2011. február 10. csütörtök

febr. 10
19:34
Petíció Vaj­na ellen (Blikk)
Budapest ‒ A magyar filmgyártás nagyjai, köztük Jancsó Miklós, Hajdu Szabolcs, Mészáros Márta, Mundruczó Kornél egy közösen aláírt beadványban tiltakoznak Andrew G. Vajna kinevezése ellen.
febr. 10
19:39
Több embert tartottak rabszolgasorsban: vádat emeltek a házaspár ellen (hirado.hu)
A férj elsőrendű vádlottként, míg a feleség - aki tudott a sértettek fogva tartásáról és annak körülményeiről - másodrendű vádlottként áll majd a bíróság elé
febr. 10
19:41
Március végére pénzhez juthatnak az iszapkatasztrófa károsultjai (hirado.hu)
A beérkezett kárigényeket jelenleg a négyfős önkormányzati kárrendezési és újjáépítési csoport vizsgálja - közölte Devecser polgármestere
febr. 10
19:48
Félmeztelen képeket küldött magáról a képviselő (BorsOnline)
Félmeztelen képeket küldözgetett magáról egy képviselő egy internetes apróhirdetési oldalon. A republikánus politikus, Christopher Lee a honlapon elváltnak hazudta magát. A botrány gyorsan végigsöpört az Egyesült Államokon, a képviselő pedig alig pár órával később bejelentette lemondását.
febr. 10
19:48
Eszter és András nyert a médiában (Blikk)
Budapest - Az élet sűrűjében dolgozó újságírókat választottak meg olvasóink 2010 médiaszemélyiségeinek.
febr. 10
19:50
Dráma! Hetedikről ugrott a mélybe a bácsi (Blikk)
Budapest - Felkavaró képsorokat rögzített egy olvasó-riporterünk tegnap reggel. Egy férfi a panelház hetedik emeletéről zuhant ki, és  szörnyethalt.
febr. 10
19:52
Ártatlanul ült volna (Blikk)
Bácsbogod - A gyermekei­ért bármit megtesz Kiss Friderika, még azt is, hogy olyan bűnt vall magáénak, amit sosem követett el.
febr. 10
19:57
Bilincs kattant a kétszáz rendbeli csalással vádolt férfi csuklóján (hirado.hu)
A férfit azzal gyanúsítják, hogy az országban több helyen, különböző hirdetési újságokban hitellehetőséget kínált, erre hivatkozva emberektől pénzt csalt ki, ügyintézés azonban nem történt
febr. 10
20:06
Félmeztelenül izzadnak a sárga villamoson (BorsOnline)
Nem mindennapi wellness kikapcsolódásra invitál egy olasz cég. A vállalat azt szeretné bebizonyítani, hogy a tömegközlekedés nem is olyan stresszes, mint ahogyan azt sokan gondolják.
febr. 10
20:15
Obama: Egyiptom az átalakulás pillanatát éli át (hirado.hu)
Amerika elősegíti a rendezett átmenetet - közölte Barack Obama
febr. 10
20:17
Fegyveres rablás a XI. kerületben (hirado.hu)
Egy kisboltot rabolt ki a férfi
febr. 10
20:33
Mubarak az alkotmányos feltételekről fog beszélni? (hirado.hu)
A dubaji hírtévé idézett egy meg nem nevezett forrást is, amely kilátásba helyzete, hogy "a hadsereg cselekedni fog", ha a tiltakozók elutasítják a hatalom átruházását Omar Szuleimán alelnökre
febr. 10
20:51
Oktatási ügyekben is vita volt a Fidesz-KDNP tanácskozásán (hirado.hu)
Sajtóhírek szerint az oktatással kapcsolatos, koncepcionális jellegű vita ismét Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán, a parlament oktatási bizottságának elnöke között alakult ki
febr. 10
21:09
Estére kicsit összeszedte magát a forint (hirado.hu)
Röviddel 20 óra előtt 272,20 forintot ért egy euró
febr. 10
21:18
Mubarak végleg búcsút int? (BorsOnline)
Az elnök vélhetően Omar Szulejmánnak adja át a hatalmat. Az amerikai hírszerzés (CIA) már a csütörtökön délután világgá kürtölte: Mubarak 30 év után távozik
febr. 10
21:18
Ezekért a mellekért a kopaszságot is vállalta Travolta (Blikk)
A Párizsból szeretettel című film igazi popcornmozi, a franciáktól megszokott észvesztő akciójelenetekkel és az átlagosnál dögösebb női főszereplővel. John Travolta két éves csúszással európai vakációja a magyar mozikba is megérkezett
febr. 10
21:20
Csoki csodák édesszájúaknak (Blikk)
febr. 10
21:27
Megnyílt a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (hirado.hu)
A Berlinale Ethan és Joel Coen A félszemű című westernjével nyitott csütörtökön este
febr. 10
21:29
Elpusztulhat egy félezer éves különleges szőlőtőke (hirado.hu)
Az időjárási viszontagságokat és háborúkat századokon át túlélő öreg szőlőtőkét most egy ismeretlen tettes vagy tettesek szétvagdalták
febr. 10
21:45
Gyilkosság Kőbányán (hirado.hu)
Sajtóhírek szerint a középkorú áldozat testén több sérülést is találtak
febr. 10
22:03
Brazíliában meghúzzák a nadrágszíjat (hirado.hu)
Dollárban számolva 30 milliárdos megszorítást vezet be a kormány az infláció letörése és az állami túlköltekezés miatt
febr. 10
22:12
Mubarak: most kezdődik a békés hatalomátadás (Blikk)
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök bejelentette, hogy most kezdődik a békés hatalomátadás és a nemzeti párbeszéd.
febr. 10
22:21
Mubarak átruházza a hatalmat alelnökére, de nem mond le! (Frissítve) (hirado.hu)
Mubarak beszéde után Omar Szuleimán is beszédet tartott. Az alelnök elmondta: "minden tőlem telhetőt megteszek a hatalom békés átmentéért". Továbbá Szuleimán felszólította a Tahrír téren lévő tüntetőket, hogy menjenek haza és álljanak újra munkába. A tüntetők dühösek, amikor kiderült, hogy Mubarak nem távozik a hatalomból azonnal, sokan levették cipőjüket, és lóbálni kezdték az elnök beszédét…
febr. 10
22:30
Ragaszkodik hatalmához Mubarak (BorsOnline)
Hiába táncoltak örömükben a Tahrír téri tüntetők Mubarak elnök nem a lemondását jelentette be, hanem azt, hogy a választásokig marad ő az elnök
febr. 10
23:15
Sarkozy konzultációt kezdeményez a sztrájkoló igazságügyi dolgozókkal (hirado.hu)
Az elnök szeretné megtudni az elégedetlenség okait

Keresés