Emerson 5 hónapos és nem igazán tud mit kezdeni édesanyja orrfújásával. Minden bizonnyal horrorisztikusnak tűnik neki, mert igen ijedt képet vág a „bizarr” hang hallatán, ugyanakkor pár másodperccel később nem tudja abbahagyni a nevetést.
A földönkívüliek sikeresen ostromolták a március 11-én induló mozis hétvégén az észak-amerikai mozik jegypénztárait: A Föld inváziója - Csata: Los Angeles című film 36 millió dolláros (több mint 7 milliárd forintos) bevétellel hódította meg a kasszasikerlista csúcsát
Egy török származású hajóépítő, Türk István a saját kezűleg készített szerszámokkal kelti életre Siófokon az ősi, balatoni vitorlás révkompot. A mester egykoron Lukács „Radu” faesztergályos és világhírű pankrátor tanítványa volt.
A hat Perzsa-öböl menti országot tömörítő politikai szervezet vezetője közölte: Katar és az Egyesült Arab Emírségek továbbra is részt vesz a Líbia elleni nemzetközi katonai szövetségben, de az akciónak csak a civilek védelme lehet a célja.
Nemrégiben még arról szólt a pletyka, hogy Renée Zellweger és Bradley Cooper összeházasodnak, most azonban a People Magazin forrásai szerint szakított a sztárpár.
Mindig is sejtettük, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Robert Zemeckis és Simon Wells új közös filmjében a marslakók földi édesanyákat rabolnak el!
A szocialista párt célja, hogy aktívabb kapcsolatot alakítsanak ki a helyi közösségekkel és a választópolgárokkal - közölte Mesterházy Attila. Szerdán kezdenek.
Amióta értelemmel bír az ember, azóta keresi a hosszú élet titkát. A legújabb kutatások szerint matuzsálemi korra leginkább az számíthat, aki sokat dolgozik, és nagy családról gondoskodik.
A világ leghíresebb jegesmedvéjét, a klímaváltozás elleni harc jelképét, de legfőképp több millió gyermek és felnőtt kedvencét gyászolta Berlin és egész Németország. Az alig több mint 4 éves Knutot szombat délután mintegy 600 látogató szeme láttára teljesen váratlanul, tragikusan és megmagyarázatlanul érte a halál.
Váratlan fordulatot vett hétfőn a Cozma-ügy tárgyalása a Veszprém Megyei Bíróságon; Raffael Sándor elsőrendű vádlott közölte: megszúrt valakit a veszprémi Patrióta lokál előtt 2009. február 8-án hajnalban.
Budapest - Gátlásaikkal együtt a ruháikat is ledobták az Éden Hotel bombázói, akiket néhány nap után már nemcsak a kamerák, de még a körülöttük ólálkodó fiúk sem zavarták meg a meztelenkedésben.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormánypárti képviselőcsoportban messze többségben van az az álláspont, hogy az önkormányzati tisztséget viselők ne lehessenek országgyűlési képviselők is.
Két rendkívül durva helyesírási hibát is elkövetett Schmitt Pál abban a köszönő üzenetben, amelyet a hegyeshalmi Paprika csárda személyzetének írt. Még saját titulusát sem tudta helyesen leírni. Elemi, 3. osztályos bakikat vétett.
"Adósságnyomás-mérőt" indított honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium. A rendszeresen frissített adósságmutató Magyarország aktuális GDP-arányos adósságát jelzi.
A Der Spiegel című német hetilap három fotót hozott le az amerikai katonák kegyetlenkedésének bemutatására. A fényképek közlését a washingtoni védelmi minisztérium meg akarta akadályozni.
Álomesküvő, álomruha, álomférj. Tudom, hogy ha egy nő ráveszi a pasiját, hogy házasságra adja a fejét, akkor a tökéletes jelzőt szeretné elé, nem pedig a humorosat. Na jó, ezzel talán mi férfiak is így vagyunk. Azonban az élet ennél sokkal viccesebb forgatókönyvíró. Édesen szunyókáló pillangók, rossz kezekbe került fényképezőgép, túlságosan kitárulkozó menyasszony, kukkot sem értő vőlegény.…
Nehéz elhinni, de Marc Jacobs már tíz éve örvendeztet meg minket a saját kollekcióival. Az évforduló alkalmából Jacobs egy limitált szériával állt elő, benne az elmúlt évek legemlékezetesebb darabjai.
A szolgálaton kívüli budapesti rendőröknek áprilistól jegyet kell váltaniuk a BKV-járatokra, mert a BKV és a rendőrség nem tudott megállapodni abban, ki fizesse a szolgáltatás után járó áfát.