Sendai - A hatalmas erejű pénteki földrengés és cunami után most már atomkatasztrófa ellen folyik a harc Japánban, és természetesen a romok eltakarítás és a túlélők kutatása is folyamatban van.
Több mint 2100 milliárd forintnyi készpénzt van forgalomban, amire alaposan ráfizetünk. 103 milliárdot spórolnánk, ha a nyugat-európai országok átlagának megfelelően fizetnénk készpénz nélkül
Bogota ‒ Hivatalosan is sztárpárrá lépett elő Shakira (34) és Gerard Piqué (24), a Barcelona világbajnok focistája. A kolumbiai énekesnő és a Bajnokok Ligája-győztes védő eddig azt a választ adta a szerelmükre vonatkozó találgatásokra, hogy csak barátok.
Több mint 2100 milliárd forintnyi készpénzt van forgalomban, amire alaposan ráfizetünk. 103 milliárdot spórolnánk, ha a nyugat-európai országok átlagának megfelelően fizetnénk készpénz nélkül
A halottkém jelentése szerint még élt a csecsemő, amikor anyja levágta a fejét. Az amerikai nő recés késsel vitte véghez borzalmas tettét, és a „használat” után elmosta.
Budapest — Kerítőnek állt Czanik Balázs (29). A fitnessguru Benkő Dánielnek (63) szeretett volna segíteni, hogy párt találjon magának, ezért elhívta ingyen tornájára, hogy Benkő kedve szerint válogathasson a több száz tornázó lány közül.
Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester köszöntőjében azt mondta: a honosítással a csángó magyarok évszázados kirekesztettsége szűnik meg, és magyarsághoz tartozásuk megkérdőjelezhetetlenné válik.
BUDAPEST – Egy ötéves kislány anyukájaként jelentkezett a Blikk szépe versenyünkre Prikrill Zsuzsi (28), aki évek óta dolgozik már az éjszakai életben.
Olli Rehn pénzügyi biztos szerint egyértelműen jó irányba mutatnak a bejelentett pénzügyi intézkedések. A londoni pénzügyi elemzők pedig a konszolidációs csomag szerkezetét dicsérték.
Bár a baleset bekövetkeztének valószínűsége általában kicsi, a problémák jelentkezésekor példátlanul nagy kockázatokkal kell számolni - írta közleményében az ellenzéki párt.
A Jobbik elnöke a budapesti Deák téren tartott március 15-i ünnepségen azt mondta: a kormány Széll Kálmán Tervét az első tavaszi szellő elfújja majd, ezért pártja elkészítette a IV. Béla programot, amely alternatívát nyújt Magyarország problémáinak megoldására.
A terhességet is titkolta a sztárpár, úgyhogy egyesek szerint nem is olyan bizarr, hogy csak hét hónappal a világrajövetele után árulták el kislányuk nevét.
Kisorsolták az 56. Eurovíziós Dalfesztivál fellépőinek sorrendjét Düsseldorfban. Wolf Kati a 15. előadó lesz, aki elénekelheti dalát a május 10-i első elődöntőn.
A magyar miniszterelnök-helyettes azt mondta: létezhet számtalan véleménykülönbség, lehetnek személyes ütközések, különböző felfogások, de a nemzet szolgálatában, a nemzet iránti hűségben nem lehet különbség köztünk.
A Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője a nemzeti ünnep alkalmából beszélt a településen. A Heves megyei faluban március eleje óta járőröznek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai.
Noha az orvosok szerint nincs ok aggodalomra Cesar Luis Menotti egészségi állapotát illetően, egyesek attól tartanak, hogy az ismert labdarúgó-szakember tüdejét megtámadta a gyilkos kór.
A tüntetés főszervezője szerint a rendszerváltás óta ez volt a legnagyobb civil megmozdulás; a demonstrációt a Facebookon szervezték a szólásszabadságért.
Kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást a rendőrség, miután pénteken sérülésekkel és fagyási nyomokkal vittek orvoshoz egy ötéves vecsési kislányt a szülei - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem is gondolnánk, hogy azok a firkák, amiket egy-egy előadáson, megbeszélésen, tévézés vagy éppen telefonálás közben rajzolgatunk, bizony sok mindent elárulnak személyiségünkről, adottságainkról.
BUDAPEST — Mintha a kutyát sem érdekelné a kormányfő beszéde! Legalábbis a Nemzeti Múzeum lépcsőjén az Orbán Viktor előtt álló százak közül senki nem figyelt rá, szinte tüntetőleg hátat fordítottak a szónoknak, ám annál lelkesebben tapsoltak.
Az újabb, de nem végleges hivatalos jelentés szerint bizonyítottan 3373 halálos áldozata van a Japánt pénteken megrázó földrengésnek és a nyomában pusztító cunaminak.
Meglehetősen harcias beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-ei ünnepségen, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, nagy tömeg előtt. Kemény szavakkal illette a kormányfő Brüsszelt és Németországot is.
A Transformers harmadik részének sztárja modellből lett színésznő, ám közel sem érzi biztosnak a sikert: tudja a szépség itt már nem elég. Párja, Jason Statham tartja benne a lelket.
Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára őrzi azt a két fonográfhengert, melyekre Kossuth Lajosnak az aradi vértanúk emlékművének felavatására szánt ünnepi beszédét rögzítették. Hallgasson bele!
Barcelona — A 2010-es világbajnok a teszteket sem lazsálta el. A Forma–1-es vébésorozatot tavaly megnyerő Sebastian Vettel (23) az idei küzdelmeket felvezető tizenhat gyakorló tréning közül négyet megnyert, s ezzel a Red Bull Racing német pilótája lett 2011-ben az edzéskirály. Kezdhetnek félni tőle a riválisok.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága szerint rendkívül népszerűek voltak a március 15-i események.
Szili Katalin is benyújtotta alkotmányjavaslatát a parlamentnek kedden; a független képviselő a Fidesz-KDNP képviselői után a második, aki alaptörvény-tervezetet terjeszt a Ház elé.
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának rendkívüli összehívását kezdeményezte kedden a japán fukusimai atomerőműben bekövetkezett súlyos helyzet miatt Oláh Lajos, a bizottság szocialista alelnöke.
Meglehetősen harcias beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-ei ünnepségen, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, nagy tömeg előtt. Kemény szavakkal illette a kormányfő Brüsszelt és Németországot is.
München – Elmaradt a bosszú, vert helyzetből múlta felül a Bayern München labdarúgócsapatát az Internazionale. A két gárda tavaly a Bajnokok Ligája fináléjában futott össze egymással, akkor 2-0-ás sikerük után az olaszok emelhették a magasba a kupát.