A mentőket egy ceglédi lakáshoz riasztották, a háznál azonban egy 15-20 fős társasággal találkoztak, akik odarohantak a kocsihoz, szidalmazták a benne ülőket, majd egy férfi ütni, verni kezdte a járművet.
Budapest — Saját tervezésű kalappal készül az X-Faktor énekese, Takács Nikolas a CKM és a Joy magazin Top 100 választás gálájára – 50 legjobb nő és 50 pasi – a tehetségkutató felfedezettjét ugyanis beválasztották a top 10-be.
Július 3-án újra Budapesten lép fel a világhírű énekes és zeneszerző, aki már 2005-ben is koncertezett a Budapest Sportarénában. Seal New Yorkból adott telefonon interjút a Blikknek, ahol világ körüli turnéjának dél-amerikai és európai ágai között épp igyekszik kipihenni magát.
Los Angeles – Úgy tűnik, a Willis családban is sikerült felnevelni egy fekete bárányt, az Armageddon sztárja és Demi Moore legfiatalabb lánya már a rendőrség figyelmét is felkeltette.
Róma — A római legfelsőbb bíróság egy hete mondta ki az ítéletet: Staller Ilona (59), azaz Cicciolina megúszta a börtönt, sőt a hatmillió eurónyi összeget (1,6 milliárd forint) sem kell kifizetnie volt férjének, a képzőművész Jeff Koonsnak.
Az MSZP harcias, az LMP családias, a Jobbik beszélgetős, míg a szakszervezetek vitás majálist szerveztek a Munka ünnepére. A kormánypártok nem készültek központi rendezvénnyel.
Másfél millió zarándok előtt – halála után hat esztendővel – boldoggá avatta II. János Pál pápát utódja, XVI. Benedek. Az eseményen számos ország állam- és kormányfője is jelen volt, köztük Orbán Viktor miniszterelnök is.
Budapest — Nem bírta visszatartani a könnyeit Gomes-Martins Klaudia (24) a Csillag születik középdöntjének színpadán, a különleges táncstílussal versenybe szálló lány ugyanis komoly fizikai és lelki fájdalmak mellett küzdött a továbbjutásért. Amellett, hogy komoly térdsérülése miatt a kínok kínját állta ki; anyák napja előestéjén úgy lépett fel, hogy közben 12 éve elhunyt édesanyjára gondolt.
Budapest — A sírból hozta vissza az FTC a DVSC-TEVA elleni mérkőzést. A zöld-fehérek az NB I 26. fordulójában 1-1-re végeztek a debreceniekkel szemben, de ennek a döntetlennek egyik oldalon sem örültek.
II. János Pál boldoggá avatása után sem ürült ki a római Szent Péter tér: a zarándokok vasárnap kora délután óta a bazilikánál állnak sorban, hogy leróják kegyeletüket a néhai pápa koporsójánál.
Budapest — Három sikeres összecsapás után a negyediket – egyben a ValóVilág negyedik szériájának utolsó párbaját – is sikerült megnyernie VV Évának (28). Ezzel pedig ő lett az a szerencsés, aki egyetlen hölgyként, Alekosz (32) és Jerzy (22) mellett részt vehet a fináléban.
Az izraeli miniszterelnök a holokauszt emléknapján tartott vasárnap esti központi ünnepségen azt mondta, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni az Izrael létét fenyegető iráni megnyilvánulásokat.