A Ford felmérte a legnépszerűbb autószíneket. Európában is ugyanaz az eredmény született, mint itthon, legjobban a fehér, az ezüst, és a fekete autókat kedvelik a vásárlók
A brit kormány Líbia londoni nagykövetségének öt diplomatáját utasítja ki, köztük a képviselet katonai attaséját. A brit külügyminiszter szerint ha az 5 líbiai Nagy-Britanniában maradna, veszélyt jelenthetne a nemzetbiztonságra. A szövetségesek továbbra sem döntöttek a líbiai felkelők felfegyverzéséről. A közös álláspont az, hogy nem állítják Kadhafit bíróság elé, ha lemond a hatalomról.
Magyarország – Ha az ön számára fontos az egészséges táplálkozás, bizonyára meg sem fordult még a fejében, hogy hot dogot egyen vagy bacont ropogtasson, ha sült csirkehús is van a terítéken. De biztos, hogy vakon bízhatunk a fehér húsban?
Valóban nem egy közönséges parasztlakodalomra számíthatnak azok a szerencsés kivételezettek, akik nemrégiben meghívót kaptak Vilmos herceg és Kate Middleton április 29-i álomesküvőjére.
Budapest — Máris zajlik a számolgatás, milyen eredmények szükségesek ahhoz, hogy együttesünk másodikként zárja az Eb-selejtezőket, s így playoff-mérkőzésen küzdhessen meg (egy másik csoport másodikával) az Európa-bajnokságra jutásért.
Sokaknak Johnny Depp poszter virított a falán, amikor Düki még pelenkás volt. Most mindketten ringbe szállnak a legszexibb pasi címért. De ez a portré csak Dükiról fog szólni.
A múlt hét végéig 74-en haltak meg influenzával összefüggő megbetegedés következtében Magyarországon a mostani szezonban. A megbetegedések gyakorisága már csak Pest megyében haladta meg a járványküszöböt.
Az ismert embereknek is haladniuk kell a korral. Az interneten bárki megoszthatja a gondolatait a világgal, ehhez elég, ha blogot vezet. A politikusok, filmcsillagok, híres sportolók bejegyzéseire milliók figyelnek oda, néha az írások hatalmas botrányt kavarnak.
Fukusima - Egy egész vagyont, napi 230 ezer forintos fizetést ajánlottak fel azoknak a munkásoknak, akik a japán cunamiban megsérült fukusimai reaktorban dolgoznak.
Bridgend - Harmincnyolc beteget fertőzhettek meg kergemarhakórral több walesi kórházban, a felügyeletüket ellátó egészségügyi hatóság most levélben értesíti a károsultakat a veszélyről.
Budapest – Akár állig felfegyverkezhet az ország jövőre? Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának azt mondta, az új alkotmány lehetőséget ad az embereknek arra, hogy a bűnözőkkel szemben „rendőrségi erőn túl önvédelmet is gyakorolhassanak".
A vidékfejlesztési miniszter a kabinet döntése után elmondta: elindítják az agrár forgóeszköz hitelprogramot; ezt várhatóan a banki termékek április végi elkészülte után vehetik igénybe a gazdálkodók.
Moszkva – Mélyponton Putyin népszerűsége. Ha az orosz miniszterelnök mostanában indulna a választásokon, a válaszolók 70 százaléka ellene szavazna – ez derült ki az orosz parlamenten kívüli ellenzék felmérése során.
Ábel Anita és Deutsch Anita is az olvasás mellett tették le voksukat, amikor egy gyermekkönyv bemutatóján beszéltek arról, mennyire fontos, hogy gyermekeik mindennap halljanak mesét és zenét.
Komlón mintegy száz lakásban korlátozták a távfűtést és vízszolgáltatást a tartozások miatt. A városban a hidegvíz, a meleg víz, a távfűtés és a lakbértartozások együttes összege eléri a 800 millió forintot.
Feljelentést tett Hende Csaba honvédelmi miniszter a Legfőbb Ügyészségen a tárca két cégénél, a HM Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-nél, valamint a HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft-nél 2005 és 2010 között elkövetett visszaélések gyanúja miatt.
Ingyen kapott egy vadonatúj iPad 2-t Barack Obama. Az Egyesült Államok elnökének ráadásul azt sem kellett megvárnia, hogy a boltokba kerüljön az új táblagép, már február óta használhatja az alig egy hete megjelent iPad-et.
Gyorsan törnek előre a Kadhafihoz hű erők Líbiában; Rasz-el-Unúf után most Brega városát foglalták vissza. Eközben a Bregától 80 kilométerre fekvő Adzsdábíja térségéből is ágyúzás hangját lehetett hallani – a városból menekül a lakosság. A líbiai vezetőhöz hű csapatok már taposóaknát is bevetnek a harcokban.
Hetvennégy ember, köztük három 5 évnél fiatalabb kisgyermek halálát okozta az influenza ebben az idei influenzaszezonban – közölte az ÁNTSZ. A 12. heti összesítés szerint négyen a B, hetvenen pedig az A(H1N1)-be haltak bele.
GYőR-PANNONHALMA - Ne tegyék sírba a kislányomat! Vivikém! – üvöltött a fájdalomtól Hajni (39), annak a gödörnek a szélén, amely szerdán örökre elnyelte kislányát, Csathó Vivient (†14).
A tervek szerint valamennyivel 200 forint alatt rögzítenék az árfolyamot, amely alapján törleszteni kell a hitelt. A felhalmozódó különbözetet egy forintszámlán helyeznék el és csak később, 3-4 év után kellene törleszteni.
A hétvégén kezdődött meg a Családok Hete; ennek keretében egy hétgyermekes csíkszeredai, valamint egy székely család tett állampolgársági esküt a Parlamentben.
Hónapokkal ezelőtt poénból jelentkezett a David Guetta által meghirdetett énekversenyre Dukai Regina, de azt álmában sem gondolta volna, hogy meg is nyeri. Pedig így történt, így május elején Londonban találkozik a világsztár dj.-vel, aki még egy bulijára is elviszi a magyar hírességet. Regina egyébként nemcsak énekével szeretné lenyűgözni Guettát, erre a nagy alkalomra ugyanis még egy saját…
Minden idők egyik legfiatalabb hazai énekesnője debütál a VIVA-n. Zorka még csak 13 éves, de hangjával máris lenyűgözte a szakmát. Első videoklipje holnap debütál a Viva zenecsatornán.
Haidegger Tamás a fiatal tehetségek innovációs versenyén lett fődíjas Reimsben. A kutató a kézfertőtlenítés minőségét jelző Stery-Hand elnevezésű találmányával érdemelte ki az elismerést.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia médiaügyekért felelős püspöke szerint az egyháznak társadalmi súlyának megfelelően kell megjelennie a közszolgálati médiában. Az MKPK szakértői a közeljövőben kidolgozzák észrevételeiket a Közszolgálati Kódexhez.
Több százan demonstráltak Bassár el-Aszad szíriai államfő beszéde után Latakia kikötővárosban; szemtanúk szerint a katonák tüzet nyitottak, de egyelőre nem tudni, hogy az ellenzéki demonstrálókra vagy a levegőbe lőttek.