Hiába halt meg évtizedekkel ezelőtt Marilyn Monroe, ő az a nő, akivel a legtöbben még ma is szeretnének személyesen megismerkedni, és eltölteni egy forró éjszakát.
Új hagyományt teremtve, a szilva és az abból készült hungarikum, a szilvapálinka játssza a főszerepet a VI. Budapesti Pálinkafesztiválon, május 5-8 között.
A parlament alkotmányügyi bizottsága nem támogatta azt a módosító indítványt, amely elvetné a vármegye kifejezést az új alkotmányra vonatkozó kormánypárti javaslatból.
Az Európai Unió központi intézményei nem tudtak megállapodni az új élelmiszerekre vonatkozó rendeletről, elsősorban annak az állatok klónozásával foglalkozó részéről - jelentette be Brüsszelben az EU magyar elnöksége.
Eltűnt a hurráoptimizmus a magyar futball világából a pénteki, megalázó vereség után. A ma esti, Hollandia elleni visszavágóra már azzal a céllal utazott ki a válogatott, hogy tisztesen helytálljon.
Az MSZP országgyűlési frakciójának humánpolitikai kabinetje konferenciát szervezett a témában, melyen pedagógusok, civil szervezetek vezetői is elmondták véleményüket.
Szlovákia kiadja Jozef Rohácot Magyarországnak - döntött kedden a Nyitra Megyei Bíróság nyilvános ülésen. Az érintett a döntést azonnal megfellebbezte, így a végső szót a szlovák legfelsőbb bíróság fogja kimondani.
Szaftos botrány robbantott ki egy Mahatma Gandhi szexuális életet taglaló új könyv, amelynek szerzője állítja, hogy a szellemi vezető biszexuális volt és évekig egy német testépítővel élt.
Kína 1999-2003 közötti hatodik helyéről 2004-08 közötti részvételével a második helyre került az Amerikai Egyesült Államok mögött, ezzel megelőzte Japánt
A vád szerint a fiatal arra készült, hogy 22 ember életét kioltsa egy bevásárlóközpontban, Somogyi Ábel arra a kérdésre, hogy bűnösnek érzi-e magát azt mondta: erre nem szeretne válaszolni, mivel a vád nem törvényes.
Viszonylag gyorsan kiérkezett a minneapolisi rendőrség abba a bevásárlóközpontba, ahová nem sokkal azelőtt közszeméremsértés miatt riasztották. A rendőrök egy alvó embert találtak a vécén, bokáig letolt nadrággal és alsóneművel.
Visszavonta a Központi Statisztikai Hivatal a reggel közölt a "Foglalkoztatottság és munkanélküliség, 2010. december-2011. február" című gyorstájékoztatót - tette közzé a statisztikai hivatal délután.
Minden idők legizgalmasabb és legpikánsabb kiállításába pillanthat bele, aki felkeresi Keszthelyen a Középkori Erotikus Panoptikumot. A világon egyedülálló tárlaton életnagyságú figurák mutatnak be hajmeresztő szerelmi aktusokat.
Balassagyarmat — Nagyon sajnálom, ami történt! Ma is szeretem Kittit, ő volt a legfontosabb az életemben – zokogott fel F. László (29) kedden a Nógrád Megyei Bíróságon, büntetőperének első tárgyalási napján.
Gdynia -- Dariusz Michalczewski (42) "vagyonbevallást" tett a Bildben. A lengyel-német félnehéz-, illetve cirkálósúlyú korábbi profi ökölvívó, aki 1994 és 2003 között 28-szor védte meg világbajnoki címeit, Gdyniában él. Barbara (30), a harmadik felesége és Darek, a másfél éves kisfia alkotja mostani családját.
Tudom! Tudom! Már sokszor hangoztatta ez a csodás tiró, hogy nem koncertezik többet, hogy irányt vált, hogy feloszlik, azután a következő évben újra jöttek a Szigetre, de ez most tényleg komolynak tűnik.
Letartóztattak egy férfit New Jerseyben, aki egy Burger Kingben megerőszakolt egy hamburgert. Rodney Dawleyt az alkalmazottak érték tetten, amint a kezében a szendviccsel éppen önkielégítést végzett.
Amszterdam–Torino – A kedd esti Hollandia–Magyarország labdarúgó-Európa bajnoki selejtező mérkőzés 5-3-as eredményétől függetlenül az biztos, hogy a magyar együttesben akadt olyan játékos, aki többszörösen is bizonyítani akart.