Afrika déli részén több olyan szúnyogtörzset is felfedeztek, amelyek az eddig ismerteknél jóval fogékonyabbak a maláriafertőzésre, ráadásul ezek a szúnyogok arra is alkalmasabbak, hogy fertőzést okozzanak.
Egyre fiatalabbakat támad meg a halálos kór, a melanóma. Azokban az országokban, ahol felismerték ennek a veszélyeit, a szolgáltatók súlyos büntetést fizetnek, ha 18 év alatti vendégeket fogadnak.
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota szerint Magyarország erőszakkal kívánja újra létrehozni Nagy-Magyarországot. Úgy véli, ez Orbán Viktor valódi célja a kötelező sorkatonaság ismételt bevezetésével.
Számos sebesültet hoztak a felszínre hordágyakon; több mint 80 sebesültje és hírügynökségi jelentések szerint legalább 11 halottja van a fehérorosz főváros egyik metróállomásán történt robbanásnak.
Az Országgyűlés döntése értelmében az új alkotmányban nem szerepel majd a vármegye elnevezés és a gyermekek utáni szavazati jog. Volt név szerinti szavazás és hazaárulózás is a parlamentben, de csak egy ellenzéki javaslatot szavaztak meg.
Valóra vált egy ötéves amerikai kisfiú álma az Egyesült Államokban. Jesse Koczon New Jersey kormányzója szeretett volna lenni, de azt mondták neki, hogy túl alacsony. A sírásáról készül videó bejárta az internetet.
A Szíriában betiltott Muzulmán Testvériség támogatja a hetek óta tartó demonstrációt, de a szervezet elnöke tagadja, hogy részt vesz a megmozdulások szervezésében.
Az erős szél miatt nehézfémeket tartalmazó por került a levegőben Máramaros térségében. Felszólították a környék lakosságát, hogy maradjanak otthon és csukják be az ablakokat.
Tizenhárom év börtönt kapott egy arizonai politikus középkorú felesége, mert három éven keresztül folytatott szexuális viszonyt egy fiatalkorú kisfiúval. A nő 18 éves lánya is molesztálta az áldozatot, az ő ügyében később születik döntés.
Megdöbbentő bejelentést tett Stohl András: az ittas és drogos állapotban közlekedési balesetet okozó színész nem tud további a lelki teherrel együtt élni, így lemond a ValóVilág4 műsorvezetésről.
A francia családot három héttel ezelőtt fogták el az ukrán-magyar határon. A magukra hagyott szülők - akik csak a béranyától született gyermekeiket akarták hazavinni - most a bírósági tárgyalásukra várnak.
Avignonban ma letartóztatták az első nibakot viselő nőt – írja a Connexion. Az Agence France-Presse tájékoztatása szerint a csadort nibakot, parandzsát viselő asszonyokat már Párizs utcáin is kiszűri a rendőrség.
Korábban a bonyolult vizsgálatok hónapokat vettek igénybe, most azonban - tudósok és akadémikusok segítségével - már elegendő pár nap a szakértői vélemény elkészítéséhez.
Míg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület értetlenül áll Semjén Zsolt javaslata előtt, addig a vadászkamara támogja a javaslatot. Az LMP dilettáns puccskísérletnek titulálta a védett madarak kilövösére irányuló törvényjavaslatot.
A szocialisták szerint az 1848-as áprilisi törvények szentesítésének évfordulója idén a Fidesz-KDNP alkotmányjavaslatához érkezett módosító indítványok elfogadásával fekete nap lett, amely a jogok kiterjesztése helyett jogszűkítést hoz, nemzeti egység helyett a nemzetet megosztó új konfliktusokat teremt.
Robbanás történt hétfőn a fehérorosz főváros metrójában - jelentette a RIA orosz hírügynökség. Legalább 11-en életüket vesztették. A kormány hivatalosan is bejelentette, hogy terrortámadás volt.
A bolíviai Cochabamba városban szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg az előzetes meghallgatás az ügyben, amelyben a néhai Eduardo Rózsa-Florest és társait, köztük Tóásó Elődöt, valamint további több mint 30 embert azzal vádol az ügyészség, hogy szeparatista csoportot hoztak létre a kormány és a demokrácia destabilizálásáért, illetve polgárháború kirobbantásáért.