2010. november 17. szerda

nov. 17
12:18
Szalai Ádám: gólt lövök! (BorsOnline)
Sikerben bízik a ma esti, Litvánia elleni barátságos találkozón a magyar futballválogatott ügyeletes gólfelelőse, Szalai Ádám, aki ezúttal is eredményességre törekszik.
nov. 17
12:18
Milliárdos kincset talált egy mezőn az óvodás (Blikk)
Véletlenül talált rá egy hároméves kisfiú Nagy-Britannia egyik legértékesebb aranykincsére.
nov. 17
12:18
Harry Potter sírja zarándokhellyé vált Izraelben (Metropol)
Idegenforgalmi zarándokhellyé vált egy brit katonai temető Izraelben, ahol Harry Potter 1939-ben elhunyt angol közlegény sírja áll.
nov. 17
12:24
Egy feltűnően merész táska (Joy)
Ebbe a táskába tuti, hogy első látásra beleszeretsz!
nov. 17
12:27
Megtartják a demonstrációt a devecseriek (hirado.hu)
A demonstrálok a kormány intézkedései ellen tiltakoznak, a tervek szerint péntek reggel 8 órakor foglalnák el a 8-as főút Budapest felé vezető szakaszát ötszáz méter hosszan, a szervezők mintegy ezer résztvevőre számítanak
nov. 17
12:29
Elutasította a Mars téri kereskedők keresetét a bíróság (hirado.hu)
A szegedi bódétulajdonosok azért perelték a várost, mert az önkormányzat elvitette a piacról pavilonjaikat, amikor a területen új csarnokot kezdtek építeni
nov. 17
12:31
Ezreket bocsát el a gyógyszergyártó cég (hirado.hu)
A leépítés annak a 2,4 milliárd svájci frankos megtakarítási programnak a része, amit 2012-ig akar a Roche végrehajtani
nov. 17
12:33
Szárazság fenyegeti Bolívia és Peru egyes részeit (hirado.hu)
A vizsgálathoz a Titicaca-tó üledékeiből származó, megkövült pollen összetételét elemezték
nov. 17
12:35
Betiltották az énekesnő reklámfilmjét: Túzott szexiséggel vádolták! (hirado.hu)
Betiltották az énekesnő úk parfümjének reklámját a brit televíziós csatornákon, állítólag túl szexire sikerült Beyoncé Knowles vonaglása
nov. 17
12:36
Nem tudták megmenteni az orvosok a 13 kilós kislány életét (BorsOnline)
Meghalt a 13 kilogrammos, 15 éves Gabriela Barna. A román kislánynak leállt a légzése – tudta meg a manna.ro.
nov. 17
12:36
Paris Hilton Pamela Andersont utánozza (Blikk)
Paris Hilton a Baywatch lányait megszégyenítő ügyességgel pózolt a hawaii-i parton vörös úszódresszben, ami szinte már a sorozat jelképévé vált.
nov. 17
12:36
Durva! Lábához varrták a leszakadt kezét (Blikk)
Kínai sebészek különleges módon mentették meg egy kislány összeroncsolódott kézfejét. Ming Li (9) bal keze szinte teljesen levált csuklójáról, miután egy traktor leszakította.
nov. 17
12:37
Híradó, 2010. november 17. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
nov. 17
12:45
Álbehajtók vittek el egy autót (hirado.hu)
A kiadott körözés alapján Nyíregyházán tartóztatták fel a rendőrök, s elfogták a járművet vezető férfit
nov. 17
12:54
Fej nélküli, oszló holttestet találtak a forgalmas autóút mellett (BorsOnline)
Kutyasétáltatás közben, fej nélküli, oszló holttestet talált egy brit nő. Az első helyszíni szemlét követően a brit rendőrség úgy véli, hogy hónapok óta ott heverhetett az egyelőre azonosítatlan asszony.
nov. 17
12:54
Scarlett Johansson az év legszebb nője (Blikk)
Idén is megválasztották a GQ magazin férfi olvasói az Év Nőjét, aki nem más lett, mint Scarlett Johansson.
nov. 17
13:03
Botrány a Jackson gyerekek körül: Kié a legifjabb csemete? (hirado.hu)
Michael Jackson egykori testőre DNS-teszttel szeretné bizonyítani igazát és magához venné a legkisebb Jackson csemetét
nov. 17
13:12
Moldova György jót nevetett halálhírén (BorsOnline)
Rosszindulatú pletykák kereszttüzébe került Moldova György Kossuth- díjas író, akiről nemcsak azt híresztelik, hogy csúnyán megverték, de azt is, hogy nem élte túl a támadást.
nov. 17
13:21
Nem változik a távfűtés díja a fővárosban (hirado.hu)
Az ármoratórium miatt a hődíjak változása a lakossági felhasználókat nem érinti
nov. 17
13:23
Tarlós: Budapetnek olyan példaképekre van szüksége ... (hirado.hu)
... akik értékrendet teremtenek és alakítanak, és méltó módon képviselik a magyar fővárost Európában és annak határain túl is - közölte a főpolgármester
nov. 17
13:25
Íme, az Év Nője! (hirado.hu)
Scarlett Johansson gyönyörű, okos és tehetséges, nem mellesleg Woody Allen múzsája: Így nem vitás, hogy idén ő lett az Év Nője
nov. 17
13:27
A new york-i Harry Potter vörösszőnyegén (Joy)
Sárgulhatunk az irígységtől, hogy a fogszabályzós amerikai tinédzserek és a sötétkék egyenruhás angol iskolások már láthatták a Harry Potter befejezésének első részét.
nov. 17
13:30
Rekord! 10 milliárdért kelt el egy ritka gyémánt (Blikk)
nov. 17
13:32
Újra szabadlábon Josef Rohác (Blikk)
PRÁGA—BUDAPEST — A profi  bérgyilkos külföldről, konkrét munkára jön, és gyorsan távozik. Nem hagy maga után nyomot, nincs semmi, ami a megbízó nyomára vezethetné a rendőröket. Ezért lehet még ma is rejtély, ki állhat a kilencvenes évek mészárlásba torkolló leszámolásai mögött.
nov. 17
13:39
UD Zrt.-ügy: Volt vezető politikusokat gyanúsítottak meg személyes adattal visszaélés bűntettével (hirado.hu)
A főügyészség Dávid Ibolyát az MDF volt elnökét, Herényi Károlyt az MDF volt frakcióvezetőjét, Tóth Károlyt az MSZP volt országgyűlési képviselőjét továbbá Szilvásy György volt titokminisztert személyes adattal visszaélés bűntettével gyanúsította meg
nov. 17
13:41
Görögország csak januárban kapja meg az újabb milliárdos segélyt (hirado.hu)
Az osztrák szaktárca vezetője szerint a görögök nem teljesítik megfelelően a hitelmegállapodást - Az EB szerint a folyósítást eleve 2011 januárjára tervezték
nov. 17
13:43
Melegrekord Jakutföldön! 20 fokkal magasabb a hősmérséklet az ilyenkor megszokottnál (hirado.hu)
A meteorológusok szerint Jakutföldön egészen november végéig tart még az ott rendkívül enyhének számító mínusz 5-10 fokos időjárás
nov. 17
13:45
Kiszivárogtatták a jelöltek nevét (hirado.hu)
Plzen és Mons lesz Európa Kulturális Fővárosa 2015-ben
nov. 17
13:48
Levetkőzött a randishow sztárja (Blikk)
Különleges aktfotókhoz állt modellt Larion Zoé, akit a szélesebb közönség az Édesnégyes című randishow-ból ismerhet. Majka egykori randipartnere most sem volt szégyellős: mindenét megmutatta a kamerának.
nov. 17
13:48
Szeretőkről írt a volt magyar politikus (BorsOnline)
Tükröt tart a valóság elé új könyvében Lévai Katalin. A volt politikus asszony, aki sikeres író lett, élvezi, ha egyesek magukra ismernek írásaiban.
nov. 17
13:57
Nyolc pedagógus kapott Rátz Tanár Úr Életműdíjat (hirado.hu)
Az MTA dísztermében Somfai Zsuzsa és Deli Lajos matematikatanárok, Vida József és Várnagy István fizikatanárok, Dénes Sándorné és Molnár József kémiatanárok, valamint Bán Sándor és Mészáros Lukács biológiatanárok vehették át a fejenként 1,2 millió forinttal járó díjakat
nov. 17
13:59
Beszédmonitorozással állapítható meg a Parkinson-kór súlyossága (hirado.hu)
A kutatók 42 beteg beszédének közel hatezer felvételét elemezték, és ennek alapján kidolgozták a páciensek állapotát felmérő algoritmust
nov. 17
14:01
Szokatlan lépés! Merkel újsághirdetésben magasztalja kormánya politikáját (hirado.hu)
Az összes nagy országos és számos regionális napilapban közzétett hirdetésben Angela Merkel köszönetet mondott a németeknek azért, hogy Németország minden más országnál gyorsabban és sikeresebben lábalt ki a gazdasági válságból
nov. 17
14:03
Terrortámadástól tart Németország (hirado.hu)
A német kormány információi szerint terroristák a hónap végére merényletet terveznek az ország területén - jelentette be a német belügyminiszter
nov. 17
14:05
70 nap alatt 26 ezer kilométer elektromos autóval (hirado.hu)
Az SRZeróval Alaszkától a Tűzföldig jutott el egy brit csapat
nov. 17
14:06
Mezeynél álszentebb edző nincs (BorsOnline)
A Videoton szakvezetője szerint hazugságok sokaságával fertőzött a magyar futball.
nov. 17
14:06
Ledobta ruháit Kelly Osbourne (Blikk)
Elképesztő átalakuláson ment át Kelly Osbourne (26). Az énekesnő először mutatta meg magát bikiniben azóta, hogy sikeresen megszabadult több mint húsz kilótól. Íme, ilyen a szuperszexi Kelly!
nov. 17
14:06
Diana gyűrűjével jegyezte el párját Vilmos (Blikk)
London — Élete legstresszesebb időszakát éli Kate Middleton (28). A brit trónörökös fiának frissiben eljegyzett menyasszonyának sosem ismert anyósa, Diana ugyanis igencsak magasra tette a lécet, s a fiatal hercegnőnek az sem könnyít a helyzetén, hogy párja épp 11 éve elhunyt édesanyja gyűrűjével jegyezte el.
nov. 17
14:08
Vége! Vágó nem kell a TV2-nek (Blikk)
Hiába állt parkoló pályára Vágó István a TV2 kedvéért, a kereskedelmi csatorna mégsem ad műsort a kvízmesternek.
nov. 17
14:15
Romlott a hangulat a világgazdaságban (hirado.hu)
A német Ifo hangulatmutatója elsősorban azt érzékelteti, hogy a megkérdezett szakemberek elbizonytalanodtak a gazdasági kilátásokat illetően
nov. 17
14:17
Halálos balesetet szenvedett egy favágó (hirado.hu)
Az ügyben a rendőrség halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen
nov. 17
14:24
Fiai megmentőinek gyűjt Ada (BorsOnline)
A hazai könnyűzenei élet fiataljainak rajzait lehet megvenni karácsonykor, A VIVA televízió Teleton akcióján. A befolyt összegből egy koraszülött-mentőautót vásárol a csatorna.
nov. 17
14:24
Övé a világ legédesebb melója (Blikk)
Kent - Angus Kennedynek van az egyik legjobb állása a világon: azért kapja a fizetését, hogy napi egy kiló csokoládét és süteményt majszoljon el.
nov. 17
14:26
Hoppáhoppá! Kirúgták a TV2 sztárját! (BorsOnline)
Közel két év után távozik a TV2-től Vágó István, ugyanis szerződést bontott a műsorvezetőt képviselő produkciós iroda és a csatorna.
nov. 17
14:30
A londoni Harry Potter vörösszőnyegén (Joy)
Sárgulhatunk az irígységtől, hogy a londoniak már láthatták a Harry Potter befejezésének első részét.
nov. 17
14:32
Szexi CK Holiday 2010 fehérnemű kampány (Joy)
Nézd meg Calvin Klein ünnepi meglepetéseit!
nov. 17
14:33
Zabálási rohamairól vallott a popdíva! (hirado.hu)
Lady Gaga életét a sport és hajdani jógatanára mentette meg, vallotta be nemrégiben a hajdan táplálkozási zavarral küzdő popikon
nov. 17
14:35
Virtuális filmstúdiót nyitott az online kereskedelmi portál (hirado.hu)
Az Amazon.com célja, hogy utat nyisson az új tehetségeknek, és a potenciális filmeket az internetes közönség előtt tesztelje
nov. 17
14:37
Gyászolja a tűzvész áldozatait Sanghaj (hirado.hu)
Az 53 áldozatból 26-ot DNS-minta alapján azonosítottak, a túlélőket és a hozzátartozókat adományokkal segítik, miközben a kínai kormány körlevélben utasított a tűzvédelem megerősítésére
nov. 17
14:42
Miközben erőszakolta, az övcsatjával verte a 11 éves kislányt (BorsOnline)
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a modimollei bíróság azt a dél-afrikai férfit, aki megerőszakolt egy 11 éves kislányt. A bűnösségét súlyosbította az a tény, hogy borzalmas tette közben brutálisan megverte a gyereket.

Keresés