Ma jelenik meg Moldova György Az utolsó töltény 10. című műve, amely a József Attila-díjas író önéletrajzi könyvsorozatának utolsó darabja. Az önéletrajzi töredék befejező része hét évig készült.
Sosem indult még ilyen per Magyarországon: egy férfi bíróságon követeli volt élettársától a nô mellnagyobbító műtétének árát. Elvira szerint ura erőszakolta ki az operációt.
A nyugati vonalakon 5-10 perces késések vannak, de a főváros és Székesfehérvár között 20-25, a főváros és Esztergom között 30-40 perces késésekkel kell számolni
MAGYARORSZÁG – Ez aztán a nem mindennapi jelmez! Mészáros Tibor (38) és barátja, Schoek Ádám (33), jobb dolguk nem lévén, ilyen maskarában búcsúztatták a telet.
A Szaturnusz tavaly került napéjegyenlőségi pozícióba, és a Hubble egyedülálló lehetőséget kapott, hogy megfigyelje a bolygót, mikor mindkét pólusa látható
Földönkívüliek ostromolják a 80 éves Nelli nénit. Egy Závár névre hallgató idegen már többször megműtötte az idős asszonyt, aki az amerikai űrhivataltól, a NASA-tól vár segítséget.
Beyoncé Knowles nagy durranásnak szánja következő videoklipjét, amely az Alicia Keysszel közös duettjéhez készül. A két énekesnő Brazíliába utazott, hogy a riói karnevál forgatagában vegyenek fel néhány jelenetet.
Mint Pilátus a credóba, úgy kerülhetett Fábry Sándor a Fonogram díjkiosztójára. A showman SP-nek adta át az év felfedezettjének járó szobrocskát, de elszólta magát: fogalma sincs, kicsoda SP.
Országszerte nehezíti a közlekedés az időjárás, van ahol a hó, és van ahol az útra fagyott eső miatt csúszkálnak az autósok, szakemberek azt tanácsolják, csak az keljen útra, akinek nagyom muszáj
Székkel kezdte el verni a családját egy részeg férfi Mezőfalván. A perpatvarnak egy baseballütő vetett véget, a veszekedésben a családfő és élettársa sérült meg.