Egymillió forinttal sétált be a tarnamérai polgármesteri hivatalba Bollók József. A 78 éves nyugdíjas úgy döntött: egy életen át spórolt pénzét felajánlja az ovisoknak, akik a korábbi roskadozó épületből most költöztek új, de felújításra szoruló helyre.
Április 15-én ünnepelte 77. születésnapját Bodrogi Gyula. A Nemzet Színészét egyelőre még Budapesthez kötik színházi elfoglaltságai, de már alig várja, hogy a vadászidény elkezdtével újra vállára kaphassa a puskát, s barátaival bevegye magát az erdőbe.
A szakminisztérium elküldte az Európai Bizottságnak és az Európai Tanácsnak az aktualizált konvergenciaprogramot. A tervezet 2011-re 3,1-3,2 százalékos GDP-növekedéssel és 4 százalékos pénzromlással számol.
Az Európai Parlament liberális képviselőcsoportja felszólította a magyar hatóságokat, hogy az új alkotmány szövegét juttassák el az Európai Bizottsághoz értékelésre.
Április 15-ével véget ért a hajléktalanok téli ellátása, egyúttal megszűntek az időszakos férőhelyek is. Az idei télen mintegy kétszáz embert szállítottak el a közterületekről különböző ellátó intézményekbe.
Budapest - A TV2 Talpig nő című magazinjának műsorvezetője már több mint fél éve alkot egy párt a 41 éves ügyvéddel, akivel kétéves ismertség után lobbant lángra a szerelem, miután mindkettejüknek zátonyra futott előző kapcsolatuk.
Tilos az alkoholfogyasztás május közepétől Zalaegerszeg közterületein. A városi közgyűlés a hajléktalanok és koldusok megjelenése miatti problémát akarja így kezelni.
A mentők szóvivője a hirado.hu-nak azt nyilatkozta, hogy péntek délelőtti baleseténél nem tudta elkerülni az ütközést. Rendőrt kellett hívni, mert a vétkes sofőr nem akarta elismerni felelősségét.
A fővárosi szocialisták pótcselekvésnek tartják a budapesti Moszkva tér átnevezését, mert annak átalakítása sokkal fontosabb lenne. A párt aláírásgyűjtésbe kezd.
A Legfelsőbb Bíróság felelőtlennek és átgondolatlannak tartja, hogy 70-ről 62 évre csökkentenék a bírák nyugdíjba vonulásának határidejét, ezért az EU nyilvánosságához fordult. A Fővárosi Bíróság vezetői azonban nem csatlakoznak a felhívásához.
Budapest – Csatára fel! – mondhatnák a magyar jégkorong-válogatott tagjai a szombaton kezdődő divízió I-es világbajnokság előtt. A jégkorongozók úgy festenek, mint akik harcba indulnak.
Sanghaj – Az eredménytelenség miatt egyre feszültebb a hangulat a vasárnapi Forma–1-es Kínai Nagydíjra készülő Ferrarinál. A pánik jeleit lehet felfedezni a csapatnál.
Budapest - Sporttörténelmet írhat az Elek család. A Ferencváros női kézilabdázóinak jelenlegi vezetőedzője, Elek Gábor (40) ugyanúgy a Kupagyőztesek Európa-kupája- (KEK-) diadalig vezetheti csapatát, mint annak idején édesapja, Elek Gyula (79).
A piros fürdőruhás Baywatch-lányok már körberöhögik, de Dawid Hasselhoff nem adja fel: Walesben csípett fel egy gyári munkásnőt, akit állítása szerint türelmes udvarlással hódított meg. Hasselhoff tényleg ráér, ideje mint a tenger: egyetlen filmes felkérése sincs, egy brit tehetségkutatóban vegetál
Műlábat kap Luca, a parlagi sas, amelynek nyílt töréses lábát már nem tudták megmenteni a hortobágyi madárkórházban. Műanyag lábával repülni képes lesz a madár, de vadászni már nem.
Stuttgart - Megkönnyebbült Bruno Labbadia (45), a Stuttgart focicsapatának vezetőedzője. Hajnal Tamás (30) ugyanis meggyógyult, és pályára léphet szombat délután a német élvonalban, a Köln elleni idegenbeli meccsen.
Budapest — Azonnal a helyszínen volt a segítség egy budapesti karambolban, hisz az ütköző autók egyikét az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál vezette.
A 2010-es év legszebb keresztény tematikájú bélyege elismerést nyerte el a Magyar Posta egyik alkalmi bélyegblokkja, melynek bélyegképét a Szentháromság-szobor, a keretrajzot pedig Sopron Fő tere díszíti.
A Pest megyei önkormányzat szerződést bontott a HunGasttal, de visszafizeti adósságait. A tartozások miatt a cég március 3-ától 18 Pest megyei középiskolában, húsvét előtt pedig a speciális bentlakásos iskolákban és szociális otthonokban is beszüntette az étkeztetést.
A NATO egységét hangsúlyozta a tagországok külügyminisztereinek berlini értekezlete után a szövetség főtitkára. Anders Fogh Rasmussen kijelentette: a líbiai válság csak úgy oldható meg, ha Moammer Kadhafi távozik a hatalomból.
Két héttel a boldogító igen kimondása előtt a Buckingham Palota nyilvánosságra hozta Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjének percre pontos lebonyolítási rendjét. Az eseménysor helyi idő szerint 8.15-kor, tehát magyar számítás szerint 9.15-kor kezdődik.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,80 százalékos emelkedéssel, 24.193,64 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt.
Dögunalmas beszédet mondott a gazdasági politikáról Barack Obama. Legalábbis erre következtethetünk Joe Biden alelnök reakciójából. Az Egyesült Államok elnökének helyettese a kamerák előtt szenderedett álomba.
Párizs - Nem volt túlságosan kedves Nicholas Sarkozy francia köztársasági elnök, aki egy bentlakásos iskolát látogatott meg a héten a Bagneres-de-Luchon nevű francia településen.
„A folytatásokkal az a baj, hogy túl akarnak tenni az alapfilmen." Ez néhányszor elhangzik a Sikoly negyedik részében, és már a közepe felé sokan fogják azt gondolni, hogy igen. Nagyon is, de nem feltétlenül a történet miatt, ami mellesleg nem rossz. Végig lehet izgulni, és telitalálat a csattanó
A magyar gazdaság versenyképessége erősödött az Európai Unióhoz és a környező új tagállamokhoz képest – mondta az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének igazgatója.