagy inkább fordítva.
Teljesítménykényszer vezérelte mindennapjainkban ritkán adatik meg a lehetőség, hogy kimenőt adjunk magunknak. Jó, ha ezeket az értékes pillanatokat olyan körülmények között tölthetjük, ahol minden rólunk szól, ahol testünk és lelkünk kerül a figyelem középpontjába.
Budapest — Már csak egy nap van a nagy gáláig, ahol kiderül, ki nyerte meg a CKM-JOY TOP100 versenyét, mely hírességeket választották meg a legszebbnek és a legsármosabbnak.