Rákóczifalva – Rejtélyes körülmények között tűnt el, de felbukkanása is legalább akkora talány! Mint arról a Blikk beszámolt, Gorannak, a több százezer forint értékű ausztrál pásztorkutyának február 22-én veszett nyoma.
A rendőrség megszüntette a nyomozást a Kecskeméten tavaly november 1-én meghalt kismama ügyében, a család ügyvédje szerint, ha az anyát megcsászározták volna, akkor még ma is élhetne.
Az anya terhessége 36. hetéig dönthet, de az otthonszülést nem támogatja majd a társadalombiztosítás. A kormány rendeletet alkotott az otthonszülés szabályairól.
Szörnyű autóbaleset áldozata lett a 21 éves Louise Davies az angliai Gloucestershire-ben. A lány szülei teljesen összeomlottak, hiszen öt éve hasonló körülmények között veszítették el fiúkat, az akkor 23 éves Gareth-et.
Légitámadás érte a Brega városát, ahol a Kadhafihoz hű erők és a lázadók egyelőre bizonytalan kimenetelű harcot vívnak. Közben az ellenzékiek felhatalmazást kértek az ENSZ-től egy, a zsoldosok elleni légitámadásra.
A líbiai vezető szerint nem is ő kormányozza az országot, hanem a népi bizottságok. Kadhafi egy nagygyűlésen kijelentette: nem elnök, tehát nincs miről lemondania.
The Budapest Municipal Court trial of Győrgy Budaházi was the scene of much drama today, as the proceedings were interrupted by a bomb threat that forced the evacuation of the courtroom. Earlier, Budaházy's appearance in court had been greeted by applause from the gallery, which included Ms Krisztina Morvai, a non-attached Member of the European Parliament who campaigned for the Jobbik Party in…
Különiskolát indítanak csivaváknak, ezek a kis testű ebek ugyanis nehezebben tanulnak nagy kutyák mellett. Sőt a nekik indult tanfolyam egyik főtárgya: hogyan viselkedjenek a nagyok között.
Miskolc - Óriások segítségével készül Kunkli Tivadar (46) élete meccsére, Bob Sapp (36) ellen. A pályafutása során 390 összecsapásából 389-et megnyerő magyar utcai harcos és thai box-legenda „Dávid és Góliát" küzdelmére készül április 30-án, a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő K-1-gálán.
Az alumínium keréktárcsákat gyártó Otto Fuchs Hungary egy hónapon belül 187 munkatársától válik meg. Az információt az üzemben sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták.
Budapest - Zokogva ölelte át szeretteit szerdán délután Gy. Máté (25), miután a hétfőn őrizetbe vett fiatalt elengedte a rendőrség a Gyorskocsi utcai fogdából.
Braintree — Valódi személy ihlette a Shrek animációs sorozat népszerű ogréját. Maurice Tillet 1903-ban született Massachusetts államban, kamaszkorában támadta meg a ritka genetikai betegség, amitől egyes csontjai gyorsabban nőttek, ez okozta méreteit és deformitását.
A külügyminiszter szerint az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján reális esély van arra, hogy a soros elnökség végére megerősödik az európai gazdasági kormányzás.
Egy 43 éves Natalie Portman-rajongó férfi beült egy lettországi moziba, hogy végre megtekintse a Fekete Hattyú című filmet. Ám nem sejthette, hogy ez lesz élete utolsó mozija. Egy másik mozirajongót ugyanis annyira zavart a férfi hangos zörgése, melyet a pattogatott kukoricája majszolásával okozott, hogy a vetítés végén gyakorlatilag kivégezte.
Párkány ‒Virágzik a bevásárlóturizmus! Amint valami olcsóbban kapható a szomszédos országokban, képesek vagyunk azonnal nekivágni, és nagy tételben bevásárolni az adott árucikkből.
Sztrájkbizottság alakult a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában. Az érdekvédők ugyanis a második bértárgyaláson sem jutottak egyezségre a munkaadóval.
Expectant mothers will be able to choose where they give birth until the 36th week of their pregnancies, however home births will not be covered by social security. The government is expected to reveal new legislation regarding home births soon.
Azt mondják, hogy az „Élet könyvét" keleten pálmalevelekre írva őrzik. Ebben a könyvben az összes lélek története megtalálható, akik valaha éltek a földön.
Az év legfontosabb lakberendezési szakkiállítását idén március 4. és 6. között rendezik meg a szokásos helyszínen, a Műcsarnokban. Ha érdekelnek a hazai divat legújabb vívmányai vagy bolonodulsz a művészetért „belső” fokon, ott a helyed!
Budapest — Aki most keresi álmai otthonát, vagy csak tervezgeti a lakásvásárlást, és már most az előtakarékosság legjobb lehetőségeit keresi, most hét végén megtalálhatja a megoldást a Fundamenta Lakásvásáron.
Nyíregyháza — Az biztos, hogy nem a szépségéért szeretik gondozói a helyi állatkert legújabb lakóját, „aki" rettentően ronda. Ám Bonito (5), az orrszarvúleguán igazi ritkaságnak számít, így senkinek sem hiányzik, hogy szép is legyen.
Ősztől immár négy svájci város érhető el Ferihegyről: Genf, Zürich és Bázel mellett Bern is. A fővárosba a Sky Work Airlinesszal lehet repülni vasárnap és hétfőn.
Levendula színű ruhában parádézott Joan Collins az Oscar-díjkiosztón. Nagyon csinos volt a 77 esztendős színésznő, de egészségügyi szempontból mindenképpen rossz döntésnek bizonyult a kollekció.
Óriási bulikkal ünnepli 60. születésnapját a volt korálos Balázs Fecó (60); augusztusban Sitkére várja rajongóit, október 21-én pedig a Papp László Budapest Sport arénába. A kőfalak leomlanak szerzője és előadója súlyos szívműtéte után nem is gondolta volna, hogy 60 évesen együtt ünnepelhet majd 13. éves kisfiával, Fecóval.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete fogyasztóvédelmi eljárásai során több esetben jelentősen túllépte a jogszabályban előírt ügyintézési határidőt - ezt állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.