Ryan Giggs az összeomlás szélén tántorog... A Manchester United walesi futballistája mindent elkövet azért, hogy vihart kavart szerelmi kalandja nyilvánosságra kerülését követően megakadályozza a házassága felbomlását.
Budapest - Ingben és nyakkendőben is jól mutatnak a magyar kosárlabdázólányok. Az Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő válogatott tagjai elkísérték a szakmai stáb férfitagjait ruhapróbára, s ha már ott voltak, ők is felhúztak néhány darabot.
A magyar-izraeli üzletember védője kezdeményezte: a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz a lakcím-nyilvántartásról szóló jogszabály alkotmányellenessége miatt.
Saját kertjéből indulva percek alatt bárhová eljut a világon Popper János. A győri fiatalember ugyanis élethű Boeing 737-es utasszállító szimulátort épített. Minden alkatrészét maga rakta össze, és a gép pont úgy működik, akár az eredeti.
Budapest — Sokba került a Kupagyőztesek Európa-kupájának elhódítása a Ferencváros női kézilabdacsapatának, amely a hónap közepén szerezte meg a második legrangosabb kontinentális trófeát. A zöld-fehérek üzletileg buktak a sorozaton, amelynek keretében öt ellenféllel mérték össze tudásukat.
40 ezer eurós kártérítést követel az a vérfertőző férfi, akinek négy gyereke van a húgától. Patrick Suebing úgy véli, emberi jogaiban sértették meg, és immár három éve pereskedik, hogy tiltott viszonyát végre hivatalosan is elismerjék.
Stockholm – Édesapja nyomdokaiba lépett Szanyó Márk (13). Az Újpest FC és a Győr egykori labdarúgójának, Szanyó Károlynak (37) a fia is ontja a gólokat.
Laosz - Hirtelen ötlettől vezérelve, mindenfajta előkészület nélkül, egymagában vágott bele egy veszélyes expedícióba több hónapos ázsiai kóborlása során Gárdonyi Zsolt a több, mint 4000 kilométer hosszú Mekong folyó szeszélyes vizén.
Egy hivatalos megemlékezésen az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama feleségével, Michelle-lel kissé elnézte a dátumot, és mindketten rossz időponttal jegyezték be nevüket a Westminster-apátság emlékkönyvébe.
Budapest - Nem akarnak vidámpark nélkül maradni a budapesti kerületek! Egymás után jelentkeznek be a polgármesterek Tarlós István főpolgármesterhez, hogy hozzájuk költözzön a Városligetből kiebrudalásra váró Vidám Park – tudta meg a Blikk.
A sérelmére elkövetett csalás miatt a Parlament I. kapujánál felakasztotta magát egy 62 éves férfi, akit a járókelők közbelépésének köszönhetően a mentők még élve szállítottak kórházba.
Budapest — Meghátrált a Fidesz? Már hetek óta megy a huzavona a belügyminiszter és a rendvédelmi szakszervezetek között, s most úgy tűnik, hátralépett egyet a kabinet.
Tom Hanks, Tim Burton, de még Kevin Spacey is tiszteletét tette. Egyedül a hercegi házaspár nem jelent meg az amerikai elnök tiszteletére adott királyi fogadáson.
500 milliárd forintért visszavásárolja a magyar állam az orosz Szurgutnyeftyegaztól a Mol 21 százalékos részvénycsomagját. Az üzletnek a Orbán Viktor miniszterelnök és Fellegi tamás is örült, ám az még nem világos, nekünk milyen hasznunk lesz belőle.
Először mutatkozott Portugáliában apjával, Cristiano Ronaldóval tíz hónapos kisfia. A apró Ronaldo nemcsak külsőre, hanem öltözködésében is kísértetiesen hasonlít világsztár futballista apjára.
Budapest - Fábry Sándor (57) nem fél attól, hogy rendőrségi ügy lesz abból, hogy megivott néhány korty vörösbort Müller Péter (74) író hétfő esti talkshow-jában, mielőtt kocsiba ült - mint ahogy arról kedden több újság is beszámolt.
Budapest ‒ A magyar futball jövőjéért dolgozik a ferencvárosi legenda, Nyilasi Tibor (56). A 70-szeres válogatott labdarúgót hosszú ideig kérlelték, hogy újra kispadra üljön, de nem vállalt edzői szerepet.
Budapest – Szeretek itt élni, szeretem a magyarokat, de üzletet nem kötök Magyarországon, nem bízom meg bennük – szögezte le Peter Fischer (63), aki 15 éve él hazánkban második magyar, fiatal feleségével. Fischer még Werner Stillerként az NDK titkosszolgálatának, a Stasinak a főhadnagya volt, majd dezertált.
A magyar orvosok már tudják, miben halt meg a 16 éves Batyi Klaudia, de nem tisztázott okból nem mondhatják meg a szülőknek. A lány március közepén, angliai osztálykiránduláson lett rosszul és reggelre meghalt.
Budapest - Próbálta tartani magát, de teljesen összeomlott Barbara (25). Alekosz (32) szerda esti döntése után ugyanis, Magdi (25) mellett neki kellett távoznia a villából, amire egyáltalán nem volt felkészülve a fiatal lány.
Várpalota - Alig két hét múlva, június 9-én elkezdődik a nyár első nagy fesztiválja, az 5. Pannónia Fesztivál Várpalotán. A sztárok azonban nemcsak a zenélésre és a bulizásra készülnek, egy igazán nemes cél is lázban tartja őket.